Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Olasz hangok régen és ma – A klasszikustól a kortársig, az operától a könnyűzenééig
2014-09. szám

Az Olasz Kultúrintézet által szervezett Olasz hangok régen és ma zenei sorozat harmadik évadjához érkezett. Az előadók és a repertoár tekintetében is magas színvonalú bemutatók sora – mely az elmúlt években nagy sikert aratott a közönség körében – természetesen idén is folytatódik.

A zenei műfajok átszelik a kamara- és szimfonikus zene kiművelt ösvényeit, ugyanakkor nem feledkeznek meg a jazz és a népzene sugalmazásairól sem. A koncertek között megtalálhatjuk a zeneirodalom nagyjai által fémjelzett, állandó zenei repertoárt. Ezen túl a meglepetés erejével is kívánnak hatni felfedezésre váró darabot vagy a zenekar összetételét és műfaját tekintve nem szokványos zenei együttest kínálva.
Az elmúlt hónapban két kivételes előadással indult a sorozat, a Holdbéli világ című vígopera (Paisiello/Goldoni) premierjével és a zenés színház egy híres darabjával, A katona történetével (Sztravinszkij). Az október-november-december hónapokban folyatódó sorozat szebbnél szebb előadásokat kínál az Olasz Kultúrintézet tagjainak és mind­a­zok­nak, akik figyelemmel kísérik Budapest zenei életét.
Ebben az évadban figyelmet szentelnek a kortárs táncművészetnek is: október 6-án Verdi Traviatája lesz látható – táncjáték formájában, az Artemis Danza előadásában.
Október 27-én a Duo Alterno (szoprán és zongora) A’ la vie című koncertje az első világháborút idézi meg levelek és szerelmes versek feldolgozásán keresztül.
Novemberben az AccoEnsemble harmonikakvartett varázsol magával ragadó dallamokat az Olasz Kultúrintézet koncerttermébe. A repertoár az olasz Cinquecentótól Astor Piazzolla darabjaiig terjed.
A minőségi könnyűzene szerelmeseinek kedveznek a kiváló énekegyüttes, az Alti & Bassi koncertjével (Te jársz az eszemben), melyen népszerű olasz dalok szólalnak meg (december 1.).
Az Olasz hangok régen és ma sorozat, valamint az Európai Unió Tanácsának olasz elnöksége a közös európai kultúra jegyében egy reneszánsz ünnepi esttel zárul (Reneszánsz táncok és dalok, december 15.).
Az Olasz Kultúrintézet csupa kihagyhatatlan zenei rendezvényre várja tehát az érdeklődőket az intézet Giuseppe Verdi termébe, mely a magyar közönség körében nemcsak kiváló akusztikájáról ismert, hanem tiszta építészeti vonalvezetéséről is.

Program

2014. szeptember 15., hétfő, 19h
Giovanni Paisiello / Il mondo della luna / Holdbéli világ
Liszt Ferenc Kamarazenekar, vezényel: Franco Piva

2014. szeptember 29., hétfő, 19h
Igor Sztravinszkij / Histoire du soldat / A katona története
Ensemble del Sud, diretto da Marcello Panni
Narrátor: Bakos-Kiss Gábor, Laurent Winkler

2014. október 6., hétfő, 19h
Tánc / Traviata / Giuseppe Verdi
Artemis Danza
hirdetés

2014. október 27., hétfő, 19h
1914-2014: À la vie
Duo Alterno / Tiziana Scandaletti, szoprán
Riccardo Piacentini, zeneszerző és zongoraművész

2014. november 17., hétfő, 19h
Suite italiana
AccoENSEMBLE Quartet / Harmonika

2014. december 1., hétfő, 19h
Io ho in mente te / Te jársz az eszemben
Alti & Bassi

2014. december 15., hétfő, 19h
Reneszánsz táncok és dalok
Ensemble La Rossignol


Bővebb tájékoztatás:
Olasz Kultúrintézet – VIII., Bródy S. u. 8.
Tel.: +36-1/483-2063
iicbudapest@esteri.it




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor