Interjú
Mostanában jó dolgok találnak meg
2014-04. szám / Szepesi Krisztina
Jordán Adél sokat változott az évek során és ez nem csak gyermeke születésének köszönhető. Nyolc éve tagja a Katona József Színháznak, rengeteg jó feladatot kap, ezen a nyáron július elejétől pedig az Orlai Produkció Bagoly és Cica című előadásában is látható lesz a Belvárosi Színházban.
 Az utóbbi időben minden interjúban csak az anyaságról faggattak s kevésbé a színészetedről.
J. A.: Nyilván az egész életemet megváltoztatta a gyermekem születése és ennek köszönhetően átértékelődött sok minden a munkámban is. Sokkal mélyebb lettem bizonyos értelemben. De épp emiatt, mert ezt én is észrevettem, szeretnék újra minél nagyobb hangsúlyt helyezni a munkámra. Iszonyú kemény napirendem van, percre pontosan tudom, mi a dolgom, hol kell lennem. De aki anyuka és közben egy olyan szakmája van, amit szeret és ilyen aktívan művel, egészen biztosan érti ezt. Nagy szerencsém van persze, hogy a gyermekem nagyon elfogadó, és valószínűleg tudja, hova született, hiszen hamar hozzászokott a színházhoz.
Kell is az időbeosztás, hiszen most rengeteg feladatod van.
J. A.: Nagyon sűrű ez az időszak és mindegyik előadást, amiben vagyok, nagyon nagy szeretettel csinálom, mert igazán jó feladatok ezek, és azt is érzem, hogy mindegyiknél van még min dolgozni.
Milyen hatással van a változásod a munkádra?
J. A.: Elfogadóbb, türelmesebb lettem, és azt, hogy az ember pótolható, a saját bőrömön tapasztaltam meg, ettől pedig szerényebb is lettem. Szóval csupa jó dolog történt velem.
Már nem csak te látod magad másnak, hiszen egyre több érett női szerep talál meg.
J. A.: Nagyon örülök annak, hogy most már több az igazi női szerep, mint a bolondos, lányos, kamaszos karakterek. Úgy érzem magam, mintha egy számítógépes játékban a következő szintre lépnék, hiszen a valóságban is egyre inkább érett nőnek érzem magam.
Egy új szerepnek is másképp mész neki?
J. A.: Korábban előrecsörtettem a szerepeimben és fokozatosan kellett belőlük visszavennem, le kellett faragnom azt a sok mindent, amit nagy elánnal rápakoltam, hogy igazán jó legyek. És megmaradt ugyan a lendület, de most már óvatosabb vagyok, és jobban is ismerem magam. Elkezdtem tanulni például egy táncos lánytól, Lázár Esztertől mozogni, és érzem, hogy sokkal tudatosabban kezdem használni a testem a színpadon. Ettől máshonnan is tudok közelíteni egy új szerephez, a meglévőkben pedig kis feladatokat tűzök ki magam elé. Például A hős és a csokoládékatona egyik jelenetében kipróbáltam azt, hogy mi történik akkor, ha nem mozdítom meg a vállam, miközben nagyon hevesen magyarázok. Ez most annyira érdekel, hogy szinte fanatikusan mindennap gyakorolok. Azt gondolom, alapvetően jellemző a Katonára, hogy frissen tartjuk az előadásokat. Még sosem hallottam egy kollégámtól se, ha volt egy új ötletem, hogy hagyjam ezzel békén. | hirdetés
 |
|
Változott valami a színházban attól, hogy Máté Gábor, a volt osztályfőnököd lett az igazgató?
J. A.: Nyitottabb lett a kommunikáció és a reklám, és az előtér átalakítása is Gábornak köszönhető. Az benne a fantasztikus, hogy bár nagyon szereti és tiszteli a Katonát és azt, amit Zsámbéki Gábor képvisel, ha úgy gondolja, valamin változtatni kell, azon mer is. Talán emiatt van, hogy a visszajelzések alapján látjuk, a fiatalok körében is sokkal népszerűbb lett a Katona. De általában is nagyon jól sikerült ez az évad, hiszen az előadásaink nemcsak telt házzal, de állójegyekkel mennek.
Ritkább volt azelőtt az is, hogy a katonás színészek vendégként máshol feladatot vállaljanak, most pedig a Centrál színházas Chicago után nyáron egy Orlai Produkcióban is látható leszel.
J. A.: Ez is kicsit Gábornak köszönhető, miközben az egész hazai színházi világban lazultak a határok. Már dolgoztunk együtt korábban Pelsőczy Rékával mint rendezővel a Musik, Musikk, Musique című előadásban, Szabó Kimmel Tomival pedig egyszer hozott össze eddig a sors egy fotózás erejéig. Annyit már biztosan tudunk, hogy mind a kettőnknek nagyon jól áll a szerep, és attól is izgalmas, inspiráló lesz a munka, hogy olyasvalakivel dolgozok együtt, akivel még soha azelőtt.
Érdekes, hogy arról beszéltünk, felnőttél, lenyugodtál, és közben most kapsz egy olyan szerepet, amit filmen Barbra Streisand hebrencs, bolondos játéka tett emlékezetessé.
J. A.: Attól lesz érdekes, hogy most már vegyülni fog valami plusz tudással az, ami erről a karakterről még mindig itt van a kisujjam körmében. Mert bár finomodtam, azért még mindig ösztönös embernek tartom magam, vagyis ha jönnek a régi gesztusok, engedem.
Az első éveidben már-már beskatulyáztak ezekbe a könnyűvérű szerepekbe…
J. A.: Pedig összesen két ilyen színházi szerepem volt és két közönségfilmben játszottam hasonló karaktert, mégis sokan azonosítottak ezekkel. Soha nem erőltettem semmilyen irányt, nem akarok például betragikulni. Mostanában jó dolgok találnak meg, olyanok, amikre emberileg is szükségem volt.
A Katona nem csak szakmailag ad sokat, hiszen párodat, Keresztes Tamást is a színháznak köszönheted.
J. A.: Már 2005 óta vagyok itt, és bár Egerben is nagyon szerettem lenni, itt jött az az érzés először, hogy otthon vagyok. Nekem egyébként szinte szóról szóra az az életem, ha úgy tetszik, a karmám, ami a szüleimé (Lázár Kati és Jordán Tamás – a szerk.) a gyerekkel és a közös munkával ugyanabban a színházban. Ebből pedig minden jót le tudok másolni, azzal a különbséggel, hogy tudatosan kevesebb romboló körülményt teremtünk magunknak, amiben Tamás nyugodt, szolid személyisége nagyon sokat segít.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
