Interjú
A színház és én
2014-07. szám
Harangozó Gyula Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Balettművészetét az egész világon ismerik, elismerik. A Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója, a Zorba, a görög című nyári szegedi produkció megálmodója.
Melyek voltak első színházi élményei?
H. Gy.: Az Operaházban nőttem fel a Lúdas Matyin, a Coppélián, a Diótörőn… Apám a hazai táncművészet egyik legjelesebb művésze, gyakorlatilag a Magyar Nemzeti Balett mai formájának a megalapítója volt.
Mindig is balettművész kívánt lenni?
H. Gy.: Igen. Úgy felvételiztem a Balettintézetbe, hogy édesapám nem is tudott róla, édesanyám kísért el. Amikor felvettek, apám nem örült neki – mindig kitűnő tanuló voltam, szerette volna, ha valami kiszámíthatóbb hivatást választok –, de elfogadta a döntésemet. Akkor még nem lehetett előre látni, hogy sikeres művész leszek.
Élvezhette az édesapja a fia sikereit?
H. Gy.: Kétségei ellenére annyit segített, hogy elintézte: 1974 augusztusában előtáncolhassak a Moszkvai Nagyszínház balettakadémiáján. Felvettek és 1976-ban kitűnőre diplomáztam. Sajnos apám ezt nem érhette meg, mert 1974 októberében elvitte a szíve.
Visszatekintve pályafutására, mindent elért, amit akart?
H. Gy.: Voltam Magyar Állami Operaház magántáncosa, majd a bécsi Staatsoper első szólótáncosa, a müncheni Bajor Állami Operaház állandó vendégszólistája. Aranyérmet nyertem az 1977-es Tokiói Nemzetközi Balettversenyen, ahol 42 nemzet művészei versenyeztek. Meghívtak a New York-i Metropolitanbe, a milanói Scalába, Tokióba, Londonba, Párizsba és még sorolhatnám. Sokkal többet értem el, mint a gyerekkori álmomat, hogy egyszer a Magyar Állami Operaház szólótáncosa legyek.
Visszavonulása után sem szakadt el a balettől, a színpadtól.
H. Gy.: Voltam nemzetközi balettmenedzser, alapítója és művészeti vezetője a Duna Balett nemzetközi együttműködésnek, művészeti igazgatója a Világsztárok az Operában című nemzetközi balettgáláknak, a Magyar Nemzeti Balettet igazgatója, a bécsi Staatsoper és a Volksoper balettegyütteseinek és a Staatsoper balettiskolájának az igazgatója. 2013-tól a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója vagyok. | hirdetés
 |
|
Nem akart vagy nem tudott elszakadni a színpadtól?
H. Gy.: Tíz, mozgásra visszavezethető műtétem volt és a hatodik után, 35 évesen abbahagytam az aktív táncot, mert nem tudtam megfelelni a magam állította mércének.
A fia miért nem akart táncos lenni? Az apa ezt bánja vagy örül neki?
H. Gy.: A fiam nem követi a családi hagyományt, de azt gondolom, mindenkinek joga van a saját életét kovácsolnia. Arra, hogy miért nem akart táncos lenni, egy rövid anekdotával válaszolok. A fiam 4-5 éves korában megnézett az első kulisszából egy cselekményesnek igazán nem mondható szimfonikus balettet, amelynek a végén az együttes női tagjai megkérdezték, hogy szeretne-e ő is táncos lenni. Azt felelte, hogy nem. De miért nem, hiszen mama, papa, nagymama, nagypapa mind táncosok? Mert a papa soha sincs otthon, és ha otthon van, gipszben van…
Miért vállalta el a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatói tisztét 2013-ban?
H. Gy.: Herczeg Tamással 2012-ben beadtunk a minisztériumba egy, a magyar operajátszást megreformáló tanulmányt, melynek elkészítése során rájöttünk, hogy a színházról alkotott filozófiánk nagyon hasonló, és kitűnően kiegészítjük egymást. A Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatói posztját pedig azért vállaltam, mert Herczeg Tamás ügyvezető igazgató úr szakmai tudásában, helyismeretében és az én nemzetközi tapasztalataimban, kapcsolati tőkémben és nyelvtudásomban olyan garanciát láttam, ami komoly esélyt ad arra, hogy a Játékoknak új lendületet és irányt adhassunk.
Hogy érzi magát Szegeden?
H. Gy.: Nagyon jól, még a várakozásaimat is felülmúlta ez a város. Amellett, hogy a munka abszolút elégedettséggel tölt el, hiszen színesebb műfaji palettán mozoghatok, mintha csak a tánccal foglalkoznék, a várost is nagyon szeretem. Élvezem ezt a kicsit monarchiabeli, kávéházi hangulatot, hogy kiülök egy teraszra a reggeli kávémmal, kezemben a napi sajtóval, és nézem, ahogy éledezik a város. Lelkes biciklista vagyok, és Szeged egyik legjobb tulajdonsága, hogy igazi biciklis város. Amíg ezt Budán például nem élvezhetem, addig itt bármi elérhető távolságba kerül, ha kerékpárra pattan az ember. Gyakran teniszezem is, megtaláltam hozzá a megfelelő helyet, és szerencsére remek partnerekre is akadtam. A családdal sokat járunk a Holt-Marosra, az Anna-fürdőbe. Utóbbi közel van a szegedi lakásunkhoz, és tíz, balettsérülésből származó operációval a hátam mögött igyekszem kihasználni jótékony hatásait. A feleségem két kislánya is imádja a fürdőt. Annyira szeretik Szegedet, hogy bárhol vannak – most például a Balatonon –, csak ide vágynak. Szinte követelték, hogy mindenképpen itt töltsük a szilvesztert.
Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
