Interjú
Premetz Mátyás és John Lurie együtt lép fel a Trafóban
2012-01. szám / Sári Júlia
Szabó György több mint tíz éve vezeti sikeresen a Trafó Kortárs Művészetek Házát. A hazai és a nemzetközi kulturális életben egyaránt fontos szerepet betöltő intézmény neki és csapatának köszönheti,
hogy azzá vált, ami. A főváros most mégis úgy határozott – „a szakmai bizottság véleménye alapján és többségi szavazatának figyelembe vételével” –, hogy nem folytathatják a munkájukat, a Trafó igazgatói posztjára kiírt pályázaton ugyanis Bozsik Yvette táncművész kapott több szavazatot. A két pályázati anyagot összevetve azonban nem csoda, ha kétségeink merülnek fel a szakmai bizottság véleményének szakmaisága felől: bár Bozsik körültekintően kitér még a büfé vegetáriánus kínálatának bővítésére is, arra már nem tudott odafigyelni, hogy a megnevezett művészek hogyan írják a nevüket (Premetz Mátyás), megfizethetőek-e a Trafó számára (Nick Cave & The Bad Seeds, Tom Waits), illetve egyáltalán színpadra lépnek-e még (The Lounge Lizards, élén a tizenöt éve súlyos beteg John Lurie-val). Szabó Györggyel a döntés hátteréről, az elmúlt tizenhárom évről és a Trafó bizonytalan jövőjéről beszélgettünk.
A döntés előtti nyilatkozataiból azt lehetett kiolvasni, hogy akkor még látott némi esélyt a szakmai érvek győzelmére. Mennyire lepte meg a bizottság határozata?
Sz. Gy.: Egyáltalán nem lepett meg. Egyértelműen tudtam, hogy nincs esélyem, és ebből adódóan próbáltam helyzetbe hozni magamat és a Trafót. Úgy érzem, elég jó munkát végeztem, mert a döntés biztos, hogy nehezen született meg. Olyan szakmai érveket sorakoztattam fel, amelyeket nem lehetett könnyű figyelmen kívül hagyni, ráadásul amikor elterjedt a híre, hogy veszélyben van a Trafó, nagyon sokan megmozdultak, mind a szakma, mind a közönség oldaláról. Nem szervezett megmozdulások voltak ezek, hanem egyszerűen arról volt szó, hogy a Trafó értéke miatt hallatták a hangjukat az emberek.
Ha nem szakmai szempontok alapján ítélték meg a pályázatokat, hanem kultúrpolitikai döntésről van szó, felvetődik a kérdés, hogy mik a céljai a jelenlegi kurzusnak a Trafóval.
Sz. Gy.: Finoman fogalmazva, gyanítható, hogy valóban politikai döntés volt. Nekem az az érzésem, és mások is megerősítettek ebben, hogy a Trafó olyan identitással rendelkezik, amely távol áll a mostani kormányzópárt ízlésétől. Ilyen egyszerű az oka. Nyilván azt mondják, hogy ha már én finanszírozom a működésüket, gondolkodjanak hozzám hasonlóan, s legyen olyan vezetőjük, aki az én elképzeléseimet képviseli. Azért is van ilyen hatalmas felháborodás a szakma és a közönség körében egyaránt, mert ez mindenki számára egyértelmű, főleg ha összeveti a két pályázatot. Így nagyon nehéz felfogni, hogy egyáltalán miért írnak ki pályázatot. Gyakorlatilag olyan szintre jutott a színházi világban ez a kinevezősdi, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha megspórolnák az egész bonyodalmat, és csak rámutatnának a favorizáltra. Ráadásul az se lenne rossz, ha körülbelül egy évvel előre jeleznék a szándékukat, hogy azok, akiknek fel kell számolniuk az addigi életüket, fel tudjanak készülni. Nekem van öt hónapom új egzisztenciát találni, és három gyermekkel bizony könnyen lehet, hogy komoly kompromisszumra kényszerülök.
És vajon miben tud Bozsik Yvette jobban közelíteni a politikai vezetők ízlése felé?
Sz.Gy.: Annak én is nagyon örülnék, ha a kultúrpolitikusok elmondanák, mik a szándékaik a Trafóval, milyen jellegű és profilú intézményt akarnak csinálni belőle Bozsik Yvette vezetése alatt. De a jövőre egyelőre sem a döntéshozók nyilatkozataiból, sem Yvette pályázatából nem lehet következtetni.
Mi az, amit még kifogásol ebben a pályázatban?
Sz. Gy.: Vannak benne gondolatok, ez kétségtelen, de sok mindennel nem értek egyet. Például folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy „még nyitottabbá” kell tenni a Trafót, amivel nekem két gondom is van. Egyrészt hiteltelenül cseng, hogy a nyitottságot hirdeti, miközben az egész pályázatot egy erősen elfogult és bizonyos fokig szűk látókörű szemlélet jellemzi. Szinte csak a táncra fókuszál, miközben a pályázat zenei anyaga teljesen dilettáns, és mindenféle elgondolásnak vagy eredetiségnek híján van. A másik problémám pedig az, hogy ha az eddigieknél is nyitottabbá teszi a Trafót, az csakis a minőség rovására mehet. A Trafó befogadó intézményként mindig nagyon nyitott volt, de ehhez komoly és határozott minőségi mércére volt szükségünk, hogy a programkínálat nívója ne romoljon. Sajnos azonban nagyon valószínű, hogy ez most be fog következni. | |
A határozott minőségi elvárásokat Bozsik Yvette – mint ahogy az több interjújából is kiderül – úgy értelmezte, mint az Ön személyes ízlésterrorját.
Sz. Gy.: Én azt mondom, hogy ha öt zenekar szeretne fellépni nálunk, s mi ebből kettőnek azt mondjuk, hogy nem, akkor az a két zenekar is ízlésterrorral fog vádolni minket. Egy befogadó intézménynek szelektálnia kell. Mi azzal a célkitűzéssel dolgoztunk, hogy izgalmas produkciókat mutassunk be, ennek érdekében pedig vállaltuk, hogy bizonyos előadókat visszautasítsunk. Nem úgy, mint a Nemzeti Táncszínház, amely egy nagyon domináns intézmény, és sokáig egyáltalán nem érvényesített semmilyen szelekciós elvet. Ehhez pedig szeretném elmondani azt is, hogy Bozsik Yvette hosszú évekig volt a Táncszínház Művészeti Tanácsának a tagja.
Sok trafós szervező is reagált erre a szemrehányásra, hangsúlyozva, hogy soha nem szólt bele a munkájukba, és mindig szabad kezet adott nekik a szervezésben és a szelekcióban.
Sz. Gy.: Igen, idővel megtanultam, hogy a rendszer így működik a legjobban. Eleinte elég centrális munka zajlott, de a belső kritika eredményeképpen elkezdődött egy átalakulási folyamat, amely szemmel látható eredményeket hozott. Specializálódtak a feladatkörök, és én is specializáltan kerestem az embereket. Azóta nemcsak az elvégzendő munkát, de a döntést és az azzal járó felelősséget is teljes mértékben a szervezők vállalják.
Mi lesz a mostani stábbal? Maradhatnak?
Sz. Gy.: Megkértem a csoportvezetőket, hogy gondolkozzanak el, mik a szándékaik, és utána üljünk össze megbeszélni. De akárhogy döntenek is, ha elmennek innen, bármelyik intézmény, ahová beadják a jelentkezésüket, nagyon jól fog járni. Hihetetlenül jó szakemberekből áll a csapat, és egyáltalán nem féltem őket.
És Önnek vannak már tervei?
Sz. Gy.: Mint már mondtam, három gyermekkel nincs könnyű dolgom. Több olyan felkérést kaptam, amelybe – ha csak magamért kellene felelősséget vállalnom – bátran belevágnám a fejszémet, de így nem kockáztathatok. Vállalkozó sosem voltam, ezért aztán az sem tűnik biztonságos megoldásnak. Bízom benne, hogy a kultúra területén maradhatok, de ha erre nem nyílik lehetőség, könnyen előfordulhat, hogy teljesen más szerepben találom magam egy év múlva.
|
 vissza |
|
|
| |
RSS | Impresszum | Előfizetés
vissza a lap tetejére
