Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
51. évad a Gyulai Várszínházban
2014-06. szám

2014. június 27-én kezdődik a Gyulai Várszínház 51. évada, a nyári fesztivál, amely augusztus 10-ig tart. Három új bemutatót tartanak ebben a szezonban.

Július 3-án Shakespeare legkedveltebb művét, a Szentivánéji álom című vígjátékot mutatják be a várszínpadon, a nemzetközi hírű, fiatal grúz rendező, David Doiashvili színpadra állításában a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkcióban. Július 22-én a Ladics-ház udvarán láthatják majd Szerb Antal: Utas és holdvilág című regényének a színpadi adaptációját A hold foglyai címmel, Sopsits Árpád ren­de­zé­sé­ben. Az olimpikon magyar vízilabdacsapat és egy szép skót hölgy fordulatos kalandjairól írta a 30-as években Ábrahám Pál – Harmath Imre – Szilágyi László – Kellér Dezső a 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékot. Ezt a darabot fogja színpadra állítani a Gyulai Vár­szín­ház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös be­mu­ta­tó­ja­ként július 31-én a tószínpadon Bagó Bertalan. Az új bemutatók mellett több mint 50 előadásuk lesz a hathetes fesztiválon.
A nagy angol drámaíró születésének 450. évfordulóján július 3. és 13. között rendezik meg a X. Shakespeare Fesztivált Gyulán neves hazai és külföldi produkciókkal, valamint az első Fringe Fesztivált. A jubileumi fesztivál egyik kiemelt előadása a Shakespeare’s Globe színház vendégjátéka Londonból. A népszerű társulat Gyulán a Sok hűhó semmiért című komédiát játssza el Max Webster rendezésében. A világhírű belga rendező, Luk Perceval állított színpadra egy emlékezetes előadást nemrég nagy sikerrel, a Macbethet a szentpétervári Balti Ház Fesztivál Színházban, amely szintén látható lesz Gyulán.
A nyári szezon kiemelt eseménye a Gyulai Vár Jazz Fesztivál és a Gyulai Vár Blues Fesztivál is. A július 19-i XXIII. Gyulai Vár Jazz Fesztiválra az USA-ból érkezik a kétszeres Grammy-díjas és háromszor erre a díjra jelölt kiváló jazzénekesnő, a jazz first ladyje, Diana Schuur. Hallhatják az év jazzlemezét élőben a Dresch Quartettől, és fellép az év magyar jazzénekesnője, Hajdú Klára is. A július 20-i Blues Fesztiválra az USA-ból érkezik a virtuóz R&B szaxofonos Sax Gordon, akit a legjobb olasz blues-zenekar kísér, a Luca Giordano Band, fellép a legkitűnőbb magyar blues-gitáros, Tátrai Tibor az együttesével, a nagyszerű, nemzetközi hírű szájharmonikás, Pribojszki Mátyás a zenekarával és a Kéknyúl Hammond Band. A nyári szezon további kiemelt eseményei: Népzenei Fesztivál, A nagy füzet, Toldi, Zoltán újratemetve, Bóbita, Popfesztivál 40, Filmharmonikusok koncert, az ExperiDance: Esszencia előadása. A hathetes fesztiválon mindennap színvonalas programokkal várják a kedves nézőket.
hirdetés

Szlogenük az idén is: Nyáron színházba Gyulára várom!
Bővebb információ: www.gyulaivarszinhaz.hu
www.shakespearefesztival.hu

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor