Interjú
Jobb elismertnek, mint ismertnek lenni
2013-10. szám / Szepesi Krisztina
Fekete Ernő 18 éve tagja a Katona József Színháznak. Sokáig ki se mozdult anyaszínháza falai közül, ám ezen a nyáron rengeteg feladata adódott, közülük az Orlai Produkcióval készült Római vakációt novembertől a Belvárosi Színházban láthatja a közönség.
Tavaly nyáron a Szerencsés flótás kapcsán úgy fogalmaztál, ez számodra inkább kirándulás, hiszen az ének és a tánc nem igazán a te műfajod.
F. E.: Az én színészetemnek valóban nem fő profilja ez, de a Katonában azért már voltak olyan előadások, amelyekben énekeltem, például A talizmán és a Koldusopera. A Római vakáció inkább egy kedves prózai történet, ami színesítve van egy-egy dallal és némi tánccal, tehát nem egy nagyoperett vagy egy musical, vagyis ennyit tudtam vállalni. Tavaly nyáron is úgy gondoltam, néhány dalt egészen jól el tudtam énekelni, másokat pedig kevésbé. De valóban többet beszéltem az elmúlt 20 évben színpadon, mint énekeltem. Ezek a feladatok mégis megtaláltak, nem én kerestem a lehetőséget. Orlai Tiborral már amúgy is régóta beszéltünk a közös munkáról, és most, hogy lement hét előadás a Római vakációból, egyáltalán nem bántam meg, hogy elvállaltam. Most inkább az egyeztetés okozhat majd nehézségeket, hiszen Tibor kimondottan törekszik arra, hogy ne egy helyről érkezzenek az alkotók. Mivel most a rendező, Pelsőczy Réka és én is a Katonából jöttünk, szeretett volna különbözni a katonás kínálattól azzal, hogy például Tenki Rékát és Hernádi Juditot hívta még a produkcióba. Az pedig mindenképpen támogatandó és különleges, hogy egy új színt tud ezzel létrehozni a budapesti színházi palettán.
Orlai Tibor nemcsak megkeresett azzal, hogy szeretne veled dolgozni, de egy korábbi darabötlet kapcsán még arról is megkérdezett, kit tudnál elképzelni rendezőnek. Erről kicsit megilletődve beszéltél.
F. E.: Én azért tisztában vagyok a magam helyzetével, mégis újdonság volt ez nekem. Azt gondolom, nem is a személyemnek szólt, hiszen biztos vagyok benne, hogy Kulka Jánossal és Csákányi Eszterrel is megbeszélte ezeket a dolgokat. Nálunk már régóta húzódott a dolog, hiszen vagy a darabbal volt baj, vagy rendezőt nem találtunk. Vagyis nem azt mondtam, hogy nem vagyok erre méltó, hanem hogy soha azelőtt nem találkoztam eddig ezzel a pályámon, hiszen úgy szocializálódtam, hogy ha kapok egy szerepet a színházban, azt eljátszom.
Azt is mondtad korábban, hogy jó neked így, nem túl ismert színészként élni.
F. E.: Attól ódzkodom inkább, hogy mindenki által ismert személyiség legyek, akit, ha végigmegy az utcán, mindenki felismer. De ezen a szinten, hogy színházi színész vagyok, még elfogadható. Nem tudnám kezelni azt, ha állandóan hordoznom kellene az ismertséget, meg kellene felelnem a rólam kialakult képnek, és mindenki a haverjaként kezelne, csak mert már látott a tévében.
Ez a szakma azért bizonyos tekintetben ezzel jár.
F. E.: Én az elmúlt 20 évben egész jól elvoltam azzal, hogy azt csinálom, amit szeretek, és viszonylag sikeres vagyok a munkámban. Persze jólesnek a visszajelzések, akár díjról van szó, akár ha az utcán megszólítanak és gratulálnak. Azt gondolom, jobb elismertnek, mint ismertnek lenni. | hirdetés
 |
|
Korábban alig kétévente mentél ki a Katonából, most pedig a Római vakáció mellett forgattál a Társas játék című tévésorozatban, próbáltad Szombathelyen a Szent György és a sárkányt, és dolgoztál Szabadkán is a Vörösben, együtt az ottani és a katonás színészekkel.
F. E.: Valóban hosszú évekig semmi nem volt, csak a Katona, miközben akkor is vállaltam szinkronos, rádiós és apróbb tévés feladatokat. Az első komoly külsős színházi munkám az volt, amikor a Nemzetiben átvettem Hujber Feri szerepét az Anyám, Kleopátrában, ahol Udvaros Dorottyával játszottam, aztán néhány év múlva hívott Eszenyi Enikő az Othellóba Jago szerepére. Szóval tényleg nagyjából kétévente jöttek a külső feladatok, de nyári színházakban azért sokszor részt vettem. Ez a nyár azonban tényleg nagyon besűrűsödött. A szombathelyi vendégjáték egy speciális dolog, és teljesen megérteném azt a Fekete Ernőt, aki ezt nem vállalná el, hiszen végigdolgozta az évadot, vár rá a Római vakáció és egy tévésorozatban forgat. De én nem tudtam nemet mondani, hiszen szombathelyi vagyok, vagyis ha oda megyek dolgozni, hazamegyek, és lehetőségem van arra, hogy anyámmal legyek, akivel egyébként kéthavonta is alig találkozom. Továbbá Jordán Tamás nagyszerű barátom, arról nem beszélve, hogy Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára került színre ez a darab, én pedig nagy rajongója vagyok, így nem volt kérdés, hogy ezen a nyáron harmadiknak ezt a feladatot is elvállaljam. De nem hiszem, hogy jövő nyáron is így lesz.
Sok új találkozásod volt most, említetted Hernádi Juditot, de ott vannak a kiváló szabadkai színészek is, akikkel szintén most dolgoztál először. Hozzátesz ez valamit a színészetedhez?
F. E.: Persze, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy tanultam egy nagyszerű nézést Hernádi Judittól, amit mostantól használni fogok, vagy hogy Pálfi Ervintől lestem el színészi fogásokat. Ha egy új emberrel találkozom, akivel még nem dolgoztam, és látom a tehetségét, nagyszerű személyiségét, az óhatatlanul arra inspirál, hogy magamból is még többet szedjek elő, hogy ő is ugyanúgy rám csodálkozzon, ahogyan én őrá. Előjön ez persze egy megszokott közegben is, de ott dolgozni kell rajta, itt pedig ösztönösen jön a bizonyítási vágy.
18 éve vagy tagja a Katonának. Mit adott neked ez a színház, amitől ilyen hűséges maradtál hozzá?
F. E.: Biztos, hogy egészséges dolog a váltás, és bár voltam szimpatikus helyeken, egyiket se éreztem olyannak, amivel felcserélném az otthonomat. Amikor elvégeztem a főiskolát és bekerültem a Katonába, az első jó pár évben úgy éreztem, hogy az az iskola folytatása, ahol megismerhetem önmagamat, a színészetemet, és felnőtté válhatok. Vagyis nekem ezek a rendezők a tanáraim, az ottani színészek pedig szinte a testvéreim. Másrészt pedig teljesen azonosultam azzal, amit a Katona gondol arról, mi a dolga a színháznak. Ha valamikor mégis elmennék, akkor is katonás maradnék, és azt vinném tovább, amit ott tanultam.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
