Mire lassan-lassan meglennének a hazai kontratenor énekesek, addigra nincs hol fellépniük. Ha nem volna tragikus, komikus lehetne, évtizedeken át nyavalyogtunk, hogy az angolok így és úgy,
a kóruséneklés folyamatossága, Cambridge-ben már ezer éve is férfiak énekelték az altszólamot, mi meg ott tartunk, hogy még mindig röhög valaki, amikor egy férfi olyan herélt hangon kezd el énekelni. Aztán leteltek az évtizedek, a fejhangú éneklést meg lehetett tanulni lemezekről, ki lehetett menni tanulni a nagy öregekhez, egy kicsit a közönség feje lágya is benövögetett, megtanultuk, miért más, ha férfi énekel, és nem lágy hangú asszonyság – és mire megyünk vele. Az Operában műsora tűzték a Xerxest, ahol végre főszerepben, szerelmes hőst énekelt a kontratenor, elindultunk egy úton. Aztán meg is álltunk, a Xerxes lekerült a műsorról.
A Xerxesben vehette észre a szélesebb (legalábbis a régizene-rajongók táboránál szélesebb) közönség Birta Gábort is. Kicsit rendetlenül, de nagyon izgalmas magasságokkal énekelt, oda kellett figyelni rá. Mielőtt elbúsulnánk, hogy odafigyelnénk, de nincs rá lehetőség, ő teremtett egyet, írt egy Händel-történetet, nem hivatalos életrajzot 12 áriában, el is énekli, meg is hallgatjuk. |
RSS | Impresszum | Előfizetés
vissza
vissza a lap tetejére
