Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Jól érzem magam a bőrömben
2015-05. szám / Szepesi Krisztina

Lábodi Ádám három éve végzett a Kaposvári Egyetemen és rögtön berobbant a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, melynek azóta is tagja, változatos, nagy szerepekkel. Ezúttal pedig volt osztályfőnökével, Mohácsi Jánossal dolgozik együtt az Orlai Produkció Hair előadásban, melyben június 25-től Berger szerepét alakítja.

A zene iránti szeretetet osztályfőnököd, Mohácsi János ültette beléd a Kaposvári Egyetemen, vagy már korábban kezdődött?
L. Á.: Sok mindent kaptunk Mohácsitól, azt is, hogy a színháznak nagyon fontos része a zene, és hogy szerencsés, ha egy színész tud hangszeren játszani. Kaposváron nagy hangsúlyt fektettek erre Já­nosék Kovács Marcival, Zságer Ákossal, Némedi Árpival és Rozs Tomival. A harmadéves zenés mesterség vizsgánkra készült el a Cseh Tamás-estünk, és kiderült, hogy nagyon szerencsésen jött össze az osztály, hiszen hat-nyolcféle hangszeren játszunk, és jól tudunk együtt zenélni. A zenekar-alapítás is ebből jött, és küszködünk ugyan az idő­vel és a távolsággal, de csináljuk, koncertezünk.

Nálad a szerepeknél is megmutatkozott, hogy jó a kapcsolatod a ze­né­vel, hiszen első szakmai díjadat pályakezdőként A csár­dás­ki­rály­nőben alakított Edvin szerepedért kaptad.
L. Á.: Nem tudom, hogy az ének elég-e önmagában. Nekem hiányosságom, hogy hangszeren nem igazán játszom, dobolni is csak autodidakta módon tanultam. A csárdáskirálynőnél szerencsére épp volt egy hónapom a próbafolyamat kezdése előtt, így egész szeptemberre leköltöztem Pécsre az ének­ta­nár­nőm­höz, akivel napi 5-6 órát gyakoroltuk kifejezetten ezeket az operettdalokat.

Most pedig az Orlai Produkció Hair előadásában játszol főszerepet. Orlai Tiborral már az említett Cseh Tamás-koncert kapcsán is találkoztatok.
L. Á.: Ő nagyon nyitott ember. Szeret fiatalokkal dolgozni, lehetőséget adni. Tibor még a Merlin Színházban látta a koncertünket. Ezzel a vizsgával eljutottunk New Yorkig, és az utazásunkról készült egy film, amit Tiszeker Dániel rendezett. A Fanatics Film roadmovie-ja tavaly készült el teljesen, Tibor pedig elfogadta azt az ötletünket, hogy a Belvárosiban legyen egy Cseh Tamás-est, ami a koncertünkből és a filmből áll.

2012-től Székesfehérváron vagy tag, ahonnan ritkán kalandozol el.
L. Á.: Jó időben, jó feladattal csöppentem oda. Azt hiszem, A csárdáskirálynővel sikerült bizalmat sze­rez­nem, és azóta valahogy megtalálnak a szerepek. Egy nagyon kivételes társulat tagja lehetek, úgy érzem, megbecsülnek, ennél pedig egy fiatal színész két-három évvel az egyetem elvégzése után nem nagyon kívánhat többet. Alapvetően fontosnak tartom a társulati létet és azt, hogy ha egy színháznál tag vagyok, leginkább ott legyek jelen. Eddig minden évben jött Budapestről egy-egy lehetőség, amiket boldogan vállaltam el, a színházam pedig volt olyan rendes, hogy elengedett. Még egyetemistaként bekerültem a Jadviga párnájába Tibornál, amit két évig játszottunk, tavalyelőtt a HOPParttal dolgoztam a Hungari című előadásban Kárpáti Péterrel, beugrottam A Dohány utcai seriffbe is a Jurányiban, most pedig itt a Hair.

A színház bizalma nyilvánvaló, hiszen nem sokan mondhatják el, hogy ilyen fiatalon Claudius szerepét játszhatják a Hamletben.
L. Á.: Amikor megtudtam, majdnem leestem a székről. De nem azért, mert jóval fiatalabb vagyok, mint László Zsolt, aki Hamletet játssza, hanem mert nagyon nagy falat. Fontosnak tartom és örülök annak, hogy az egyetem után, ahol négy évig a mesterségtermünkben csináltunk vizsgákat, leszerződtem egy kőszínházba, ahol 500 ember ül a nézőtéren. Egy nagyszínpadnak megvannak a maga szabályai, amit az egyetemen nem tudunk megtanulni.
hirdetés


Mitől lehet az, hogy Edvint, Claudiust és Mozartot is rád osztják?
L. Á.: Nem tudom, de örülök neki! Jó, hogy ilyen sokféleképpen gondolnak rám, és nem akarnak már 28 évesen beskatulyázni. Arra még talán ráérnek. De majd eltelik 10 év, bukok néhányat, és mindjárt nem lesz ilyen jó dolgom.

Addig is most eljátszol egy lázadót a Hairben. Azzal, hogy Mohácsi a rendező, egyértelmű volt, hogy az osztályából néhányan szerepeltek az előadásban?
L. Á.: A Cseh Tamás-bemutató után Orlai Tibor nagyon lelkes volt az irányunkban, és Moha már másnap írt nekünk, hogy felmerült, ezután minden évben csináljunk nála egy előadást. Az egész osztály nem tud részt venni a Hairben, hiszen sokan nagyon elfoglaltak. Akik játszunk most az előadásban, sokfelől jöttünk, de ismerjük egymást. Az egész történet fiatalokról szól és ehhez a mi energiáink szükségesek.

Nyilván láttad Milos Forman 1979-es filmjét, ami egy nagyon régi történet egy letűnt korszakból. Jelent neked ez még valamit?
L. Á.: A szüleim korosztályának ez egy nagyon fontos film volt, ebből fakadóan nagyon korán találkoztam vele én is. Emlékszem, hogy nyaranta, amikor feljöttek hozzánk a szüleim gimis barátai, buliztak, és valamikor hajnalban berakták a Hairt VHS-en, és együtt zokogtak. Talán azért is szeretem annyira ezt a filmet, mert nekik fontos. A fiatalságukat jelenti. Most majd zokoghatnak a Belvárosiban is, vagy majd eldöntik.

Mohácsiról tudható, hogy a rendezéseit leginkább a színészeire építi, ezért is érdekes, hogyan értelmezed ezt a feladatot.
L. Á.: Azt hiszem, egyáltalán nem áll tőlem távol ez a dolog, hiszen a gimnáziumban először én is fekete bakancsban jártam, aztán lenvászon gatyákban, és Doorst, Beatlest meg Elvis Presleyt hallgattam orrba-szájba. A szövegkönyv nyilvánvalóan abból az eszméből táplálkozik, ami akkoriban volt az USA-ban, de azt szokták mondani, hogy a hippimozgalmat már egy mai fiatal amerikai sem érti igazán. Vagyis muszáj hozzányúlni, az pedig mindig nagyon izgalmas, ha János és a testvére írnak valami újat. Azt gondolom, ma is van mi ellen menni, és ugyanúgy van egy háború a szomszédban... És közben itt van a mi generációnk iszonyatos mennyiségű szabadgyökkel, nem találjuk a helyünket, kocsmákban forgácsoljuk szét magunkat, kergetve valamit, amiről nem is tudjuk, egyáltalán létezik-e. Minden egyik napról a másikra történik, se megtakarításunk, se tulajdonunk nincs, és ha kölcsönadunk, nem feltétlenül kérdezzük meg, mikor adod vissza. Akkor most valamilyen szinten mi is hippik vagyunk? Lehet. Na mindegy. Néhány éve eldöntöttem, hogy minél kevesebbet szeretnék panaszkodni. Biztos lenne rá okom, de másnak meg több. Jól érzem magam a bőrömben, sokat dolgozom, és élvezem a rohangálást is. Pihenni meg majd ráérek később.




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor