Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat

Aki ad, az kap – Új rendszer a támogatóknak a József Attila Színházban
2014-04. szám

Nyáron is telt ház lesz a József Attila Színházban. No, nem az évadot tolták ki a hagyományosan pihenőidőszakra, hanem a két éve megkezdett felújítási program folytatódik 2014 nyarán, nagy sürgés-forgás várható az egész épületben.
A rekonstrukció idei üteme eléri majd a közönség terét is, a leglátványosabb eleme a nézőtéri széksorok teljes cseréje lesz.
A székcsere köré – ha az megadatik egy teátrumnak – szinte már kötelező egy-egy ünnepi aktust szervezni. Hol a székekre kerül réztábla a törzstámogatók nevével, hol a régi sorok kerülnek árverésre. Ahány ház, annyi szokás terjedt el az elmúlt évtizedekben.
A József Attila Színház a Mecénás rendszer elindítását kapcsolta az új székekhez. A struktúra ötvözi a székjogot és a mecenatúrát. A forma ideális a színház támogatói számára, akik a székekre kerülő réztáblák mellé bérletet is kapnak, sőt, tovább is adhatják azt. Mert­hogy a támogatás egy részéből a színház ifjúsági bérletek formájában olyan fiatalokat támogat, akik hátrányos helyzetükből adódóan máshogy nem juthatnának el az előadásokra. A mecénások, attól függően, hogy a Mecénás bérlet és a Támogatói ifjúsági bérlet hová érvényes, lehetnek arany-, ezüst- vagy bronz-fokozatú támogatók.
A színház célja nem csupán az, hogy a támogatóknak konkrét, nyomon követhető rendszert biztosítson, hanem az is, hogy a visszajáró közönséget közelebb hozza a társulathoz. A Mecénás bérlet például szabadon használható, bármelyik előadásra szólhat, átruházható, ami a vállalkozások esetében lehetővé teszi a munkavállalók színházba jutását is. A Mecénás rendszer tagjai előfoglalási jogot, pré­mium­szol­gál­ta­tásokat vehetnek igénybe, sőt, évente egy alkalommal zárt körben, gálaesten találkozhatnak a szín­mű­vé­szekkel.
A Mecénás rendszer 2014 májusában debütál, hogy a 2014/2015-ös évad bemutatóit már az új, réz­táb­lá­zott székekkel kezdhesse meg az angyalföldi teátrum.
hirdetés







vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor