Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Jegyzet
Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválja
2014-07. szám

Több meglehetősen jó produkciót láthattunk a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválján. Viszonylag gyakori, hogy magyarországi rendezők dolgoznak külhoni magyar teátrumokban, ahogy például Alföldi Róbert sem először tette ezt.

Az Újvidéki Színházban Gerhart Hauptmann A patkányok című drá­má­ját rendezte, a szerző ezért a művéért kapta meg a Nobel-díjat. Elrohadt lelkekről, elkorhadt társadalmi viszonyokról szól a fájdalmas humorral átszőtt mese. Arról, hogy szinte menthetetlenül lehúz a kö­zeg, bűnt, idegességet, hazugságot szül, és a jóra való törekvés is valahogy félresiklik. Ember embernek farkasa, illetve a farkas túl ne­mes állat is a jellemzésére, a csőlakó, mocsokban futkosó, sunyi pat­kánnyal való összevetése találóbb lehet. A Krizsán Szilvia által meg­döb­ben­tő erővel játszott Johnné hazugságra akarja alapítani a boldog családi élet megteremtésére való törekvését. Egy szerencsétlen, sze­gény nőtől vesz meglehetős erőszakossággal gyereket, akit saját magáénak kiállt ki, míg az igazi anya, egyáltalán nem véletlenül, gyil­kos­ság áldozata lesz. Elhallgatások, fullasztó hazugságok, kény­szer­cse­lek­vé­sek, főben járó bűnök láncolata követi egymást, a jó szándék is örökösen vakvágányra jut, a szeretetből is gyűlölet válik. Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón az Opera ultimával a legjobb előadásnak járó díjat elnyert társulat remek formában van. Ez a nagy létszámú produkció is kiváló, igazi egyéniségekre alapuló összmunkát mutat. Paradox módon kissé cáfolva is a közlendőt, és az értelmes alkotómunkát szembeállítva a sok tekintetben reménytelen közeggel. Így ez a produkció segélykiáltás és győzelmi mámor is egyszerre. Balázs Áron lidércesen találó portrét fest egy, pikszisből kiesett, de törleszkedéssel magát a direktorságba visszagyürkőző színigazgatóról. Az előadás nem véletlenül vég­ző­dik úgy, hogy a szereplők valamennyien négykézlábra ereszkednek, és így futkosnak patkányok módjára megveszekedetten.

Tulajdonképpen a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája előadása is meglepően hasonló dolgokról mesél. A korán meghalt, borzongatóan kiváló költő, Sziveri János életét dolgozza fel, egyáltalán nem a hagyományos, irodalmi színpadi módon. Ady sza­vai­val szemléltetve azt, hogy „a gaz lehúz, altat, befed”; hogy a kö­rül­mé­nyek mennyire hozzájárulhatnak valaki idő előtti halálához, hátha ez még a költészethez elengedhetetlenül szükséges, átlagon felüli ér­zé­keny­ség­gel és az ezzel párosuló önpusztítással is keveredik. Sötét lidércektől terhes, festői víziók sorát látjuk, temérdek ki­fe­je­ző moz­gás­sal, énekkel és szürrealizmust nagyon is naturális elemekkel vegyítő színjátszással. Táborosi Margaréta rendezésében igazi összművészet ez, Béres Márta, Cmkovity Gabriella, Kiss Anikó, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Pletl Zoltán lefegyverző, sokoldalú, egyik karakterből a másikba magától értetődő természetességgel átlényegülő, hathatós kifejező erejével.
A Szabadkai Népszínház jelen volt Kisvárdán a Katona József Színházzal példaértékű koprodukcióban létrehozott, az egykori délvidéki mészárlásokról és ezek utóhatásáról szóló, döbbenetes, Vörös című produkcióval is, amit már Pesten megnéztem. A fesztivál vége felé műsorra tűzött Tasnádi István-vígjátékot, a Tapasztalt asszonyt pedig nem volt módom megnézni. Sajnos, amit most láttam a Népszínháztól, vagyis az egyik legjobb határon túli magyar társulattól, az nem volt jó. A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) lazán, majd kissé szorosabban összefüggő családi képek sorozata, arról regél, hogy akadozva, nehezen vagy éppen alig-alig megyeget a családi élet, bár azért mégiscsak fontos lenne a szorosabb kötelék, de nem nagyon jön össze. Az apák, anyák és gyermekeik nem nyílnak meg egymás előtt, nem találnak hangot, és amikor talán már-már valami kialakulna, akkor végzetesen késő. De Biljana Srbljanovic darabjában, Tanja Miletic Orucevic rendezésében, szétfolyóan, nem elég tragikusan és nem is elég komikusan, lassacskán hömpölyögve, eléggé unalmasan történik sok minden. Számos produkcióból tudható, hogy ugyanezek a ragyogó színészek csúcsteljesítményre is képesek.
A Vajdasági Tanyaszínház több mint húsz helyiségbe vándorló fiataljai viszont csúcsteljesítményt is nyújtottak. Üde, friss lendülettel, kesernyés humorral telien játszották az Ilja prófétát, a lengyel Tadeusz Slobodzianek vérbő darabját. Ami mélyebb ennél a vásári típusú feldolgozásnál, de ezt a stílust indokolja a szabadtéri vándorelőadás, a diákos hevület, az „ide nekem az oroszlánt is” vehemens lendülete. Tobzódik a fantázia, izgalmas Boros Viktória hosszan elnyúló, szabadban felállítható játéktere, mely lehetővé teszi, hogy ebben a modernkori misztériumjátékban nagy utat járjanak be a szereplők a szó szoros és átvitt értelmében is. Az igaz eseményen alapuló történetben az egyik faluban Ilja prófétát Krisztusnak nézik, és hetet-havat összehordva kitalálják, miért is célszerű újra megfeszíteni, akár az éppen meglehetősen aktuális aratás idején. Az emberek nagy elánnal hülyítik egymást. Sületlenségek tömkelegét eszelik ki, és hiszik is el. A tévhitek és balhitek garmadája halmozódik, ami tragikomikus helyzetek sorához vezet. Jobban kidomborodik a darab komikus oldala. Telivér, találó figurákat teremtenek a fiatalok Nagypál Gábor élvezetes rendezésében.
hirdetés

A Kassai Thália Színház is inkább a komikus oldalát domborította ki Egressy Zoltán rengeteg teátrumban játszott, a Katona József Színházban tizenhat éve műsoron lévő, Portugál című darabjának. Mondhatni, alig-alig mutatták meg a tragikus momentumokat, inkább poént halmoztak poénra, kabaréhatásokat alkalmaztak, de ezeket abszolút ütőképesen. Végig működött Dudás Péter rendezése, valóban sokat lehetett nevetni, a nézők állva tapsolták és ünnepelték az előadást, melyben azonban a darab mélyrétegei csaknem teljesen rejtve maradtak.
Bóta Gábor

Képalá
A patkányok
Az ember komédiája

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor