Interjú
„A bíró más tájékon él”
2016-09. szám / Kovács Emőke / Vörösmarty Színház
A Herner Ferike faterja című darabban három generáció életének ideje találkozik, apák és fiaik a sorsszerűség, tradíciók, megmásíthatatlan és elkerülhetetlen bekövetkezések tanúiként ugyanazt
a nevet viselik. A székesfehérvári Vörösmarty Színház szeptember végén mutatta be az előadást Bagó Bertalan rendezésében. A dráma írójával, Háy Jánossal beszélgettünk.
Egy régebbi interjúdból idézek: „sosem volt célom, hogy a színház közelébe kerüljek”. Ez azt jelenti, hogy a dráma elsősorban mint szöveg érdekel?
H.J.: Író vagyok, csak a szövegben vagyok kompetens. A drámaírásban az érdekelt, hogy miképpen lehet olyan művet létrehozni, ahol mindent kizárólag a dialógus visz a hátán. Hiába van szerzői magyarázat, netán magyarázkodás, csak a dialógus tudja felmutatni a karaktereket, a konfliktusokat, a sorsokat. Ha a dialógus rossz vagy pontatlan, borítékolni lehet, hogy rossz előadás fog születni.
Majdnem minden drámád novellából születik. Ez egyfajta támpont számodra?
H. J.: A novella zárt, szinte versszerűen koncentrált struktúráján belül gondolom végig, mi egy történet magja, mi az, ami sorsszerűen megragadható benne. Sokszor elő se veszem a novellát, a főbb részekre emlékszem, ezeket használom vázlatként, mert amúgy én szinte soha nem készítek vázlatokat, legfeljebb egy-két szót írok fel.Nem adaptálom a novellát, hanem a történetet egy dráma keretein belül újrafogalmazom, kinyitom a novella terében a terjedelem miatt ki nem nyitott ajtókat.
Hogyan találsz rá a hőseidre?
H.J.: Nem keresem őket, hagyom, hogy megtaláljanak. Próbálok szinkronban lenni azzal, aki épp aktuálisan vagyok, és bízom benne, mert másban nem is bízhatok, hogy ez mindig kirajzolja számomra, miről és kikről kell írnom. Csak az eleven írói figyelem és a folyamatosan kondícióban tartott ízlés tud helyes döntéseket hozni. Másképp, például izomból, ezt nem lehet csinálni. Egyébként nem a hős megtalálása a legnehezebb és legfontosabb feladat, mert hősök és antihősök mindenütt vannak. Problematikusabb, amikor egy író nem tudja a hősét hitelesen képviselni. Akárkiről írok, meg kell találnom önmagamon belül, a saját lelki palettámon a személyiségét, akkor is, ha az nem az én jellemem vezérhajója. Csak így lehet az alakokba lelket önteni, s hitelesen képviselni az életigazságaikat.
Filozofálnak a te hőseid, vagy más igével ragadnád meg az útkeresésüket?
H. J.: Néhány filozófust egyértelműen fel lehet ismerni. Szerintem nem árt, ha az én haverjaim a drámákban kis életet lehelnek Kantba vagy Schopenhauerbe. A filozófia számomra nem az a szisztematizált rendszer, amit például Hegel vagy a katedrafilozófiák általában képviselnek. Számomra a filozófia az, hogy folyamatosan rákérdezünk a saját életünkre, sorsunkra, személyiségünkre, hogy újrafogalmazzuk a létezés alapkérdéseit. Az első négy drámámban épp ezt csinálják a szereplők, rohannak, ahogyan minden gondolkodó ember rohan, a megválaszolhatatlan kérdések útján. | hirdetés
 |
|
A történeteid esetében a humor egyfajta védőrétegként szolgál?
H.J.: A humor része az életünknek, sokszor a legfájdalmasabb dolgok iszonyú komikusak tudnak lenni. Amikor még jobban tudtam idegen nyelveket, ha vacak kedvem volt, átfogalmaztam például oroszra, így mindjárt olyan mókás volt az egész. Nyilván vannak pillanatok, amiket nem tud átjárni a vicc, de az élet átlagszituációiban jó, ha tudunk nevetni magunkon. Ez részben lehetőséget kínál a reflexivitásra, vagyis önmagunk jobb és mélyebb átlátására.
A felszínen nevetünk, de a drámáid átlagszituációi valamiféle bukáshoz vezető utat köveznek ki. Jól látom?
H. J.: Ott akarom megfogni az embert, ahol a legtöbbet tudom mutatni belőle, s ezek nem a siker pillanatai. A lét mélyén alapvetően ott a bukás borítéka, de ez nem azt jelenti, hogy a történeteim életellenesek volnának. Épp ellenkezőleg, az emberi lét mélyebb feltárására tett kísérlet a legelemibb életakarás.
Milyen viszonyban vagy a Herner Ferike faterjával?
H. J.: Herner Ferike faterjával jóban vagyunk. Az eredeti figurájára, akire gyerekkoromból emlékszem, nem gondolok jó szívvel, de abban a pillanatban, amikor beemeltem az írásba, ez megváltozott. Nem bírálója vagyok egy sorsnak, hanem feltárója. A bíró más tájékon él, ha él.
Milyen volt újra találkozni a darabbal? Újraolvastad mostanában?
H. J.: Ezer éve nem olvastam újra,nagyon rég nem volt bemutatója Magyarországon, így tartottam attól, hogyidegenül fog csengeni. Az olvasópróbán mégis azt éreztem, hogy van egy csomó elevenség benne, és úgy látom, hogy a fehérvári színészcsapatjó helyről, nem a szívtelenség és cinizmus, hanem az egy csónakban evezünk empátiájából szólaltatja meg a mondatokat, ahonnét amúgy írva is vannak. Így van esélye annak, hogy minőség szülessen, ami meglepetés lesz számomra, s remélhetőleg a székesfehérvári közönség számára is.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
