Interjú
A döntés súlya
2014-06. szám / Bóta Gábor
Nagy-Kálózy Eszter Hyppolitát és Titániát is alakítja a Szentivánáji álomban. A bemutatót július 3-án tartják a Gyulai Várszínházban, a Nemzeti Színházzal közös, a grúz David Doiashvili által rendezett produkcióban.
 Hosszú szabadúszás után nyilván elég nagy döntés volt, hogy a Nemzetibe szerződtél.
N.-K. E.: Igen, egy idő után minden döntésnek súlya van. De az én 8 szabadúszó évem azért nem teljesen volt szabad, mert ez idő alatt a Centrál Színházhoz tartoztam, ott játszottam a legtöbbet, a csapathoz tartozónak éreztem magam, és a mai napig nagyon szeretek oda bejárni. Sok darabban játszottam és játszom még most is. Érdekes köztes állapot volt, az első nemzetis időszak és Sopron után nekem tökéletesen megfelelt. Amikor pedig Vidnyánszky Attila hívott, azt gondoltam, hogy egy újabb korszak következik. És izgalommal várom. Attilát nagyon régóta ismerem.
Honnan?
N.-K. E.: Még 1997-ben forgattuk Zsigmond Dezső A rózsa vére című filmjét. Ebben volt egy ukrán szereplő, és Attila segített a tolmácsolásban. Beregszászi színészek is játszottak a filmben, sok napot töltöttünk együtt a Tiszaháton, sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan dolgoznak Beregszászban, miket csinálnak, egyáltalán hogyan léteznek, mert nem volt egyszerű az életük. Sokszor hónapokig fizetés nélkül, csak a színház szeretete, a megszállottság és Attila tehetsége tartotta össze őket. Furcsán hangozhat, de szinte irigyeltem ezt az állapotot.
Mit mondott Vidnyánszky, miért hív a Nemzetibe?
N.-K. E.: Szeretné, ha a társulatához tartoznék. A többi meg majd a közös munka során derül ki. Hogy mennyire tudunk együtt gondolkodni, együtt haladni. Már a debreceni évek alatt is felmerült a közös munka gondolata, de akkor pont olyan korban voltak a gyermekeim, hogy nem mertem vállalni a társulati tagságot. De két előadásban benne voltam. Szerettem ott dolgozni.
Sokan eljöttek a régi csapatból. Viharos körülmények között alakult az új társulat. Politikai, szakmai szempontból is támadták.
N.-K. E.: A Nemzeti sorsába mindig bele fog szólni a politika. Idáig is így volt, ez nem új keletű dolog. A lényeg az, hogy a munkák, a feladatok és a megvalósításuk milyen minőségű. A színház rólunk, emberekről szól. Belépsz és elfelejted, hogy kint van jobb- és baloldal. És ez fontos.
Egy interjúban beszéltél arról, hogy gyakran osztanak rád finom úri hölgy szerepeket. Az első feladatod a Nemzetiben nagyon nem ilyen volt a KZ oratóriumban, koncentrációs táborban agyonalázott zsidó asszonyt kellett játszanod.
N.-K. E.: Egy fiatal nőt játszottam, aki finom ifjú hölgy lehetett valamikor. Szabados Zsuzsi kisfiút alakított, Bánsági Ildikó pedig egy életútja végén járó, idős asszonyt játszott. Három hangra íródott Pilinszky oratóriuma, és ez a három hang életutakat kísér végig. Érdekes kísérlet volt ez arra, hogyan lehet egy ilyen költői művet színpadra állítani.
Az Edith és Marlenében Marlene Dietrich viszont nagyon hozzád illő szerep a Centrál Színházban.
N.-K. E.: Szerintem nem vagyok egy kiköpött Marlene Dietrich, de nagyon szeretem, ha sokféle karaktert játszhatok. És el kell magamtól rugaszkodnom. Dietrich eléggé él még ma is az emberek emlékeiben. A próbák során azt kell kitalálni, mennyire jelenjen meg ő, mennyire tudok építkezni az ő gesztusaiból, a lényéből, és természetesen a darab igazságait is követni kell. | hirdetés
 |
|
Mennyire akartál azonosulni a híres díváról kialakult képpel?
N.-K. E.: Ez a legizgalmasabb feladat, ez a legjobb játék. Elolvasom a darabot, az önéletrajzát, megnézek róla egy-egy felvételt, és kezd kialakulni egy kép. A darab azonban elsősorban Piaf életútját követi nyomon, az én szerepem néhány fontos pillanatban kapcsolódik Edithhez.
A Szentivánéji álomban Hyppolitát és Titániát játszod. Nem ritkaság, hogy egy színésznőre osztják ezt a két szerepet.
N.-K. E.: Nagyon energikus, szuggesztív a rendezőnk. Igen konkrét képe van az egész darabról. Nem egyértelmű komédiának tekinti, hanem a történet sötét oldalát, tragikus részét is megpróbálja megmutatni. Mivel egyáltalán nem beszél magyarul, a játék a közös nyelv. Nagyon érdekes a munka.
A Szentivánéji álomban nem kimondottan főszerepeket játszol, de mégis meglehetősen fontos szerepeket.
N.-K. E.: A KZ oratórium főszerep, Hyppolita/Titánia főszerep, de a színész nem főszerepeket akar játszani, hanem szerepeket. Úgyis akkora lesz a súlya, amekkorát a rendező akar adni neki, engem mindig az adott feladat érdekel.
Pesten próbáltok?
N.-K. E.: Igen, a Nemzetiben.
Egészen más hangulatú a Gyulai Várszínház.
N.-K. E.: A színpad mérete is egészen más. És lesznek mindenféle látványos elemek, ahogy például berepülünk a színre. Ezt valahogy Gyulán is meg kell oldani. Lesz majd egy emelő, reptető masinánk. Amíg az nincs meg, két gurulós székkel próbáljuk azt a jelenetet.
Úgy tudom, össze is torlódtak a próbáid.
N.-K. E.: Igen, mert egy ideig ugyanazokon a napokon Vidnyánszky Attilával Molnár Ferenc A fehér felhő című darabjában is próbáltam. Szerintem ezt nem ismeri a nagyközönség, én sem ismertem. Nagyon szép, de mint egyfelvonásos rövidke, ezért Attila tulajdonképpen kitalált hozzá egy első felvonást az I. világháborúba való belépésről, a harcokról, az otthon maradottakról. Fantasztikus munkát végez, a tanítványaival együtt. A darab azokról a huszárokról szól, akik meghalnak a háborúban, fölmennek a felhők fölé, és ott találkoznak a gyerekeikkel és velem, az angyallal. A darab első felében mint Fedák Sári, Jászai Mari létezem, az ő naplóikból, írásaikból mondok nagyon fontos részleteket. Mindketten sokat dolgoztak a hátországban a fronton harcoló katonákért.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
