Interjú
„Valakinek a nyakát harapdálni felettébb erotikus”
2008-28. szám / Marik Noémi
Júniusban újraindult a Vámpírok bálja-széria a Magyar Színházban. A kultikus vámpírrevüt a PS Produkció hozta el hozzánk,
és jelen pillanatban az előadás híre már olyan nagy, hogy még Koreából is ideutaznak érte. Az előadás rendezőjével, a holland származású Cornelius Baltusszal beszélgettünk.
Idén másodízben kerül színre a Vámpírok bálja. Lesz-e valami lényeges változás a tavalyi szériához képest?
C. B.: Igen, új Krolock debütál ebben az évadban. Merán Bálintnak hívják, és Egyházi Gézához hasonlóan nagy felfedezésnek ígérkezik. Ezenkívül lesz egy új Alfrédunk is a második szereposztásban, Mihálka György. És van egy fantasztikus új szólótáncosunk a fekete vámpír szerepében, Túri Lajos. Tehát nagyon érdekes és izgalmas új energiák kerültek az előadásba.
A budapesti immár az ötödik alkalom volt, hogy színre vitte a Vámpírok bálját. Jelent-e még bármiféle kihívást a rendezése?
C. B.: Hogyne, hiszen minden egyes alkalommal igazodni kell az adott színház lehetőségeihez és az adott országhoz. Például a magyarországi az egyetlen olyan előadás, ahol a díszlet egy része a forgón van. A második részben megjelenő könyvtár így olyan, mint egy körhinta, és ez csak Budapesten látható. A másik nagy kihívás megtalálni a megfelelő embereket. Mi, a magyar gyakorlattól nagyon eltérően, castingon válogattuk ki a legmegfelelőbbeket. (Erre még külföldről is érkeztek, Németországból, Amerikából, magyarul megtanulva a szerepet.) Tehát nem kellett megalkudnunk. És ez egy nagyon nagy adalék volt az előadás erejéhez.
Egy musical-előadásnál mi a legfőbb célja a rendezőnek, a lehető legtökéletesebben adaptálni az előadást, vagy mindenhol valami egyéni színt csempészni bele?
C. B.: A rendezőnek elsősorban az a feladata, hogy a színészt segítse abban, hogy ragyoghasson. Jelen pillanatban, úgy látom, Magyarországon a rendezők inkább magukat szeretik ünnepelni. Ez engem egyáltalán nem érdekel. Mindemellett persze a látványvilág is nagyon fontos. És annak ellenére, hogy a többi Vámpírhoz képest tényleg kis vagy legalábbis szoros költségvetésű előadás az itteni, a vizualitása nem ezt mutatja. Olyannyira nem, hogy a külföldi vendégek is teljesen le voltak nyűgözve a díszlet minőségétől és kiállításától. Kentaurral, a díszlet- és jelmeztervezővel nagyon ügyeltünk arra, hogy az előadás képi világán semmiképp se érződjenek a mostoha körülmények, a kis színpad, a rendkívül kicsi hátsószínpad. Gyakorlatilag mindenki azon volt, hogy a közönség azt érezhesse, ez minden tekintetben igényes produkció, ami megfelel a legmagasabb elvárásoknak. És ennek is köszönhető, hogy előadásról előadásra megszületik a csoda – a nézők elvarázsolódnak, és átkerülnek egy másik dimenzióba.
| hirdetés
 |
|
Mi az, amiben az itteni Vámpírok sajátosan magyar, és különbözik a többitől?
C. B.: Attól nagyon speciális és nagyon egyéni, hogy a történet földrajzilag igen közel került az előadásbeli helyszínhez, a Kárpátokhoz, ráadásul nagyon sokan vannak az előadásban olyanok, akik arról a vidékről származnak, és ezek az életbeli kapcsolódások kisugároznak. Így nem véletlen, hogy amikor Polanski látta az előadást, el volt ájulva, mennyivel jobban ideillik, mint például Németországba.
Igaz, hogy időről időre visszajár, és ellenőrzi a produkciót?
C. B.: Természetesen, főleg, ha lemegy egy nagy széria. Nagyon fontos a színészeknek is, hogy visszajelzést kapjanak arról, amit a színpadon csinálnak. A producerrel, Simon Edittel egyébként is nagyon sokat beszélgetünk a minőségről. Ez az előadás a nehéz körülmények ellenére minőségi. Nagyon furcsa nekem, hogy Magyarországon ha valaki valami új dolgot akar, akkor egyesek rögtön attól rettegnek, hogy elveszi előlük a terepet. Kívánom, hogy elmúljon ez a fajta félelem, hiszen az újból mindenki csak táplálkozhat. Budapest világváros, legyen is az! És legyenek helyükön a színészek is! Mert most nagyon sok tehetség a perifériára szorul, a mai magyar hivatalos színházi élet nem foglalkoztatja őket.
Polanski az előadás főrendezője, ön a rendezője – mit jelent ez a gyakorlatban?
C. B.: Az előadás alapja az 1966-os film, amit Polanski rendezett, és ő játszotta az egyik főszerepét is, Alfrédot. Tehát a Vámpírok gyakorlatilag az ő találmánya, az ő fantasztikuma. Ő vitte először színre is Bécsben, én a produkció utolsó évében érkeztem oda, mert a német producer azt szerette volna, hogy színházi újítások történjenek a majdani berlini előadásban. Így elkezdtünk együtt dolgozni, kölcsönös tiszteletben tartva egymást. Én a színház sokkal praktikusabb részét hoztam, ő a filmezés látványvilágát. És most már hagyja, hogy én rendezőként vigyem ezeket az előadásokat, ám bárhol is kerüljön színre a Vámpírok, mindig bevonom Polanskit is a rendezésbe. Megmutatom az új díszletet, a kosztümöket, elmondom, hogyan fogom megvalósítani. Neki meg gyakran vannak hozzáfűznivalói.
Miről szól Önnek a Vámpírok? Mitől lesz a mához szóló?
C. B.: Nagyon sokan megkérdezik tőlem, vajon miért ilyen sikeres ez az előadás, mi a titka. És én erre azt válaszolom, hogy egyrészt maga a paródia, másrészt az erotika, hiszen valakinek a nyakát harapdálni felettébb erotikus. Aztán ott van az a furcsa kapcsolódás a jelenkorhoz – a darab Sarah-n keresztül bemutatja, hogy számunkra mennyivel vonzóbb tud lenni az érzelmi világnál az anyagi biztonság. Krolock is az áriája végén – amelyben arról a gyötrelemről énekel, hogy nem tud megállni, mert mindig hajtja a vér utáni vágy – a nézőknek szegezi a kérdést: ti emberek mikor tudjátok azt mondani, hogy elég, hisz mindig többet és többet akartok. Nem vagytok különbek ti sem a vámpíroknál.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
