Interjú Gonoszság nélkül nem mérhető a jóság 2013-10. szám / Kádár-Dombi Katalin
November közepén Lear királyként lép színpadra, 2014 januárjában pedig rendezőként is bemutatkozik a Vörösmarty Színházban: Cserhalmi Györggyel, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagjával beszélgettünk. Javában zajlik az évad: milyen érzés a Vörösmarty Színház társulatának tagja lenni?
Cs. Gy.: Helyes volt, ahogyan a Vörösmarty Színházba toborzódtunk. A Budapestről származó kényszerek szerencsésen összefutottak Székesfehérváron. Akár a fiatalabbakat, akár az idősebb korosztályt nézem, mégiscsak becsurgott ide valami jó. Erre már van is egy erős bizonyíték: az évad első premierje, az Indul a bakterház. Ahogy haladunk előre a bemutatókkal, úgy fog összekovácsolódni ez a csapat.
Bár a Don Carlosban már színpadra lépett, a Lear király az első előadás, amelyben társulati tagként vállal szerepet Székesfehérváron. Hogyan születik meg önben a karakter?
Cs. Gy.: Arról, hogy bennem hogyan születik meg egy karakter, nem szeretek beszélni. Szerintem ez nem áll jól a színésznek. Mindennap, minden percben alakulunk valamerre. Egy rendezői instrukció, a partnerek friss kérdése vagy akár egyetlen szó meg tudja változtatni az egész gondolatmenetet. Bármilyen elképzelés tótágast állhat – és az is lehet, hogy úgy lesz jobb. Egyelőre tehát azt nézegetem, hogy Shakespeare-ben hogyan született meg a történet. Úgy érzem, kicsit megijedt: negyvenéves elmúlt, és belegondolt abba, hogy mi jöhet ezután. A halál? „Körbelegelte” ezt a kérdést, és amikor mindent fölevett, nagyon is létező legendaköröket talált (a Lear-krónikából rengeteg variáció keringett). Kinek sikerül önmagát túlélnie? Shakespeare-nek sikerült. Learnek nem.
Arról beszélhetünk, hogy miért érdekes önnek a Lear király?
Cs. Gy.: Épp a „túlélhetem-e önmagam?” kérdés miatt. Igenlő válasz esetén le kell mondani az uralkodásról. Sőt, nemcsak lemondani, hanem háromfelé is kell osztani. Lear beleesik egy gödörbe, és figyeli saját vergődését. Milyen az a hübrisz, amelyből nincs kiút? Meg egyáltalán, mi ez a nagy istenszerű uralkodási vágy? Nem ment ez sem az aztékoknak, sem az egyiptomiaknak, sem a Napkirálynak. Előbb-utóbb jön a kaszás…
| hirdetés
|
|
Miközben háromfelé szakad Lear szíve…
Cs. Gy.: Úgy érzem, hogy a három lány azonos. Egy testből, egy vérből valók. Minden bizonnyal Cordelia azért kedvesebb Learnek, mert ő a legkisebb. Ám nem lehet külön mérni őket. Mint ahogy gonoszság nélkül a jóság sem mérhető. Kell az arány, a viszonyítási alap. Elég volt egyszer szétosztani az országot… A lányaim egyetlen nagy gubancként marcangolnak. Egyesek erre, mások arra mennek. Végül mind megöl...
Ön ritkán rendez – a Vörösmarty Színházban azonban hamarosan színpadra állítja David Pownall darabját, a Mesterkurzust. Mi késztette erre?
Cs. Gy.: Elsősorban az, hogy jelen esetben minden vegyérték adott az előadáshoz. Van rá lehetőség, egy brutálisan erős szereposztás és háttértámogatás is – amely szintén nélkülözhetetlen. A Stúdiószínpadon mutatjuk be a Mesterkurzust: szeretném minél jobban bezsúfolni egy kis térbe, hogy nagyobb legyen a nyomás, a feszültség. A téma hordozza ezt. Előbb-utóbb mindenki felteszi magában a kérdést: hogyan is vagyunk mi a hatalommal? A művészet és a hatalom örökké összefonódott, mégis kibékíthetetlen, néha összeborulós kapcsolatát boncolgatja a történet. Kölcsönösen manipulálják egymást, jönnek-mennek, mint a búvópatak vagy mint a kosárfonás. Néha haragban vannak, néha úgy tűnik, hogy jóban – ám valójában sosincsenek békében.
|
vissza |
|
| |