Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 16., kedd
Csongor

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Szeretek tartozni valahova
2013-12. szám / K. SZ.

Molnár Piroska a Thália Színházba szerződött, de megtartotta több más szerepét, miközben a Rózsavölgyi Szalonban is bemutatója volt a Tisztelt hazudozó! című Jerome Kilty-darabban, Jor­dán Tamás partnereként. Azt mondja, megbirkózik a feladatokkal, hiszen színészként ezt vállalta, és sose gondolta, hogy könnyű lesz.

A Nemzeti Színházból való távozása után erre az évadra a Thália Szín­házba szerződött.
M. P.: Ide szerződtem és jól érzem itt magam. Soha életemben nem vol­tam szabadúszó, mert szeretek tartozni valahova. Nem a biztonság mi­att, hiszen sok felkérést kapok egyébként is, hanem mert egy­sze­rűen társulat, közösség nélkül nem jó lenni. Már a tavalyi évben is hívtak dolgozni a Tháliába, úgyhogy nem ért meglepetésként, hogy fel­a­ján­lot­ták a társulati tagságot. Körülnéznem és gondolkodnom sem kellett, mert Magyarországon olyan kicsi a színházi világ, hogy min­den­kit ismerek, így pontosan tudtam, hova jövök.

Három bemutatója van ebben az évadban.
M. P.: Egy már megvolt, nemrég mutattuk be a Boeing, Boeinget, és úgy néz ki, vár még rám a Liliomban Hollunder néni szerepe és Bereményi Géza rendezésében a Kincsem musical. De továbbra is játszom más színházakban is, úgy, mint eddig.

Sok főszerepe van vendégként is. Az Örkény Macskajátékában, a Kolibri Bors nénijében vagy éppen az Orlai Produkció A nagy négyesében a Belvárosi Színházban.
M. P.: A megfelelő energiák mozgósításával tudom teljesíteni a feladataimat. Semmi sem megy könnyedén, de úgy gondolom, ebben a szakmában sosem volt semmi könnyű. Én nem az a típus vagyok, aki panaszkodik, miközben nyilván néha nekem is jól jönne egy kis pihenés.
hirdetés

A Rózsavölgyiben a Kedves hazudozó!-ban láthatjuk december 10-től.
M. P.: Eredetileg nem az én feladatom lett volna ez, de Jordán Tamás felhívott, hogy a kolléganője, akivel ezt a darabot csinálta volna, mégsem tudja vállalni a munkát, és rám gondolt. Tamásnak pedig azonnal igent mondtam. Ez egy plátói szerelem története egy levelezésen keresztül Bernard Shaw és egy színésznő között, aki a Pygmalion ősbemutatóján Elizát játszotta. Azt gondolom, valódi szerelem ez valódi érzésekkel, nem csak az író részéről, hiszen negyven éven át leveleztek.

Családiasabb ez a munka attól, hogy Jordánnal és Valló Péterrel dolgozik együtt, és hogy az előadás egy egészen intim térben játszódik?
M. P.: Attól családias például, hogy a próbaidőszak nagy részében nálam dolgoztunk, de mivel mindenféle színpadon léptem már fel, nem más ez a feladat attól, hogy nem klasszikus értelemben vett színház a Rózsavölgyi.

Híres az alázatos munkájáról és arról, hogy soha nem köt bele abba, amit a rendező kér.
M. P.: Én ezt így tanultam és eszerint dolgozom a kezdetektől. Volt is egy pont a szerződésünkben régen, melyben úgy fogalmaztak, hogy a szerepeket mindig a rendező utasításainak megfelelően kell eljátszanunk. Nekem pedig színészként valóban ez a dolgom.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor