Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Gonoszság nélkül nem mérhető a jóság
2013-10. szám / Kádár-Dombi Katalin

November közepén Lear királyként lép színpadra, 2014 januárjában pedig rendezőként is be­mu­tatkozik a Vörösmarty Színházban: Cserhalmi Györggyel, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagjával beszélgettünk.
­Javában zajlik az évad: milyen érzés a Vörösmarty Színház tár­su­la­tának tagja lenni?
Cs. Gy.: Helyes volt, ahogyan a Vörösmarty Színházba toborzódtunk. A Budapestről származó kényszerek szerencsésen összefutottak Székesfehérváron. Akár a fiatalabbakat, akár az idősebb korosztályt nézem, mégiscsak becsurgott ide valami jó. Erre már van is egy erős bizonyíték: az évad első premierje, az Indul a bakterház. Ahogy ha­la­dunk előre a bemutatókkal, úgy fog összekovácsolódni ez a csapat.

Bár a Don Carlosban már színpadra lépett, a Lear király az első elő­a­dás, amelyben társulati tagként vállal szerepet Székesfehérváron. Ho­gyan születik meg önben a karakter?
Cs. Gy.: Arról, hogy bennem hogyan születik meg egy karakter, nem szeretek beszélni. Szerintem ez nem áll jól a színésznek. Mindennap, minden percben alakulunk valamerre. Egy rendezői instrukció, a partnerek friss kérdése vagy akár egyetlen szó meg tudja változtatni az egész gondolatmenetet. Bármilyen elképzelés tótágast állhat – és az is lehet, hogy úgy lesz jobb. Egyelőre tehát azt nézegetem, hogy Shakespeare-ben hogyan született meg a történet. Úgy érzem, kicsit megijedt: negyvenéves elmúlt, és belegondolt abba, hogy mi jöhet ezután. A halál? „Körbelegelte” ezt a kérdést, és amikor mindent fölevett, nagyon is létező legendaköröket talált (a Lear-krónikából rengeteg variáció keringett). Kinek sikerül önmagát túlélnie? Shakespeare-nek sikerült. Learnek nem.

Arról beszélhetünk, hogy miért érdekes önnek a Lear király?
Cs. Gy.: Épp a „túlélhetem-e önmagam?” kérdés miatt. Igenlő válasz esetén le kell mondani az uralkodásról. Sőt, nemcsak lemondani, hanem háromfelé is kell osztani. Lear beleesik egy gödörbe, és figyeli saját vergődését. Milyen az a hübrisz, amelyből nincs kiút? Meg egyáltalán, mi ez a nagy istenszerű uralkodási vágy? Nem ment ez sem az aztékoknak, sem az egyiptomiaknak, sem a Napkirálynak. Előbb-utóbb jön a kaszás…
hirdetés

Miközben háromfelé szakad Lear szíve…
Cs. Gy.: Úgy érzem, hogy a három lány azonos. Egy testből, egy vérből valók. Minden bizonnyal Cordelia azért kedvesebb Learnek, mert ő a legkisebb. Ám nem lehet külön mérni őket. Mint ahogy gonoszság nélkül a jóság sem mérhető. Kell az arány, a viszonyítási alap. Elég volt egyszer szétosztani az országot… A lányaim egyetlen nagy gubancként marcangolnak. Egyesek erre, mások arra mennek. Végül mind megöl...

Ön ritkán rendez – a Vörösmarty Színházban azonban hamarosan színpadra állítja David Pownall darabját, a Mesterkurzust. Mi késztette erre?
Cs. Gy.: Elsősorban az, hogy jelen esetben minden vegyérték adott az előadáshoz. Van rá lehetőség, egy brutálisan erős szereposztás és háttértámogatás is – amely szintén nélkülözhetetlen. A Stúdiószínpadon mutatjuk be a Mesterkurzust: szeretném minél jobban bezsúfolni egy kis térbe, hogy nagyobb legyen a nyomás, a feszültség. A téma hordozza ezt. Előbb-utóbb mindenki felteszi magában a kérdést: hogyan is vagyunk mi a hatalommal? A művészet és a hatalom örökké összefonódott, mégis kibékíthetetlen, néha összeborulós kapcsolatát boncolgatja a történet. Kölcsönösen manipulálják egymást, jönnek-mennek, mint a búvópatak vagy mint a kosárfonás. Néha haragban vannak, néha úgy tűnik, hogy jóban – ám valójában sosincsenek békében.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor