Interjú Bin-Jip Intim megvilágításban 2010-16. szám / WG
Idén márciusban mutatkozott be a nagyközönség előtt a Bin-Jip zenekar, majd ősz elején (szeptember 6-án) megjelent Enter című első albumuk, aminek lemezbemutató koncertjére december 28-án kerül sor a Trafóban. Bár az interjúról Gyémánt Bálint gitáros igazoltan távol volt,
azért a többiek, Harcsa Veronika (ének), Kaltenecker Zsolt (billentyűs hangszerek) és Andrew J (ritmusok, hangminták, scratch) készségesen válaszoltak a PM kérdéseire.
Ősz elején jelent meg Enter című első lemezetek. Mit kell tudni róla, milyen volt a közös munka?
A. J: A lemezen 12 szám hallható, és mind saját szerzemény. Bár a dalok szoros együttdolgozás eredményeként születtek, a kiindulási alapokat mindig valaki más hozta. Volt, hogy Veronika ötletéből készült el egy dal, volt, amit Zsolt írt, volt, ahol egy gitártémából fejlődött ki a szám, vagy egy már kész refrénből, vagy csak egy alapritmusból. Könnyen ment a közös munka, mert szerencsére hasonló zenei világokban mozgunk mind a négyen. De a Bin-Jip az egész zenekarnak egy kirándulás is, mert valami olyasmit szerettünk volna összehozni, amit egyébként külön-külön nem csinálunk.
Már az elejétől fogva négyen voltatok?
A. J: Az első, rövidebb fázisban még csak hárman voltunk: Veronika, Bálint és én. Hangszerelésileg azonban kicsit üresnek éreztük a zenét, kevésnek tartottuk egy lemezhez, ezért elhívtuk Zsoltit, hogy segítse ki a mi kis produkciónkat. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy velünk is maradt. Onnantól fel is pörögtek a dolgok, olajozottabban, gyorsabban ment a munka. Addig csak gitárunk volt és ritmusalapunk, Zsolti viszont hozott magával jó kis basszusmeneteket és zongoraszólókat.
Mennyire működtök demokratikus alapokon? Kell a teljes konszenzus ahhoz, hogy egy-egy ötletből szám szülessen?
K. ZS.: Demokrácia van, együtt készítjük a dalokat, úgyhogy szükséges a végső kiegyezés.
H. V.: Persze azért nem volt mindig mindenben egyetértés, de a kezdetektől fogva nagyon fontos a számunkra, hogy a közös munkában mindenki komfortosan és elégedettnek érezze magát. Ebben nagy segítség, hogy Andrew-nak van egy házi stúdiója, ahol próbálunk és ahol a lemez felvételei is zajlottak az első hangtól az utolsóig. Ez lehetőséget adott arra, hogyha valamiben nem volt konszenzus, akkor se vetettük el azonnal az ötletet, hanem megvártuk a következő heti próbát, addig pedig mindenki meghallgatta otthon a félkész számot, aludt rá párat, és átgondolta. Egy hét múlva pedig visszatértünk rá, és mindig meg is találtuk a mindenki számára elfogadható megoldást.
Hivatalosan mióta létezik a zenekar?
H. V.: 2008 őszén hívtam fel Andrew-t azzal, hogy mi lenne, ha a sok közös live act és alkalmi fellépés után csinálnánk együtt valami komolyabbat is. Az első rendes próbánkra 2009 legelején került sor, Zsolt pedig márciusban csatlakozott hozzánk. Utána nagyjából fél-háromnegyed év alatt készítettük el a lemezt, majd az élő megszólaláson kezdtünk el dolgozni, s végül idén március 5-én léptünk ki első ízben a közönség elé.
Jelenleg nyilván a Bin-Jip a legfontosabb ügy az életetekben. De mégis mennyire terveztek vele előre? Rendes zenekarról beszélhetünk a Bin-Jip esetében, vagy csak egy projektről, ami erre az egy lemezre jött létre?
A. J: Semmiképpen nem projekt. Hosszú távú terveink vannak a Bin-Jippel. Már most van egy csomó olyan számunk, amik nem kerültek rá a lemezre, de a koncerteken játsszuk azokat is. Folyamatosan készülnek az új dalok.
K. ZS.: Nagyon sok lehetőség van a zenekarban, amik még kiaknázásra várnak, nagyon izgat bennünket ez az együttzenélés. Kísérletezünk, még formálgatjuk és alakítgatjuk a zenei világunkat, úgyhogy már csak ezért sem alkalmi dolog a Bin-Jip. Ráadásul elég hamar megszeretett bennünket a közönség, kimondottan nagy rajongótáborunk lett rövid idő alatt, és ez is azt mutatja, megéri folytatni. | |
Volt valami zenei előképetek, mielőtt belevágtatok a Bin-Jipbe? A lemezt nyitó és egyben címadó számról nekem például azonnal a legelső Portishead-album, a Dummy ugrott be.
H. V.: Mindenki zenélt már mindenkivel többféle formában is, ismerjük a másikat rég, úgyhogy volt elképzelésünk egymás zenei ízléséről. Az elején meg is neveztünk pár közös kedvencet kiindulási alapnak, az iránymutatás kedvéért: Thom Yorke (Radiohead), Portishead, Massive Attack többek között.
A zenekar nevének egy jól ismert Kim Ki-duk-film címét választottátok. Miért pont erre esett a választás, hol érintkezik össze a kétféle Bin-Jip?
A. J: A hangulataik találkoznak, az atmoszférájuk hasonló. De ezt igazából Veronika tudja elmondani, az egész az ő ötlete volt.
H. V,: A Bin-Jip eredetileg csak az egyik dal címe volt. A jól ismert film hatására írtam egy szöveget. Sokáig nem is volt nevünk, sőt, már a lemezanyag is kész volt, amikor újra felmerült. Kétségbeesve néztük épp a számcímeket, hátha beugrik valamelyikről valami jó kis név, és ez volt az egyetlen olyan, ami mind a négyünknek nagyon megtetszett. Bejött a hangzása, mert valahogy passzolt a zenénkhöz. A többiek akkor még nem ismerték a filmet, de a következő próbára elvittem és megnéztük. A különleges hangulata, az elvontsága, a finomsága mindenkit nagyon megfogott. A Bin-Jip egyébként azt jelenti magyarul, hogy üres házak, amiket a filmben aztán megtöltenek élettel. Ez a megközelítés is annyira tetszett nekünk, hogy végül ennél maradtunk.
A. J: A stúdiózásra, a kezdeti munkára úgy tekintettünk, mint szobazenélésre. Ehhez is nagyon passzolt a Bin-Jip név, s mindaz, amit jelent, ami mögötte van.
Március óta több koncertet is adtatok már, de a lemezbemutató mégis csak decemberben lesz. Miben lesz az más, mint az eddigi fellépéseitek, hisz most is a lemez dalait játsszátok el?
H. V.: Most még nem játszunk minden számot a lemezről, a Trafóban pedig előadjuk a teljes anyagot az elejétől a végéig. Igazából nagy jelentősége nincs a dolognak. Ki kellett választani egy lemezbemutató időpontot, és erre a dátumra esett a választás.
K. ZS.: Azért annyiban más lesz ez a koncert, hogy a Trafóban a lassabb, befelé fordulósabb számainkat is eljátsszuk, a lemez apró finomságait jobban vissza tudjuk majd adni, és lesz pár látványelem is, mint például első klipünk levetítése. Mindenképpen egy teljesebb élményt fog adni, mint az eddigi Bin-Jip koncertek. Nem a partyhangulat fog dominálni.
Vidéken mennyire ismernek benneteket, egyáltalán léptetek már fel valahol, ami vidéki helyszín, de nem fesztivál? A budapesti lemezbemutatást követik majd vidéki dátumok?
H. V.: A Bin-Jip budapesti zenekar, de fontos, hogy a fővároson kívül is megmutassuk magunkat, és reméljük, hamar elég ismertek leszünk ahhoz, hogy rendszeresen járhassunk más városokba is. Szerencsére vidéken is volt már alkalmunk koncertezni, a fesztiválokon kívül is. Ilyen volt eddig a szegedi, a szentendrei, a pécsi fellépésünk, de Debrecenben és Zalaegerszegen is hallott már minket az ottani közönség.
|
vissza |
|
|
| |