PM Online | Színház

Lehet előkészíteni a sámlikat a Madách Színház pénztárnyitásához! A Mamma Mia! című ABBA-musical ősztől ugyanis beköltözik az Erzsébet körúti műintézetbe, hogy ott könnyes-nevetős nosztalgiát ébresszen a nézők lelkében. Donna szerepét – a pop-musical filmváltozatában Meryl Streep lubickol benne – Kováts Kriszta alakítja.

Ám még a fővárosi bemutató előtt Szegedre költözik a társulat. A Rock Színház egykori Evitája augusztusban, a Dóm téren hét előadásban énekli a legnagyobb ABBA-slágereket. Méltó visszatérés az övé, igazi „come back”, ahogy a szakmában mondani szokták.

Fellengzősen úgy is fogalmazhatnék: ezúttal zenés anyaszerepben „tündökölhetsz…” Hogyan esett rád a választás?
K. K.: Ez úgy történt, hogy a barátnőim is biztattak, jelentkezzem, mondván, ez a te szereped. Majd kaptam egy meghívót a Madáchból, amelyben az állt, hogy szeretettel várnak a meghallgatáson. Megadtak négy dalt a darabból, kettőt angolul, kettőt magyarul, ezekből kellett kiválasztani egyet-egyet. Akár egy főiskolai felvételi, úgy zajlott a meghallgatás. Tíz percenként mentünk be a nagyszínpadra – halálosan izgult mindenki –, a „vizsgabizottság” meg lent ült a sötétben. Az nagyon jólesett a lelkemnek, hogy a második dal előtt Kocsák Tibor karmester egyszer csak megszólalt a nézőtéren: „a Krisztát én akarom most kísérni”, majd felrohant a színpadra, és odaült a zongorához. Aztán vége lett a számnak és hosszas csönd volt. Köszönjük szépen, hallottam a rendező hangját. Tényleg, csak azt nem tette hozzá, hogy „majd értesítjük”.

De értesítettek…
K. K: Igen. Az első fordulón túljutottam. Következik a tánc casting. A koreográfia iszonyú nehéz volt és nagyon kevés idő állt rendelkezésre betanulni. Ám Tihanyi Ákos koreográfus mondott egy kulcsmondatot: „Nem a lépés a lényeg, hanem az, hogy milyen fílinggel adjátok elő”. Ehhez tartottam magam. Aztán eltelt újabb két hónap. Gyönyörű, napsütéses szombat délidő, Tokajban sétáltam a férjemmel, amikor megszólalt a telefon. Szirtes Tamás személyesen, aki annyit mondott, kedves Kriszta, magáé a szerep. Többen bolondnak néztek, úgy sikoltoztam végig a tokaji utcán.

Kissé rendhagyó a pályakezdésed. Bár prózai szakon, a legendás Horvai–Kapás-osztályban végeztél, mégis a zenés műfajban arattad első kirobbanó sikeredet. A Rock színházi Evita-bemutató egyben kijelölte számodra a főcsapást. Akkor úgy tűnt, hogy egy életre beskatulyáznak a zenés kategóriába.
K. K.: Az összes skatulyának van jó és rossz oldala. Egyfelől jó, hogy belekerültél, mert ismert leszel, megjegyzik a neved, másrészt viszont sokszor úgy érzed, a skatulya foglya vagy. Nem ereszt, nem enged mást csinálni, mert folyton ugyanazt várják el tőled. De ezt el kell fogadni, mert a rohanó világban senkinek nincs annyi ideje, hogy kövessen téged akkor is, amikor egészen másfajta dolgokat teszel le az asztalra.

Amikor a Rock Színház dicső korszaka lezárult, a pályád a Madách Színházban folytatódott. Mondhatnánk, a tettes visszatért a tett színhelyére…
K. K.: Azért ez nem egészen így történt. Előbb jöttem el a Rock Színházból, mielőtt széthullott volna, illetve beleolvadt az Operettszínházba. A nyolcvanas évek végét írjuk. Két évadot töltöttem a Madáchban, átvettem olyan remek szerepeket, mint Grizabella a Macskákban vagy Beryll a Dr. Herzben, de új bemutató nem adatott meg számomra, ezért eljöttem.

Most hogy érzed magad?
K. K.: Istenien. Nagyon élvezem a próbákat, remek a csapat, fergeteges tempót diktálnak az alkotók. Húzós a próbaidőszak. Mert ugyan a Szegedi Szabadtéri Játékokon én játszom a hét előadást, de ősztől már hármas szereposztásban – Koós Rékával, illetve Gallusz Nikivel – megy a darab. Nézzük egymás próbáit, hiszen a rendező meg a koreográfus nem akarja háromszor elmondani ugyanazt.