PM Online | Színház

Csonka András a főiskola elvégzése óta szabadúszó színész, több színházban is látható. Most második premierjére készül a Játékszínben, és ezzel még nincs vége a színházzal való együttműködésének. Október 18-án mutatják be Marc Camoletti Hatan pizsamában című vígjátékát Gálvölgyi János rendezésében.

Camoletti nálunk nem annyira ismert szerző.
Cs. A.: Lehet, hogy nem sokan ismerik, de én már egyszer 1998-ban játszottam ebben a darabban ugyanazt a szerepet, amit most is, egy összeszokott kis csapattal az akkori Újpest Színházban. De mivel én úgy működöm, hogy ha valamit már nem játszom, azt azonnal kitörlöm az agyamból, már csak az az egyetlen szó ugrik be a darabból, hogy szivi. Azért is ragadt meg bennem ez, mert az akkori előadás rendezőjét, Radó Denise-t azóta is így szólítom. Nagyon boldog voltam, hogy a Játékszín is rátalált erre a műre, ami már akkoriban is nagy siker volt. Különlegessége pedig, hogy Gálvölgyi János rendezi, akivel először dolgozom rendezőként, de a többiek is, hiszen ő életében eddig egyszer rendezett, és akkor is ugyanezt a darabot a Thália Színházban. Vagyis úgy tűnik, ő bízik ebben a darabban, és ha ez így van, az csak jót jelent. Camoletti egyébként is népszerű vígjátékszerző, egyik darabja évtizedekig ment nálunk Leszállás Párizsban címmel, amiben Kabos Lászlónak legendás szerepe volt. De mivel vígjátékról van szó, nem mesélnék a történetről. A lényeg, hogy ez nagyon fordulatos, lendületes, a színészeknek jó játéklehetőséget adó darab, és mivel a Játékszínben nincs állandó társulat, öszszekerülhetek olyan kollégákkal, akikkel korábban még soha nem dolgoztam. Vándor Évával például most játszom együtt először, miközben kezd kialakulni a színházban egy mag, akik már több darabban is jelen vannak a Játékszín repertoárjában.

Ha mindig új kollégákkal dolgozol, izgalmasabbak a próbák is.
Cs. A.: Az előadásokat mégis jobban szeretem, mint a próbákat, mert túl sokszor érzem magam totál tehetségtelennek, és a próbafolyamat alatt előfordul, hogy a határán vagyok annak a gondolatnak, hogy visszaadjam a diplomámat. Ez már egy megszokott hülyeségem, de annyira intenzív ez az időszak, hogy nincs is időm ezen gondolkodni. Hiszen miközben a Játékszínben próbálok, elindultak a Mary Poppins felújító próbái, ami nagyon nagy erőpróba, tovább játsszuk a Viktóriát az Operettszínházban, és szeptemberben premierem van a Karinthy Színházban.

Említetted, hogy a Játékszínben kezd kialakulni egy állandó csapat, s az elmúlt évad végén már te is része voltál ennek A hölgy fecseg és nyomozban.
Cs. A.: Ahol dolgozom, azért szeretek lenni, mert elfogadnak, szeretnek, és mert érzem, hogy szükség van rám. Ez azért más helyzet, mert itt nincs hivatalosan társulat, melynek része lehetek, de szabadúszóként életemben először fordul elő velem, hogy egy színházban egy egész évadban gondolkodjanak bennem, hiszen Németh Kristóf és Bank Tamás három bemutatóban ajánlott fel szerepet. Mi ezen a pályán hiperszuper-érzékeny emberek vagyunk, így különösen jó érzés, ha számítanak ránk és fontosak vagyunk.

Ha lenne társulat, akár csatlakoznál is?
Cs. A.: Világéletemben szabadúszó voltam, de először nem én választottam. Amikor elvégeztem a főiskolát, hívtak a Família Kft.-be, és szerződésben kötötték ki, hogy aki részt vesz a produkcióban, az nem lehet társulati tag. Nagy döntés volt ez, hiszen életem első szerződését fel kellett bontanom a Vidám Színpaddal. Bodrogi Gyula volt az igazgatóm, és az ő segítsége kellett ahhoz, hogy meg merjem ezt tenni. Aztán közben derült ki, hogy a szabadúszás az igazán nekem való életforma, mert ahogy a magánéletemben, a munkámban is szükségem van egyfajta függetlenségre és szabadságra. Szeretek tartozni helyekhez, de nem szeretném, hogy megkössék a kezemet.