Interjú
Mosolygós, piknikus alkat
2013-09. szám / Bóta Gábor
Faragó András a Csókos asszony felújításában megint Kubanek hentest játssza. Összesen nyolc szerepe van a Budapesti Operettszínházban, és csaknem mindennap szinkronizál.
 A Csókos asszonyban valamennyire másképp játszod majd Kubaneket, vagy nagyjából változatlanul?
F. A.: Úgy néz ki, hogy nem fog változni. Új beállók kerülnek a produkcióba, ami a Thália Színházból átköltözik az Operettszínházba, de az öregek, Oszvald Marika, Huszti Péter és jómagam, maradnak.
Minek lehet mondani a te szerepkörödet? Öreg táncoskomikus vagy?
F. A.: Igen, buffó. A németben ez a táncoskomikust jelenti, de nálunk a táncoskomikus külön szerepkör és a buffó – pontosan, ahogy mondod – az idősebb karakter. Olyan figura, aki még izeg-mozog.
De nem a „vén kecske is megnyalná a sót” típusú karakter, képes még szerelmes lenni.
F. A.: Általában a primadonna, a táncoskomikus meg a szubrett mellett előfordul egy idősebb páros is. Jelen esetben az Oszvald Marika által játszott nő mindenáron hozzá akar menni az én általam alakított figurához, és erre többé-kevésbé rááll Kubanek. Majd a végén természetesen egyértelműen egymáséi lesznek. Tulajdonképpen kibontakozik egy szerelem.
Ez a szerepkör mennyire ad széles színészi skálára lehetőséget, és mennyire vannak állandó elemei?
F. A.: Biztos, hogy vannak állandó elemei. Előfordulnak olyan dolgok, amik a többi darabban is előjöhetnek, de azért vannak meghatározó prózai jelenetek, és ezek minél szélesebb skálán kell, hogy mozogjanak.
A szerepformálásodban mennyire játszik szerepet, hogy nem vagy nádszálvékony?
F. A.: Ez pont hozzátartozik. A buffó rendszerint piknikus alkat, és ez predesztinálja az embert erre a mosolygós, vidám szerepkörre, ami mindenképpen a közönség szívének kedves figurát jelent.
A hangodat nagyon ki tudod ereszteni, szívesen játszol, de miközben a feleséged az Operettszínházban táncosnő, te gyakran azért kevés lépést teszel, vagy nagy táncok közben szívesen kilopod magad a színpad szélére.
F. A.: Ez a koreográfián is múlik, egyébként pedig biztos, hogy nincs már szükség arra, hogy nagy, akrobatikus mutatványokat csináljak, már csak a súlyom miatt sem. Az ízületeimről nem is beszélve!
Na jó, de Oszvald Marika viszont röpköd körülötted, ugyancsak a súlyával és az ízületeivel.
F. A.: Igen, ő még próbálkozik, de nem egyszerű a helyzet. A színészekre kitalált koreográfia, ha humorosan és fantáziadúsan oldják meg, és egy-egy valami olyan van benne, ami meghökkentő, akkor az jól működik, ahogy Marival nekünk is vannak ilyenek a Csókos asszonyban. Kézen áll, vagy fejjel lefelé van egy-egy átdobás, és az ölembe is huppan, a lábam között is átbújik. De nem szabad, hogy a bravúrstiklik az egészség rovására menjenek, és balesetveszélyesek legyenek. | hirdetés
 |
|
Megbeszéltek a feleségeddel minden szakmai kérdést?
F. A.: Hogyne, szinte mindent megbeszélünk. Az ő dolga sem egyszerű, hiszen a balett is nagyon igénybe veszi az embert. És amikor táncolok, persze, hogy szóba kerül, mit hogyan csinálok. Nem áradozik, hogy jaj, milyen csodálatos voltam, hanem őszintén elmondja, amit gondol.
Rengeteget szinkronizálsz.
F. A.: Gyakorlatilag mindennap szinkronizálok. Sok helyre megyek. Sorozatokban is szinkronizálok. Igyekszem úgy megoldani, hogy reggelre már ne kelljen mennem, de a próbaidőszakban van, amikor muszáj nyolcra menni, és akkor ott vagyok fél tízig, majd megyek próbálni, és utána megint, fél háromtól fél hatig szinkronizálok, ha pedig előadásom van, utána még játszom. Ez sok.
Miért vagy ennyire kapós? Ilyen markáns a hangod?
F. A.: Nekem már sikerült „összetornáznom” egy hangot. Szokták mondani, hogy mire a színész összeiszik magának egy arcot, már nem tudja megtanulni a szöveget. Én dohányzással és mindenféle úton-módon összehoztam magamnak egy hangot. Bár szerencsére tizenvalahány éve nem dohányzom, de biztos, hogy közrejátszott ez is. Elég karakteres a hangom.
A sok szinkronizálás hasznos lehet a színpadon is, és fordítva?
F. A.: Minden olyan művészeti tevékenység, amit az ember csinál, legyen az akár színház, szinkron, film vagy tévés dolog, gazdagítja. Ma éppen öt adást vettünk föl egy főzőműsorból, ami elég igényes. Imádok főzni, sok ilyen műsorban részt is vettem. De itt nem csak a főzésről van szó, hiszen ez show is, amiben fontos az ember lélekjelenléte, humora, vagyis az ilyen produkcióban szintén színészként kell dolgozni. A különböző tevékenységek kiegészítik egymást. Ha szinkronizálok, akkor ugyancsak színészként játszom, és ez a színpadi működésemben is segít, hiszen szélesíti az eszköztáramat. Volt idő, amikor még figuralesre jártunk, de hát az ember így ötvenhez közel már sok figurát látott.
Akkor úgy érzed, hogy szakmailag rendben vagy?
F. A.: Igen. Lehet, hogy ezt dőreség így kimondani, de a színházban nyolc szerepet játszom. Vannak köztük kisebbek, nagyobbak, mind nagyon jó karakter. Szívesen forgatnék sokkal több magyar filmben. Most volt szerencsém tévésorozatokban meg egy amerikai filmben szerepelni, de ahhoz képest, hogy a Valami Amerika 2-ben az én figurám egy szavazás alapján az egyik legnépszerűbbnek tűnt, azt hittem, hogy ezáltal egy komolyabb filmkarrier beindul. De általában ugyanazok filmeznek, akik szinte mindig. Én mégsem panaszkodhatok, sok kollégámmal szemben. Az operettszínházi létemen kívül is nagyon elfoglalt vagyok, és nem vagyok hálátlan, telhetetlen. Az, hogy egy tanyasi gyerek fölkerült Budapestre, és az ország első zenés színházában játszik jobbnál jobb szerepeket, és némi ismertségre tett szert, fantasztikus. Én ettől nagyon jól érzem magam.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
