Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Lebegő, finom hangok egy barátságos, békebeli házból
2015-03. szám

Krúdy Gyula, aki az óbudai Kéhli vendéglő gyakori vendége volt, egy helyütt így ír a le­ves­tész­ta­evésről: „csókolózás a levessel, ártatlan, ifjonti csókváltogatás, amelyet majd érettebb szerelem követ”. Valahogy így történhetett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral (LFKZ) is.
A hatvanas évek elején az Óbudától kapott ifjonti csókot a mai napig tartó szerelem követte. A zenekar otthonában, az Óbudai Társaskörben éppen akkor volt szerencsénk járni, amikor a Vásáry Tamással közös koncertjükre próbáltak. Rolla János hegedűművésszel, a zenekar művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Különleges és izgalmas élménynek ígérkezik április 2-án a Budapest Music Centerben hallható koncertjük.
R. J.: A Budapest Music Center kortárszenepárti, valójában a főváros kortárszene-szentélye, ahol rendszeresek a különleges programok. Harcsa Veronikával már találkoztunk, sajátságos publikuma van. Azt gondolom, fontos, hogy összeérjenek a stílusok, olykor egy kis dzsessz, máskor kis klezmer, meg persze klasszikus. A célunk mindig ugyanaz, jó zenét játszani, jól együtt zenélni. Ami pedig a programot illeti, úgy állítottuk össze, hogy lehetőleg széles közönség kíváncsiságát keltse fel. A műsor első részében a sokak által filmzenék szerzőjeként ismert Nino Rota: Concerto per Archi című, vonósokra komponált művét hallhatja majd a közönség, ezt követően zenekarunk állandó vendégével, Varga Gábor klarinétművésszel fogunk muzsikálni. Sebők Péter darabját vonósnégyessel már játszotta, most pedig kamarazenekarral fog elhangzani. Az est második részében Peter Warlock egyik legnépszerűbb, eredetileg két zongorára írt Capriol Suitje-ét Harcsa Veronika által előadott Gershwin- és Pieranunzi-dalok követik.

Április 18-án a pompásan felújított Pesti Vigadó Dísztermében az ismert olasz csellista, Mario Brunello lesz a vendégük.
R. J.: Vele most fogunk először muzsikálni, az este programja két ismert Haydn-opus, a C-dúr szimfónia No. 60 és a C-dúr csellóverseny, valamint Nino Rota darabja, a Csellóverseny No. 2 lesz. Utóbbi mű körül vita bontakozott ki, vajon az előadása kamarazenei feladat vagy nagyzenekarra van szükség hozzá. Most mi fogjuk játszani. Mario Brunellóval a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának keretében fogunk együtt zenélni.

Időrendben haladva, május 22-én visszatérnek a Budapest Music Centerbe, ahol Wolf Péter zeneszerző szerzői estje lesz.
R. J.: Wolf Péterrel együtt jártam iskolába, régi, nagyon kedves barátom. Zeneszerző, de hangszerelései, átdolgozásai is számos lemezen megjelentek. Hangszerelői virtuozitását többek között a mi együttesünk koncertjein és lemezein is élvezhették a zenebarátok. Például ő írt át a zenekar számára hat Liszt-rapszódiát. Ő hangszerelte Isaac Stern CD-jét, amelyen Fritz Kreisler-műveket hegedül. Bizonyára sokan onnan is ismerik a nevét, hogy ő hangszerelte Hacki Tamás füttyművész és az Ex Antiquis együttes koncertprogramjait, lemezeit. Wolf Péter kiváló zenész és remek színpadi előadó. Szerzői estjén a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistákkal fog dolgozni. Az eredetileg Baráti Kristóf számára írt, Utazás című hegedűversenyét ezúttal a zenekar fiatal szólistái fogják megszólaltatni. Balog József fogja játszani Wolf Péter zongoraversenyét, Dienes Gábor pedig oboaversenyét. Wolf Kati, a zeneszerző lánya pedig az édesapja által írt dalokat fog énekelni.
hirdetés

A 2014/15-ös Zeneakadémia bérletükből már csak egy koncert van hátra, ám az pazarnak ígérkezik.
R. J.: Május 13-án este Michael Collins világhírű klarinétművész lesz a vendégünk. Vele már olyan régi a kapcsolatunk, hogy kölcsönösen ismerjük egymás minden rezdülését. Collins és a zenekar Mozart A-dúr klarinétversenyével fogja kényeztetni a közönséget. Mozart ezt a művét eredetileg nem klarinétra, hanem basszetkürtre írta, sok évvel ezelőtt volt egy ilyen közös előadásunk, amikor Collins az eredeti hangszeren játszotta a művet. Nagyon érdekes volt. Azért választottuk Mozart A-dúr klarinétversenyét, mert e mű előadásában vitán felül Michael Collins az etalon. Ugyanezen az estén fogjuk játszani Johann Baptist Vanhal g-moll szimfóniáját (Op. 17/2). Vanhal Mozart kortársa volt, zenéjükben hatottak egymásra, szabadidejükben Prágában együtt biliárdoztak. Vanhal darabjai egyéni hangulatúak, ezért is választottuk ezt a művét Mozarté mellé. Azt estet Edvard Grieg g-moll vonósnégyesével zárjuk, ezzel a művel koncerten először fog találkozni a zenekar.

Milyen programokat kínálnak az ifjú zenehallgatóknak, az iskolásoknak?
R. J.: 2009-ben indítottuk el ifjúsági koncertsorozatunkat, és örömmel tapasztaljuk, hogy jönnek a fiatalok a programjainkra. Szívesen vesszük azt is, ha a próbáinkra kíváncsiak. Mi is gyakran látogatunk el iskolákba. Ahogy eddig, idén is lesz ifjúsági koncertsorozatunk XIII. kerületi valamint óbudai iskolákban, és immár hagyományosan elmegyünk a Szent László Gimnáziumba is. Várjuk a gyerekeket az Óbudai Társaskörben és több Budapest környéki városban.

Apropó utazás. A Zempléni Fesztivál nyitó vagy záró koncertjét hagyományosan a Liszt Ferenc Kamarazenekar adja, a zenebarátok nagy örömére. Így lesz idén is?
R. J.: Igen, hiszen a programsorozat alapítói vagyunk. Nagyon szeretünk a Rákóczi-vár udvarán zenélni, nem ismerek még egy ilyen remek akusztikájú helyet szabadtéren. A Nyírbátori Zenei Napok rendezvénysorozatán is minden évben játszunk. Előtte azonban, március utolsó napjaiban elmegyünk Olaszországba, Reggio Emiliába, ahol Jian Wang gordonkaművésszel lépünk fel, a program Csajkovszkij, Haydn és Sztravinszkij műveiből fog állni.
Pavlovics Ágota

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor