Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Mindannyian bukott angyalok vagyunk”
2017-02. szám / Jónás Ágnes

Formabontó színpadi megoldásokkal, újrahangszerelt mai magyar slágerekkel és több mint százötven táncos közreműködésével mutatja be Jézus szenvedéstörténetét a Passio XXI című darab Alföldi Róbert rendezésében, melyet egyetlen alkalommal, 2017. április 9-én,
virágvasárnap a Papp László Budapest Sportarénában láthat a közönség. A nagyszabású produkcióban Mária Magdolnát alakító Tóth Gabi szerint e csodálatos-tragikus történet a szeretetre, az egymás iránti tiszteletre hívja fel a figyelmet, valamint hívőnek s nem hívőnek egyaránt adhat erőt, kitartást és hitet.

Mit jelent számodra, hogy Alföldi Róbert téged kért fel a Székely Csaba által az eredeti bibliai történet alapján írt műből készülő nagyszabású Passio XXI Mária Magdolnájának szerepére?
T. G.: Robival az X-Faktor adásai során nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk, s ő már akkoriban felvetette a közös munka lehetőségét. Tudta rólam, hogy szeretem a kihívásokat, s hogy akárcsak ő, én is fontosnak tartom, hogy időről időre feszegessem a határaimat. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy megkeresett a szereppel, ugyanakkor óriási kihívás elé is állít, hiszen ezúttal színészi képességeimet is latba kell vessem. Izgalmas, formabontó előadásról van szó, melyben az elmúlt évek magyar slágerei is felcsendülnek. A közönség áthangszerelt formában hallhatja majd az adott helyzetekhez alkalmazva többek közt az Ocho Macho, a Tankcsapda, a Quimby, az Anna and the Barbies legismertebb dalait, s mindezt csak fokozza az Óbudai Danubia Zenekar ötvenkét tagú szimfonikus zenekara.

Izgalomra igazán nem lehet okod, hiszen a színházi szereplés nem idegen tőled –korábban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon és a Győri Nemzeti Színházban álltál közönség elé.
T. G.: Némileg megnyugtat, hogy rendelkezem színházi tapasztalattal, de azért ne feledjük, hogy a sportarénás szuperprodukció keretében több mint tízezer ember elé kiállnom! Ez emberpróbálóbb, mint bármilyen eddigi projekt, amelyben részt vettem, ráadásul olyan neves színészek oldalán kell bizonyítanom, mint például Feke Pál, Fekete Ernő, László Zsolt, Pápai Erika, Stohl András vagy Szabó Kimmel Tamás.

Mária Magdolnáról vannak, akik azt mondják, hogy Jézus szerelme volt, vannak, akik a bizalmasaként vagy egyenesen prostituáltként aposztrofálják. Ebben a darabban miféle megvilágításba kerül az ő személye?
T. G.: Erre a márciusi próbák során nyílik majd rálátásom, de a szövegkönyvben olvasottak alapján úgy érzem, hogy Mária Magdolna inkább Jézus bizalmasaként elevenedik majd meg a színpadon. Olyan nőként láthatjuk, aki rajong a megvilágosult, szeretettől vezérelt, békét hirdető lelki vezetőért.

Januári számunkban Alföldi Róbert azt nyilatkozta, hogyha Jézus ismét itt lenne köztünk, simán megcsinálnánk vele ugyanazt, mint elődeink, ráadásul 2017-ben sem hallanánk meg, amit mondani szeretne nekünk. Te mit gondolsz?
T. G.: Egyetértek vele. Manapság is járnak közöttünk olyan emberek, akik az egójukat háttérbe szorítva Jézuséhoz hasonló tiszta szeretettel közelítenek felénk, mégis gyakran megbántjuk őket, vagy ami még rosszabb, keresztülnézünk rajtuk.
hirdetés

Vagyis két évezred alatt sem sikerült jól vizsgáznunk emberségből.
T. G.: A démon és az angyal felváltva „működik” bennünk. Minden alkalommal, mikor már épp kezdeném azt hinni, hogy a világ megérett a pusztulásra, s hogy az ember jobban már nem rohanhat a vesztébe, jön valami égi jel, aminek hatására ismét képes számot adni a szeretetre méltóbb oldaláról. Noha mindannyian bukott angyalok vagyunk, én hiszek abban, hogy egyikünk sem reménytelen eset, és vallom azt is, hogy nekünk, előadóknak kulcsszerepünk van abban, hogy a megértés és a szeretet útjára tereljük embertársainkat.
Felfigyeltem a nyakadban lógó keresztre. Ezek szerint a hit szerves része az életednek?

T. G.: Hívő embernek tartom magam, hiszek abban, hogy van valaki fent, aki vigyáz rám.
Hogy Allahnak, Istennek vagy Buddhának nevezzük, az tulajdonképpen teljesen mindegy.

Milyen visszajelzéseknek, nézőkben keletkezett benyomásoknak örülnél a legjobban az előadást illetően?
T. G.: Jézus szenvedéstörténete éppolyan csodálatos, mint amilyen tragikus. Felhívja a figyelmet a szeretetre, az egymás iránti tiszteletre. Örülnék, ha a nézők azt éreznék, hogy kinyílt a szemük, s hogy erőt, kitartást és hitet kaptak. Akár hívő az ember, akár nem, ez a történet mindannyiunkhoz hozzátartozik.

Márciustól rendkívül intenzív, napi nyolcórás munka vár rád. Tudsz emellett vállalni bármiféle egyéb fellépést?
T. G.: Nem igazán. Jelenleg alkotói szabadságon vagyok. A Passio XXI-en, A Dalon és a Rapülők koncerten kívül nem is vállaltam be más munkát, hiszen ennyi bőven elég, ráadásul mindegyik projektben a maximumot szeretném kihozni magamból.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor