PM Online | Színház

Sosztakovics létezett, érzett és lélegzett. Woland hosszú évtizedek óta gyalogol lelkünk utcáin. Valós és elképzelt figurák születnek meg, születnek újjá. Egy emberben. Micsoda színház! László Zsolt 2014 februárjától a Vörösmarty Színház Mesterkurzus című előadásának Sosztakovicsa, áprilistól pedig Bulgakov Wolandját kelti életre.

Másik előadásban, másik szerepben, de már színre léptél A Mester és Margaritában. Milyen volt most egy másik koncepcióval és szereppel találkozni?
L. Zs.: A Mestert játszottam a Nemzeti Színház 2005-ös előadásában. Mindenféle álszerénység nélkül mondhatom, hogy semmiféle hiányérzetem nem volt a Mester megformálása után, így titkon reméltem, hogy most – ha játszom majd A Mester és Margaritában – más szerepet osztanak rám. Így történt. Érdekes, hogy annak idején imádtam hallgatni Blaskó Péter Woland-szavait, kicsit irigykedtem is, hogy milyen jó szövegei meg helyzetei vannak. Most mindez nekem is adott. Meg hát negatív, gonosz figurát játszani sokkal izgalmasabb, mint pozitív hősöket.

Most majd rád irigykedhetnek a jó szövegekért. Vannak olyan mondatok a Mester és Margaritában, amelyeket annyira igaznak érzel, hogy gyakran eszedbe jutnak?
L. Zs.: Érdekes, hogy a kedvenc mondatomat pont nem Woland mondja, és tán már középiskolás korom óta őrizgetem: „A legnagyobb bűn a gyávaság”. Alapvető igazság. Egyébként döbbenetes, hogy mennyire nem emlékszem egy-egy szerepem szövegeire. Komoly energiákba tellett például felidézni a régi A Mester és Margarita előadást is. Inkább hangulatokat és érzéseket őrzök, semmint mondatokat. Most is volt egy hasonló élményem. Ültem bent a Mester és Margarita próbáján, néztem a kollégákat. Megszólalt egy keringő, ugyanaz, mint ami a Nemzetis Hazafit nekünk! című előadásban is elhangzott. Végtelen szomorúság vett erőt rajtam, nehéz volt utána visszazökkenni a jelenbe.

Woland eléggé fura figura, kicsit tán megfoghatatlan is. Mi az, ami színészileg számodra kézzelfogható ebben a karakterben?
L. Zs.: A rejtélyessége ellenére (vagy épp javára) mindenképpen egy emberközpontú figurát szeretnénk létrehozni. Olyan, mintha Woland a Mester bátor énje lenne, aki – ha kell – odacsap az asztalra, és kinyitja a száját. Számtalan olyan helyzet van az életben, amikor a jó mondatok a lépcsőházban jutnak eszünkbe, és ostorozzuk magunkat, hogy miért nem voltunk bátrabbak, odamondóbbak, határozottabbak. Kevesen beszélnek egyenesen, kertelés nélkül: akár a főnökkel, akár a közértben. Woland viszont igen. Az előadásban semmiféle túlzott misztikus megjelenés nem övezi majd, nem lesz patája, farka vagy szarva. Hargitai Iván nem mesejátékot rendez, hanem azt mutatja meg, hogy egy hétköznapi ember is lehet Woland. Valójában persze nem, mert csodák és megfoghatatlan társaság kísérgeti, de igenis emberi tulajdonságai vannak. Úgy is mondhatnám, humanoid mágus.