Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A lehetőség adott minden álomhoz
2019-12. szám / T. B.

A Kőbányai Zenei Stúdió falai között született barátságból indult The Pontiac már túl van első nagylemezén és a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának támogatott időszakán. A zenekar előtt álló kihívásokról Nagy Barnabás énekessel beszélgettünk.

Hogyan írnád le a zenekar zenei világát?
N. B.: Kiss Peti (gitár) és én (Nagy Barnabás, ének) nagyjából ugyan­abból a zenei irányból jöttünk, mindketten hatalmas blues-ra­jon­gók vagyunk. Az első pár, közösen megírt számunkat is alapvetően dal­la­mos refrénekkel díszített, bluesra épülő struktúrában építettük fel. Süli Tomi (dob) a metálosabb vonalat képviseli, Zákányi Benedek (basszus­gitár) ízlése pedig teljesen szerteágazó. Az első kislemezünkön (Morning Rain, 2017) inkább ez a blues-zenéből építkező világ érez­he­tő, a nagylemezen viszont már hallhatók keményebb dalok is, mint az I’m Not Broken vagy a Tracing.

Ez a nagylemez az Are You Ready Now? Ennek tükrében milyen évet tudhattok magatok mögött?
N. B.: Úgy gondoljuk, hogy jól sikerült az év, rengeteg embert ismertünk meg, rengeteg barátot szereztünk, sokat koncerteztünk. A nyáron megtapasztaltuk, milyen ha a közönség soraiban éneklik a dalainkat, vagy simán csak megszólítanak egy fesztiválon sétálva, hogy mennyire szeretik a lemezünket. Ezek az apró dolgok rengeteg erőt adnak. Az egyik legfontosabb történés az idén az volt, hogy bekerültünk a GrapefruitMoon Records istállójába, Bánki Nikoletta kezei alá.

Mozgalmas évetek volt. Hogyan zárjátok és jövőre milyen újdonságokkal készültök?
N. B.: Az idei évet Budapesten a Robotban zártuk december 6-án a Witch Bone Garden társaságában. Lesz még két koncertünk a Felvidéken, Szőgyénben és Nyitrán. Szintén decemberben megjelenik egy dalunk, amelyhez a videót kedves barátaink, az IDEGEN zenekar tagjai készítenek. A jövő évben mindenképp szeretnénk egy újabb lemezt megjelentetni, folyamatosan írjuk a dalokat. Elsősorban a rajongótáborunkon szeretnénk erősíteni 2020-ban, és minél több városban koncertezni. A tervek között szerepelnek még a nagyobb nyári fesztiválok, amelyek programjába szintén szeretnénk bekerülni, és egy stabilan turnézó zenekarrá válni.
hirdetés

A Hangfoglaló Program induló előadói közé tartoztatok az ötödik évadban. Mi volt ennek az évnek a leg­nagyobb tanulsága? Mit adnátok át a következőknek?
N. B.: Talán az volt az idei év legnagyobb tapasztalata, hogy megtanultunk tudatosabban tervezni. Az új évad támogatottjainak pedig azt tanácsoljuk, hogy próbálják meg kihasználni a Hangfoglaló Program által kínált szakmai támogatást, és találják meg a számukra legmegfelelőbb, leginspirálóbb munkafolyamatokat. Ez az az év, amikor minden lehetőség adott, hogy minden álmuk valóra váljon!







vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor