Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Jönnek a bábosok!
2016-06. szám

Július 21-én és 23-án bábos színtérré alakul a zsámbéki Romtemplom és a Zárdakert környéke. A Családi Bábos Napok nyitóelőadása a Mesebolt Bábszínház felnőtteknek szóló, mára már emb­le­ma­ti­kussá vált szatirikus passiójátéka, a Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése.
Szombaton a szakma legjelentősebb családi bábtársulatai idézik meg a mesemondás ősi misztériumát. Érkezik a több mint 150 nemzetközi fesztivált megjárt parányi bábszínház, a Mikropódium a STOP, állj meg és nézz! című előadásával. A gyerekek és a felnőttek nagy örömére látható lesz Fabók Mancsi és virtuóz egyszemélyes vásári játéka, A székely menyecske és az ördög. Keresztes Nagy Árpád bábtáncoltató a Mátyás király rózsát nyíló ostornyelével, a MárkusZínház pedig az Égig érő fával varázsolja el a kicsiket. A Ziránó Színház Babszem Jankó című előadásában az ismert magyar népmese elevenedik meg. A nap egyik csemegéje a Vitéz László és az elátkozott malom, a műfaj Blattner-díjas művelője, Pályi János előadásában.
Sediánszky Nóra dramaturg-rendező felolvasószínháza július 8-án Zsám­bék egy különleges hangulatú helyszínén, a platánfákkal, kacs­ka­rin­gós utakkal övezett Zárdakertben várja a nézőket. A Fridacímű darab egy szenvedélyes, semmilyen skatulyába nem szorítható asszony alakján keresztül próbálja meg­ra­gad­ni egy szenvedélyes, semmilyen kategóriába nem szorítható művésznő személyiségét.
Másnap, július 9-én, a Műemlék Rakétabázis Passió hangárjában Menszátor Héresz Attila rendezi és játssza újra az udvari bolond szerepét Michel de Ghelderode Escurial című drámájában.
Szintén visszatérő vendég Jámbor József, aki július 14-17-ig 18 órától másfél órás szellemi kalandtúrára invitálja a nézőket: a Sztalker című vándorló előadás a Bázis olyan területeit járja be, ahol még soha nem volt színház.
hirdetés

Egy pár, két monodráma: a debreceni Csokonai Színház két előadással is vendégszerepel Zsámbékon. Július 29-én Krajcsi Nikolett avatja be a nézőket kismama-kalandjaiba – a 280 nap alatt a pocak körül című darab társszerzője Mészáros Tibor, az első „Novarina-színész”, aki 2009-ben már elkápráztatta a kö­zön­sé­get a „végnélküli regényíró” monológjával, és aki az Imigyen szóla Louis de Funès-ben újra bemutatja bravúros tehetségét. A francia szerző-rendező Valère Novarina legújabb darabja július 30-án látható a Zárdakertben.

Zsámbéki Színházi Bázis
www.zsambekiszinhazibazis.hu

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor