RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2010. szeptember 10., péntek
Nikolett, Hunor

 
 
Közösségi főoldalBelépésRegisztrációFórumBlogKritikaFelhasználók
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Hangverseny
Bernstein: Szerenád
2010-04. szám / Fáy Miklós

Keller András és a Concerto Budapest

Nem mérhető, bizonyára nem mérhető össze a két szerző, a két majdnem kortárs: Leonard Bernstein és Igor Sztravinszkij. Ennek ellenére könnyen megtörténhet, hogy a közönségnek sokkal több öröme lesz a szernádban, mint teszem azt a koncert második részében elhangzó

Zsoltárszimfóniában. Egyszerűen azért, mert a Szerenád olyan jó kis zene. Felkérésre született meg a mű, Isaac Stern kért (többek között) Bernsteintől is egy hegedűversenyt, és ez lett belőle, zenés elmélkedés Platón A lakoma című műve körül. Nem mondhatni, hogy a szöveg nélkül nem érthető meg a zene, de ha van egy ürügy, hogy elolvassuk vagy újraolvassuk A lakomát, miért ne? Igazán nem nehéz olvasmány.
Hallgatni sem nehéz, bár félreértés ne legyen: ez nem a West Side Story. Szépen kell tudni hozzá hegedülni, és ebből a szempontból külön öröm a kockázatvállalás: Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója vállalta a szólista feladatát. Nem árt néha meggyőzni a muzsikusokat, hogy valóban a legjobb zenész az, aki a karmesteri pulpituson áll.

Thália Színház
7., vasárnap, 19.30

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat




 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor