Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Ma ád Isten szerencsét e tájon
2014-06. szám / Pavlovics Ágota

Írásunk címét egy mondából vettük, mely szerint Árpád vezér lenyűgözve pásztázta Tokaj-hegyalját, majd így szólt: Ond és Tarcal vezéreknek ma ád isten szerencsét e tájon. Így lett a hely neve Mád. A vezérek akkoriban, mi viszont lassan 25 éve vagyunk szerencsések, hiszen Mád és környéke az észak-magyarországi régió legnagyobb nyári kulturális rendezvénysorozatának helyszíne. A 2014. augusztus 8-án kezdődő és tíz napig tartó Zempléni Fesztivál igazgatójával, Turjányi Miklóssal beszélgettünk.

A zempléni Kiváló Minősítésű Művészeti Fesztivál, tavaly mégis voltak kétségei afelől, meg tudják-e rendezni minden meghirdetett prog­ram­ju­kat. Végül megoldották, nem okoztak csalódást a látogatóknak. Idén hogy állnak?
T. M.: Kicsit könnyebb a lelkünk, mint tavaly volt, mert a Nemzeti Kul­tu­rá­lis Alaptól (NKA) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma mi­nisz­te­ri külön keretéből kaptunk 60 millió forint támogatást. Kijöttünk a gödörből, bár ez még mindig kevesebb, mint az a 100 millió forint, amiből 2010-ben gazdálkodhattunk. Kitartó, szívós munkával értük el, hogy rendezvénysorozatunk bekerült a 21 kiemelt fesztivál közé, ami azt is jelenti, hogy az ideivel együtt három évig garantáltan támogat bennünket az NKA.

A fesztivál patinás, a környék pazar, a program impozáns, a közönség szereti, hol vannak a további támogatók, hát a szponzorok?
T. M.: Nem könnyű manapság sem szponzort, sem támogatót találni. Az önkormányzatok és néhány kisebb támogató segítségével fel tudjuk tornázni 80 millió forintra a költségvetésünket, de annál többre nem. Igaz, nem is álltunk be abba a sorba, ahol a saját produkciókat szokás magasztalni. Ízlésem ellen való, hogy magunkat dicsérjem, a szisztematikusan végzett munkában hiszek. Mi ezen az elv mentén haladtunk, és amit elértünk, ennek köszönhetjük. Hiszek abban, hogy a színvonalas rendezvényeknek úgyis elviszik a hírét, hogy a produkciót nem kell folyton „fényezni”. Szerencsénkre tavaly meglátogatott bennünket a kulturális kormányzat néhány döntéshozója és értékesnek találták, amit láttak.

És mit fognak látni/hallani azok, akik idén is a történelmi emlékekben és a különleges természeti adottságokban gazdag Zemplén mellett teszik le a voksukat?
T. M.: Izgalmas és várakozás teli napokat élünk, mert az idei programban nagyon sok lesz az újdonság. Az ugyan már nem újság, hogy nem egy város, hanem egy tájegység adja fesztiválunk helyszínét, és nem csak pár, hanem 10 napig tart. Az viszont igen, hogy augusztusban birtokba vehetik a látogatók a régi kőbánya helyén épült Tokaji Fesztiválkatlant, amely 2500 főt tud befogadni. Eddig a legtöbb nézőt befogadó rendezvényeinket a sárospataki vár udvarán tartottuk, ahova 5-600 ember fért be, vagyis óriási a változás. A fesztivál két, nagy érdeklődéssel várt estjének is a katlan ad otthont. Augusztus 9-én a különleges hangulatú komplexumban a Békéscsabai Jókai Színház művészei adják elő Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját, az István, a királyt. A címszereplő Feke Pál, Koppány Szomor György lesz. A rendezés Zsuráfszky Zoltán munkája. Ugyanit augusztus 15-én Roby Lakatos, Lajkó Félix, Havasi Balázs, a Harmonia Garden, a Duna Művészegyüttes tánckara, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor vezényletével ad koncertet. Ezen az estén a magyar népzene sokszínűségét szeretnénk bemutatni. A hangverseny a magyar tájak legjellegzetesebb zenei sajátságai mentén halad, a Székelyföld, a Nyírség, a Felvidék, a Dunántúl és a Délvidék dallamait szólaltatják meg a muzsikusok. A zenészek népzenei alapról indulnak, de ahogy a mai zenei életben szokás, a maguk módján újraépítik azokat. Az est vendégei a magyar népzenét világzenével, cigányzenével, jazzel keverik. Az izgalmasnak ígérkező estet a Duna Táncegyüttes táncosai teszik látványossá.

Sárospatakon és Tokajon kívül mely települések kínálnak újdonságokat a fesztiválozók számára?
T. M.: Maradjunk még egy kicsit Sárospatakon, a fesztivál nyitó és záró koncertje a hagyományokhoz híven a vár udvarán lesz . Az előbbit a Liszt Ferenc Kamarazenekar adja, az utóbbin pedig Beethoven IX. szimfóniája csendül fel egy 200 fős kórus közreműködésével. Ami pedig a további helyszíneket illeti, Mádnak egy egész napot szentelünk, négy program is lesz náluk. A mádi borászok egyre többet hallatják a hangjukat, céljuk, hogy olyan bort készítsenek, amely visszahozza a Tokaji régi rangját. Céljuk az is, hogy az emberek ezt a bort ne egy pincészethez, hanem Mádhoz kössék. Régi tervük, hogy legyen a borvidéknek saját palackja, végül a Szent Tamás Pincészet vállalta az előállítás költségeit. Ipacs Géza designer tervezte a palackot, aki gyakorlatilag felnagyította a félliteres aszús üveget. Apropó bor. Újdonság, hogy idén első alkalommal a Tokaj Kereskedőház Zrt.-vel szerződtünk, örülünk a megújulásuknak, korábban ugyanis nem tartottuk megfelelő színvonalúnak a borkínálatukat vendégeink számára.

Hogy kerül a csizma az asztalra, a Tátrai Trend és Török Ádám és az Ős Mini a programba?
T. M.: Ez is az újdonságok hosszú sorába tartozik, és két oka is van, hogy a fesztivál programjába bekerült az igényes rockzene. Egyrészt elmarad a Hegyalja Fesztivál, másrészt bővíteni szerettük volna a zenei kínálatunkat. Lesz hagyományos jazz is, pontosabban minden este újra szól a jazz. A program szinte felsorolhatatlanul gazdag. Csupán címszavakban: kirándulások, gasztronómiai kalandozások, gyerekprogramok, nyelvi és irodalmi estek várják az érdeklődőket.
hirdetés


Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége
Az ország nagy hagyományú társadalmi szervezete a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége. Elődje, a Művészeti Fesztiválok Koordinációs Fóruma 1984-ben alakult, miután a fesztiválok rendezői belátták, hogy alapvető szakmai érdekeik közösek, fontos a rendszeres információcsere, a közös lobbi és érdekvédelem. A szervezet fontos feladata, hogy a magyar fesztiválrendszer érdekeit országosan és nemzetközi szinten képviselje. A Szövetségnek jelenleg 40 teljes jogú tagja van. A tagokat 2008 óta rendszeresen auditálják. A szövetség frissen megválasztott elnöke Turjányi Miklós.













vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor