Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Életrevaló boszorkányok a körúti sztárszínházban
2016-07. szám / Pavlovics Ágota

A Játékszín közel 400 előadását 130 ezren látták, így a 300 fős nézőtérrel működő színház lá­to­ga­tott­sá­ga 99,38%-os volt a mögöttük álló évadban. Előadásaikkal járják az országotis, így például
Debrecen, Tihany, Balatonföldvár színpadjainösszesen ötven alkalommal léptek fel. A Játékszín új igaz­ga­tó­já­val, Bank Tamással nem csak az immár hagyományosan impozáns nézettségi adatokról beszélgettünk.

Kezdjük a színház élén történt vezetőváltással. Mi történt?
B. T.: A színházunkat szerető nézők szempontjából semmi komoly változás nem történt, ők továbbra is ugyanazt az igényes szó­ra­koz­ta­tást kapják tőlünk, amit megszoktak. A Játékszín vezetésében azon­ban van változás. A Játékszín Nonprofit Kft.-t 2012-ben né­gyen vá­sá­rol­tuk meg. Tulajdonostársaimmal, dr. Metz Alexandrával, Németh Kris­tóf­fal, Szűcs Attilával akkor úgy osztottuk el a feladatokat, hogy Kristófé az ügyvezető igazgatói, az enyém a produkciós igazgatói po­zí­ció lett. Kristóf a Játékszín vezetéséről május 31-ével lemondott, mert nem értett egyet a többség által javasolt kettős ügyvezetési módosítással, így a tulajdonosi testület közös döntése értelmében én vettem át az ügyvezető igazgatói feladatokat. Tekintve, hogy a színház indulása óta feladataim közé tartozott a darabok kiválasztása, a színészek szerződtetése és sok egyéb más is, számomra nem jelentős a változás, csak azt fogom csinálni, amit eddig is. A színházban dolgozó 180 ember számára sem lesz semmilyen érezhető változás, csupán a menedzsment lesz más.

A mögöttünk lévő évad pazar nézettségi eredményeket hozott, hogy alakul a 2016/17-es szezonban a repertoár?
B. T.:A jelenleg játszott darabokat tovább visszük a következő évadra, hiszen teltházas és nagyon sikeres előadásokról van szó, defolytatjuk az igényes szó­ra­koz­ta­tó színházi előadások bemutatását. Első premierünk a Ray Cooney – John Chapman szerzőpáros Kölcsönlakás című vígjátéka lesz, december 10-én. A darabot Kapitány Iván rendezi, akinek a neve garancia a kulturált szórakoztatásra és a jó ízlésre. Korábban a Legyen a feleségem című darabunkat álmodta színpadra, ami nagy örömünkre akkora siker, hogy nem könnyű rá jegyet váltani. A darab főbb szerepeit Dobó Kata, Lévay Viktória, Debreczeny Csaba, Lengyel Tamás, Szulák Andrea, Erdélyi Tímea, Molnár Áron, Klem Viktor és Szabó Erika játsszák. Másként fogalmazva: fiatal, jó és közkedvelt színészek csapata vesz részt a produkcióban. Ezt a szórakoztató vígjátékot láthatják majd a nézők szilveszterkor nálunk, az év utolsó napjára szokás szerint két előadást is tervezünk.

A következő bemutató is különleges színházi élményt ígér, az Életrevalók című film túlzás nélkül meg­hó­dí­tot­ta Európát.
B. T.: Nem volt könnyű megszerezni a film forgatókönyvének jogait, amiből készül a darab, de sikerült. Horgas Ádám fogja rendezni, ő írja a színpadi változatot, valamint a zenét.Az Életrevalók premierje 2017. február 4-én lesz. A produkció két főszereplője Hirtling István, valamint a Békéscsabai Jókai Színház művésze, Vadász Gábor. A gazdag és művelt, mozgássérült arisztokrata, valamint a fiatal, külvárosi bevándorló barátságának története nálunk a roma kultúrát is felvillantvajelenik meg. Ez a bemutatónk a komoly társadalmi-erkölcsi kérdéseket feszegető művek sorát folytatja, az Acél magnóliák és a Virágot Algernonnak után.
hirdetés

Évadzáró bemutatójuk John Updike Az eastwicki boszorkányok című regényéből készülő színpadi adaptáció. Az amerikai író hőseit is egy nagysikerű filmnek köszönhetően ismerte meg világ. Miben lesz más a színházi előadás, mint a lenyűgöző színészi játékokról emlékezetes film?
B. T.: Lenyűgöző színészi játékokban nálunk sem lesz hiány, hiszen a darabban Jack Nicholson szerepét Gáspár Sándor, a három gyönyörű nőt pedig olyan ragyogó színésznők játsszák, mint Pokorny Lia, Parti Nóra és Lévay Viktória. A színpadi adaptációt Tasnádi István készíti, a darabot Bagó Bertalan állítja színpadra, a premier 2017. április 21-én lesz. A mi előadásunkban nem csupán az erotika áll majd a középpontban, hanem az emberi kapcsolatok, férfiak és nők viszonya, a csábításról, az ördög és az angyal kísértéséről fog szólni.

Nyáron – ahogy mindig – számos helyen játszanak, a felsoroltakon kívül mi mindent terveznek az új évadban?
B. T.: Új PR- és marketingstratégia kidolgozása, a színház arculatának megújítása, valamint új honlap készítése szerepela feladataink között első helyen. Az új évadban a Bock Színpad is nagyobb szerephez jut majd. A tavaly megkezdett együttműködés a villányi Bock Pincével igen sikeres volt, így hosszú távú stratégiai együttműködést kötöttünk. Ennek jegyében az évad elején elkészítjük a színház kávézójában található Bock Színpad programját, ahol előzetes terveink szerint az előadóesteket, pó­dium­be­szél­ge­té­se­ket borkóstolókkal, gasztronómiai különlegességekkel gazdagítva kínáljuk majd az érdeklődő kö­zön­ség­nek. Új játszóhelyben is gondolkodunk, mi több, már dolgozunk rajta, hiszen a nézettségünk indokolja, de ennek kidolgozása is az új évad feladata.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor