Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Bepörgetnek bennünket
2017-01. szám / Pavlovics Ágota

A táncművészek rendre elkényeztetnek bennünket különleges produkcióikkal, változatos prog­ram­kí­ná­la­tuk­kal. Nincs ez másként idén sem, már az év első hónapja is pazar volt, február 18. és március 1. között pedig a szakma impozáns seregszemléje, a Budapest Táncfesztivál következik.
A táncművészet fontos eseményeiről, a táncosok új otthonának várható megnyitásáról Ertl Péterrel, a Nemzeti Táncszínház igazgatójával beszélgettünk.

Telitalálat az új szlogen. Bepörgetjük! – olvassuk, vagyis táncba hívnak bennünket, nézőket. A kreatív ötlet része a 8-as szám is, ami sza­po­ro­dó alternatív játszóhelyeiket jelöli. Mi mindennel szeretnék mozgásba hozni az újévben a várost?
E. P.: Január 9-én a Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza Apám ablakából az ég című darabja volt látható a Nemzeti Színházban. A darab zeneszerzője és rendezője Szabó Balázs, aki a kortárs zene izgalmas, senkihez nem hasonlítható alakja. Január 18-án mutatta be a különleges látásmódjáról ismert Bozsik Yvette gyerekeknek készített, Pinokkió című darabját. Ugyanezen a napon a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház Kármenje volt látható. Január 27-én pedig a Duna Művészegyüttes a Gulág-emlékévhez kötődő, Mementó című előadásával vendégeskedik. A darab a kortárs néptánc esz­kö­zei­vel állít emléket a Szovjetunióba hurcolt foglyoknak, kényszermunkára ítélteknek. A Pécsi Balett két művel, Beszélj hozzám és Tűzmadár-szvit című darabjaival érkezik január 30-án. A január a felsoroltakon kívül még egy nagyon fontos programot ígér. A Kínai Népköztársaság és a kelet-közép-európai országok együttműködésének eredményeként a Pekingi Táncakadémia néptáncosai Kína néptánckincse címen mutatnak be egzotikus show-t a Müpa Fesztivál Színházban. A hatalmas ország tánckultúrája elképesztően gazdag, amit a Pekingi Táncakadémián nagy szakmai felkészültséggel oktatnak. Négyezer növendék tanításán mintegy ezer tanár dolgozik. A társulat tíz előadásos európai turné keretén belül érkezik Budapestre, majd Miskolcon és Pécsett is bemutatja előadását. Ott-jártunkkor örömmel láttuk, hogy a kínai kultúrában a táncnak igen nagy becsülete van.

Korábbi hat játszóhelyük száma nyolcra növekedett, hogyan?
E. P.: Nagyon hálásak vagyunk, hogy a Nemzeti Táncszínház állandó épületének elhúzódó építkezése miatt kialakult nehéz helyzetben újabb két helyről is segítséget kaptunk. Egyrészt a Nemzeti Színháztól, Vidnyánszky Attila igazgató úrtól, másrészt a Zeneakadémiától, dr. Vigh Andrea rektorasszonytól. Mindkét helyszínen nagyszerű bemutatókat és előadásokat láthattunk már.

Februárban újból megrendezik a Budapest Táncfesztivált, ki mindenkivel?
E. P.: A Budapest Táncfesztivál kortárs táncfesztivál, és nagyon fontos számunkra, hogy ilyenkor külföldi fellépők is ellátogassanak hozzánk. Idei sztárvendégünk a Nederlands Dans Theater, amely már többször járt nálunk, de nagyon örülünk annak, hogy elfogadták a meghívásunkat, hiszen ők a kortárs táncvilág egyik meghatározó társulata. Egy skót együttes is bemutatkozik Budapesten, a Scottish Dance Theatre, akik izgalmas darabbal érkeznek, ahogy a La Veronal spanyol társulat is. Ez a nemzetközi része a Budapest Táncfesztivál programjának, és persze a korábbi gyakorlatnak megfelelően budapesti bemutatók, premierek színesítik a választékot. Budapesti bemutató lesz a Müpa Fesztivál Színházban a Száll a kakukk fészkére a Pécsi Balett előadásában, az Anna Karenina, amely a GG Tánc Eger és a Miskolci Balett közös produkciója, valamint az Abszurdia, a Szegedi Kortárs Balett darabja. A MOM Színháztermében az autentikus néptánc jeles képviselői, a Fitos Dezső Társulat tagjai mutatják be Pisztráng című darabjukat. Ugyanitt kerül sor a Norvég-magyar balettkurzus gálaműsorára, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével. Apropó Magyar Táncművészeti Egyetem, az egyetem hallgatói és dr. Lőrinc Katalin közös előadása a kortárs táncról a Pesti Vigadóban lesz, a Nemzeti Színházban pedig a Budapest Táncszínház Rólunk beszélve címen két darabot mutat be.
hirdetés

Az, hogy a fesztivál programkínálata nemzetközi, nyilván alkalmat adarra, hogy a táncosok kicseréljék tapasztalataikat külföldi kollégáikkal.
E. P.: Fontosak az ilyen találkozások, ezért vettünk részt 2016 szeptemberében is a Düsseldorfi Nemzetközi Táncvásáron, ahol több mint húsz magyar társulat részvételét segítettük. A táncvásárokon az együttesek délelőtt a standok között sétálva kapcsolatokat építhetnek, délután pedig bemutathatják előadásaikat. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával sikerült standot bérelnünk. Komoly kapcsolati háló építésére adnak lehetőséget ezek a találkozások, meghívások születnek, együttműködések indulnak el ilyenkor. Bízunk benne, hogy a Budapest Táncfesztiválra érkező három társulat is tovább szélesíti ezt a horizontot.

A január és a február túlzás nélkül remek programokat kínál, mi mindennek örülhetünk még 2017-ben?
E. P.: 2017 a különleges évfordulók éve. Kodály Zoltán születésének 135. és halálának ötvenedik évfordulójára emlékezik az ország, amihez mi is boldogan csatlakozunk, és több programmal is részt veszünk a Kodály-év ünnepségsorozatában. Örömünkre nemrég hagyta jóvá Kodály Zoltán özvegye, Sári néni a Győri Balett és Velekei László koreográfus tervét, így február 16-án Romance címen Kodály-bemutatóval jön a Győri Balett a Müpa Fesztivál Színházba. A Zeneakadémia Solti Termében pedig a Közép-Európa Táncszínház, Rohmann Ditta Junior Prima-díjas csellóművész és Kruppa Bálint Kodály-dialógok című közös produkciója lesz látható. Bartók és Kodály életműve méltó módon van jelen kulturális életünkben, nem így Lajtha László művei, amelyeket méltatlanul keveset játszanak. 2017-ben ünnepeljük Lajtha László születésének 125. évfordulóját, ami remek alkalom arra, hogy a két zeneszerző-óriás mellett Lajtha László is elfoglalja a legnagyobb magyar zeneszerzők között az őt megillető helyet. Mi pedig egy különleges előadással szeretnénk hozzájárulni a Lajtha-életmű minél szélesebb körben való megismertetéséhez. Ménesi Gergely karmester kitartó kutatómunkája eredményeként talált egy csodálatos Lajtha-művet. A címe Capriccio, amelyet Barta Dóra visz színre, és ezúttal nem a hagyományos utat járja: a Capriccio eredeti története mellett a hangsúlyt a szerző, Lajtha László személyére helyezi. Az ő élete, belső világa elevenedik meg a színpadon; a zenemű okot szolgáltat arra, hogy bepillanthassunk a mű születésének kulisszái mögé.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, milyen stádiumban van a Millenáris Fesztiválszínház helyén megújuló otthonuk?
E. P.: Január elején kezdődik meg a kivitelezési munka a bontással, és utána elkezdődhet az építkezés. Mindez számunkra azt jelenti, hogy a 2017-es évet is az ideihez hasonló átmeneti helyzetben fogjuk tölteni, ami a gyakorlatban azzal jár, hogy szükségünk lesz az alternatív helyszínekre, ahogy eddig is. Egy új, nehéz év elé nézünk tehát, de – mivel már kettőn túl vagyunk – pozitívak vagyunk abban a tekintetben, hogy ezt is eredményesen le tudjuk bonyolítani.

Mennyire hallgatták meg önöket a tervezők?
E. P.: Bizakodóak vagyunk, nagyon alapos előkészítést láttunk a Zoboki Építésziroda munkatársai részéről, például a kulisszák mögül követték a táncosok munkáját, megfigyelték, hogy mozognak. Annak alapján, amit ma tudunk, úgy véljük, hogy a színpadtér, az előcsarnok és a kiszolgálóhelyiségek, amelyeket a tervezők megálmodtak, tökéletesen alkalmasak lesznek arra, hogy az épület kiváló táncintézmény legyen. Amennyiben a jelenlegi ütemezést sikerül tartania a kivitelezőnek, a Nemzeti Táncszínház 2018 tavaszán beköltözhet korszerű épületébe. Ez a pillanat új időszámítást kezdetét is jelenti majd a magyar táncművészet számára, mondanom sem kell, alig várjuk.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor