Interjú
A színháznak nagy ereje van
2013-10. szám / Bóta Gábor
Tenki Réka a Római vakáció című előadásban egy csomó mindenben kipróbálhatja magát, amiben eddig még nem volt része a deszkákon. Úgy gondolja, hogy az embereket, ha elszoktak tőle, újra vissza kell szoktatni a színházba, megint meg kell éreztetni velük, hogy jó dolog színházba járni.
A Római vakációban olyan típusú szereped van, amit valószínűleg se a Katona József Színházban, se a Nemzetiben nem játszhattál volna el. Igazi sztárszerep, jutalomjáték, könnyed, de azért mégis szól valamiről.
T. R.: Azt nem tudom, mi lett volna később, a Katonában vagy a Nemzetiben lett volna-e ilyen lehetőség, de az, hogy ezzel a szereppel megtalált engem Orlai Tibor és Pelsőczy Réka, igen nagy ajándék volt. Többek között megint együtt játszhatok Fekete Ernővel, és megismerkedtem egy csomó új kollégával. Olyan a szerep, amit abszolút lehet élvezni, jól érzem benne magam. És egy csomó mindenben kipróbálhatom magam, amiben eddig még nem. Gondolok például az énelésre, a táncolásra, ami nekem még egyáltalán nem volt színpadon.
Ez aztán igazán olyan szerep, amiben lehet csillogni-villogni.
T. R.: Lehet. Végre egy darab, amiről az ember azt érzi, hogy szeretik a nézők, tudnak nevetni, sírni rajta, és úgy mennek haza, hogy jó estéjük volt. És mi, színészek is szeretjük. Ez igen nagy dolog.
Ez a hercegnő, aki számára Rómában a hirtelen jött kaland erejéig kinyílik a világ, szeretne behappolni mindent, de nem a szokásos boldog vég következik, be is zárul előtte mindaz, ami mámoros örömet jelentett neki.
T. R.: Igen. Ott van neki az a kettősség, hogy mit szeretne ő elérni, sikerül neki ebből egy napra megkapnia valamit, de el is kell engednie azt, amiről tudja, hogy már soha többé nem adhatja meg neki senki. És ezért értékeli minden egyes percét annak az egyetlen napnak is.
Először, valószínűleg még egyetemistaként, Goldoni A háború című vígjátékában láttalak. Ez olyan darab, amiben szinte mindenki azonos eséllyel megmutathatja magát. Óriási élvezettel játszottatok, úgy tűnt, hisztek abban, hogy mindenki egyenlő, hisztek abban is, hogy akár megválthatjátok a világot. Ehhez képest nem alakultak másként a dolgok?
T. R.: Nagyon másként alakultak. De ugyanezekben a dolgokban hiszek, ez semmit nem változott. Hiszek abban, hogy mindenki ugyanolyan fontos, ugyanannyit ér, mindenkinek oda kell figyelnie a másikra, oda kell figyelni egymásra, mert egyedül nem lehet színházat csinálni. Egyedül nem állhatok úgy ott, hogy azt érzem, most én vagyok a főszereplő, és mindenki csak szolgáljon engem. A mai napig azt gondolom, hogy ez csapatmunka, azért kell mindenkire odafigyelni, és tényleg a kellékestől kezdve mindenkire, mert egy dologban hiszünk. Abban hiszünk, hogy a színháznak nagy ereje van, amit mindenkinek meg kell mutatni. És az embereket, ha elszoktak tőle, újra vissza kell szoktatni, megint meg kell éreztetni velük, hogy jó dolog színházba járni. És abban is hiszek, ha valaki akar, alázatos, szorgalmas, akkor rengeteg mindent el lehet érni az életben.
Máshol már beszéltél róla, hogy korábban dolgoztál Vidnyánszky Attilával, ez is szerepet játszott abban, hogy miután igazgató lett a Nemzetiben, ott maradtál.
T. R.: Igen, ez így van. Móricz Zsigmond Úri muri című regényének színpadi adaptációját játszottuk Debrecenben, hat évvel ezelőtt, és ez nekem sok szempontból igen meghatározó munka volt. Rengeteget tanultam ez alatt az idő alatt. Rozika nagyon szép szerep, szerettem játszani. | hirdetés
 |
|
Megfogalmazható, hogy mit tanultál akkoriban?
T. R.: A munkát tanultam. Azt, hogy közben nem szabad másra odafigyelni. Örülök neki, hogy negyedéves koromban Zsámbéki Gábor elengedett Debrecenbe gyakorlatra, és hogy Vidnyánszky Attila lehetőséget adott. Más volt azért úgy egy vidéki színházban játszani, hogy az ember addig be volt zárva az egyetemre, és utána hirtelen új közegbe kerültem, ahol meg kellett mutatni, hogy fontos vagyok, és nem véletlenül vagyok ott. Az mindig nagyon jó, ha az embert ilyen helyzetbe hozzák.
Az Amphitryon nemzeti színházi előadásával meglehetősen komoly sikered volt, a Pécsi Országos Színházi Találkozón díjat kaptál az alakításodért. Miközben nyilván igencsak fáj, hogy a tavasszal bemutatott produkció roppant keveset ment.
T. R.: Ház igen. Nagyon szerettem azt az előadást, nagyon sajnálom, hogy nem játsszuk tovább. Gothár Péter rendezővel és Nagy Zsolttal is jó volt együtt dolgozni. Kevés az olyan férfipartner, akire bármikor lehet számítani. Olyan ember, aki valamennyi előadáson az összes rezzenésre úgy figyel, mintha minden ma történne először. És ez igen fontos.
Úgy tudom viszont, hogy a Mephistóban a Vígszínházban tovább játszod a szerepedet.
T. R.: Én is úgy tudom, hogy benne vagyok.
Mi vár rád a Nemzetiben a Vitéz lélekben játszott szerepeden kívül?
T. R.: Játszom az Ahogy tetszik című darabban és az Éjjeli menedékhelyben.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
