Interjú
Soha nem voltam benne a tojásban
2013-12. szám / Bóta Gábor
Karinthy Márton, a Karinthy Színház igazgatója szerint a szakma mind kevésbé képes egységesen kiállni bármilyen eszményért, hitért.
Több helyütt most erősen politikai színházat csinálnak, nálad viszont túlsúlyban vannak a magánélet zűrzavarait tárgyaló vígjátékok. Miért?
K. M.: Nem nagyon szerettem soha a direkt politizálást, az igazi színdarab szerintem mindig az egészről szól. Másrészt én nem érzem olyan katasztrofálisnak a helyzetet, mint ahogy sokan látják. Több szempontból igen nagy átalakulásban van a magyar színházi élet. Igaz, mindenféle olyan emberek kerülhetnek politikai nyomás alapján helyzetbe, akik eddig nem voltak. Ugyanakkor olyanok is fontos szerephez juthatnak, akik évekig érdemtelenül kevéssé kaptak feladatot. Már nem csak az a tuti kör, amelyik eddig meghatározta a színházi ízlést. Másfajta színházi eszmény is érvényesül, olykor politikai hátszéllel, olykor csak a változás okán. Amikor pár évvel ezelőtt a 168 Órában volt egy sorozat a szakmáról, azt voltam bátor mondani, pedig még nem volt ennyire éles a helyzet, mint most, hogy nem árt egy kicsi átrendeződés a színházi életben. Akiket ugyanis eddig szakmának neveztünk, tulajdonképpen eljátszották azt a lehetőséget, hogy artikulálják a véleményüket.
De miért?
K. M.: Mert amikor az első olyan jelek voltak, hogy a szakma úgy érezhette, beleszólnak a munkájába, az önbecsülésébe, akkor semmit nem tett, hanem várt, várt, várt, hogy majd maguktól megoldódnak a dolgok. És ez már meglehetősen régen volt, azóta kialakultak mindenféle új hitbizományok. Most csak példákat mondok, az Újszínházat a Csurka-üggyel, a József Attila Színház és a Játékszín körüli történéseket, a Budapesti Kamaraszínház bezárását.
Ezek finoman fogalmazva sem pozitív példák…
K. M.: Különböző módon problémás ügyek. De a szakma nem mondhatja azt, hogy mindent megtett, amikor az első visszás esetek történtek. Visszaugrom az első ilyen ügyre, amikor Székely Gábor nem folytathatta a munkát az Új Színház élén, ami pont ugyanúgy történt, mint mostanában az összes többi méltánytalanság. Csak egy pillanat műve volt és máris Márta István lett az igazgató. A szakma pedig mélyen hallgatott. Én innen eredeztetem az ősbűnt. Innentől kezdve mind sűrűbb, fojtogatóbb, élesebb kanyarokat vesz a magyar színházi történet. Ekkor indult el szerintem egy folyamat, erjedés, rothadás a színházi szakmában, lépésről lépésre jutottunk odáig, amikor már úgy tűnhet, hogy a színházakban valamilyen határozott céllal, politikai haszonszerzéssel történnek a pozíciófoglalások.
A politika szeret a saját embereinek mindenhol pozíciót adni.
K. M.: Ez mindig így volt. Másrészt viszont a politikát olyan nagyon a színház mégsem érdekeli, ezért inkább hagyja, hogy a dolgok ilyen-olyan érdekek mentén történjenek meg. A szakma pedig mind kevésbé képes egységesen kiállni bármilyen eszményért, hitért. És ebbe belejátszik az alternatívok helyzetének átalakulása is.
Ez nem átalakulás, hanem romlás.
K. M.: Volt idő, amikor úgy éreztem, hogy túl vannak preferálva, túl sok van belőlük, és túl sok támogatás jut nekik. Most pedig a másik végletbe estünk, amikor alig jut nekik valami. A szakmának viszont már mindezek előtt, jóval korábban kellett volna a sok ízlést, érdeket, szakmai szempontot jobban kiegyensúlyoznia.
Sértett, hogy sokáig nem voltál benne a tojásban?
K. M.: Valójában soha nem voltam benne a tojásban. Mindig távol voltam a szakmát meghatározó magtól, a helyzetemnél és lehet, hogy kissé a színházi eszményemnél fogva is.
Bár idén igazán nem szűkölködtél elismerésekben.
K. M.: Kossuth-díjat kaptam, a XI. kerület díszpolgára lettem, és Regionális Prima Díjjal is elismerték a munkámat. | hirdetés
 |
|
Mivel magyarázod mindezt?
K. M.: Tán éppen azzal, hogy sehová nem tartoztam, közben viszont a semmiből létrehoztam a Karinthy Színházat.
Ha vad ellenzéki tevékenységet folytattál volna a színházban, nyilván nem kapsz Kossuth-díjat, miközben ellenzéki tüntetéseken megjelentél.
K. M.: Én úgy érzem, hogy a színházban nem kell vad ellenzéki tevékenységet folytatni. Helyette jó előadásokat kell csinálni. Olykor persze, ha valami nagyon vérlázító dologgal kell szembehelyezkedni, ilyen ellenzéki tevékenységre is szükség lehet.
Inkább mész a színházban a magánélet irányába.
K. M.: A színházban a magánélet is tulajdonképpen társadalmi lenyomatot tükröz. Az pedig nagyon szerencsés, ha az ember semmilyen szekértáborhoz nem láncolja oda magát. A színházamban különféle emberek dolgoznak, úgymond a legélesebb politikai ellenfelek, és ha bizonyos kérdésekről fellángol is olykor a vita, alapvetően nem ezzel foglalkozunk, hanem azzal, amit létrehozunk.
Még kicsit bővíteni is tudtad a színházat.
K. M.: Kicsit tágabb lett a színpad, így a díszletek sokkal szebbek, mutatósabbak.
És lett egy stúdió…
K. M.: Ami nagyon segíti a színház működését. Ott külön próbálni is lehet, és kis produkciók is tarthatók. Borbély Sándor Petőfi: Az apostol című művét például igen szépen elmondja ott. A nagyszínpadon pedig a hagyományos előadásaink mellett folytatjuk a beavató színházi tevékenységünket, a Csongor és Tündét mutattuk be a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola drámatagozatosaival. Tóth Miklós pontos és szép rendezésében Molnár Piroska vállalta ebben az Éj szerepét, aki lényegében anyaként borul a fiatal növendékekre.
Te pedig édesapád, Karinthy Ferenc Nők című darabját rendezed.
K. M.: Ősbemutató lesz, mert rádió- és tévéjáték készült ugyan belőle, de színpadon soha nem játszották még, pedig ő színpadra írta az Aranyidő című novelláját Nők címen. Furcsa, Budapest ostroma alatt játszódó komédia, a túlélésről szól a szerelmeken át. Egy zsidó fiú úgy ússza meg az ostromot, hogy nőkről nőkre, ágyról ágyra jár, de ezt a maga sármjával, humorával, kedvességével teszi. A szereposztás – ahogyan nálunk már megszokott – parádés. Bencze Ilona, Murányi Tünde, Gáspár Kata, Kerekes Viktória, Vertig Tímea, Balázs Andrea és Tímár Éva hölgykoszújában Dányi Krisztián keresi a szerelmet és a túlélést.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
