Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Sokféleség és letisztultság
2015-04. szám / Szepesi Krisztina

Horváth Zsolt az elmúlt tizenkét év munkájával a magyar komolyzenei élet élvonalába vezette a Pannon Filharmonikusokat, miközben már Európa nagyvárosaiban is letette az együttes név­je­gyét. Az új évadban is színes és izgalmas bérletkínálattal jelentkeznek Pécsett és a fővárosban.

Tavaly ilyenkor úgy fogalmazott, hogy a zenekar beérkezett sikeres pécsi, budapesti és külföldi fellépéseivel.
H. Zs.: Ezt az állításomat most is tartom, azzal a kiegészítéssel, hogy ezért a pozícióért folyamatosan meg kell küzdeni, ami mindhárom környezetben mást jelent. Pécsett nagyon nagy közönségbázisunk van, vidéki városhoz képest igazán nagy a koncertélet. Ez nagyon jót tesz a szakmai lelkiismeretünknek, hiszen koncertről koncertre magas minőséget és érdekességeket kell nyújtanunk, különben a közönség elpártol tőlünk. Budapesten is el kell fogadnunk, hogy a rengeteg kon­cert­hely­szín­nel fantasztikusan sokszínű és zsúfolt a programkínálat, és evidencia, hogy csak a legmagasabb színvonalú produkció szá­mít­hat közönségérdeklődésre. És amellett, hogy a művészeti in­téz­mé­nyek minden este kiteszik a lelküket a színpadra, mindannyiunknak nagyon professzionális kommunikációs-marketing munkát kell végezni, és oda kell figyelnünk a törzs­kö­zön­séggel való kapcsolattartásra, az igényeikre, hiszen ekkora kínálat mellett mély és tudatos elkötelezettség jellemzi őket, amiért minden este meg kell dolgoznunk. Ezért is igyekszünk mindig megújulni, figyelve a közönség hangjára, és valóban élővé tenni a kapcsolatot. Pécsett városi polgárként is ismerjük a közönségünket, ám országosan ez izgalmasabb játék. De úgy tűnik, jó irányba haladunk, hiszen évről évre nő a budapesti bérleteseink száma. Amikor a programunkat szerkesztjük, át kell gondolnunk, mit érdemes kínálni, hiszen a művészeti intézmények egymástól függetlenül működnek, ami egyébként nagyon helyes így, hiszen mindennél fontosabb a művészi szabadság, ám sajátossága, hogy nem nagyon tudjuk, ki mivel lép a közönség elé. A legmarkánsabb feladatunk a külföldi jelenlét, mert miközben itthon már pozícionáltuk magunkat, külföldön még csak a névjegyünket tettük le. A 2016-os év azért is fontos számunkra, mert azokra a helyekre, ahol két évvel ezelőtt ott lehettünk, visszahívtak bennünket, vagyis újra meglátogatjuk a nagy svájci és német hangversenytermeket vezető kar­mes­te­rünk­kel, Bogányi Tiborral. Ez komoly eredmény, hiszen kemény munkával el lehet jutni oda, hogy egyszer bemutatkozzunk, de visszahívni nem marketing, hanem teljesítmény alapján fognak.

Merre lehet innen továbblépni?
H. Zs.: A koprodukciók világában látjuk a lehetőséget, mely utat sokan választják. Ennek egyik oka az, ami az üzleti élet más területein is, vagyis hogy nagyszabású, nagy költségvetésű projekteket együtt könnyebb realizálni. Legnagyobb szövetségesünk ebben a Művészetek Palotája, és ez nemcsak azt jelenti ez, hogy néhány éve jelen vagyunk ott koncertekkel, hanem hogy a pécsi Kodály Központ és a Müpa közös produkciókat készít. De ugyanezt tesszük Zágrábbal, Belgráddal és Ausztria zenekaraival is. Ezekkel együtt pedig úgy érzem, átléptük a saját árnyékunkat, vagyis sokkal előrébb jutott az együttes, mint amit költségvetési oldalról biztosítani tud önmagának. Rengeteg olyan produkciót tudunk megvalósítani, amelyekhez azért jönnek el világsztárok, mert szeretnek velünk és ebben a teremben dolgozni Pécsett, miközben pontosan tudják, gazdasági erejét tekintve az együttes nem Európa legnagyobbja. Hiszen nem szabad megfeledkezni arról, hogy mi mégiscsak egy százhatvanezres város művészeti intézménye vagyunk. A továbblépéshez tehát nagyon jó stratégiai partnerekre, szövetségesekre van szükségünk, hiszen arra kevesebb az esély, hogy Pécs aranybányát talál. Ám a legfontosabb még mindig az, hogy ami megszólal a kezünk közt, számot tartson érdeklődésre a szakma, a közönség és a befektetők szempontjából is.
hirdetés


Egyre több kortárs zenét játszanak, ami arra utal, hogy a közönség részéről már megvan a bizalom.
H. Zs.: Ez minden művészeti intézmény számára fontos feladat. Értenünk kell a mát, saját korunkat, és a zeneszerzők köztünk élnek, akik megfogalmazzák a kor rezonanciáját. Műveiket műsorra tűzni nagyon inspiráló számunkra, ám egy fiatal, még nem ismert szerző esetében valóban csak a zenekar iránti bizalom lehet a referenciapont a közönség számára.

Folytatódik a budapesti Pannon-bérlet is, ami most már 12 éve egyre nagyobb sikerrel működik.
H. Zs.: Nagyszerű programkínálatunk van a 2015/16-os évadra, és úgy érezzük, most megtaláltuk azt a vezérfonalat, ami mentén nagyon különböző zenei érdeklődésű emberekhez is eljuthatunk. A korábbi évek jellemzője volt a tematikus program, most azonban ezek esszenciáját sikerült összegezni az új bérletben. A következő évadban a közkedvelt 4B, vagyis Bach, Beethoven, Brahms és Bruckner legemblematikusabb alkotásai is megjelennek nálunk, de a konzervatív ízlésűek is találnak maguknak barokk, klasszikus műveket, hiszen játszunk Corellit, Haydnt és Mozartot is. Aki a késő romantika és az impresszionizmus színgazdag világát kedveli, hallgathat nálunk Respighit, Richard Strausst, aki pedig nyitott a mediterrán muzsikára, találkozhat néhány számunkra nem túl ismert baszk zeneszerző művével is, ráadásul a lehető leghitelesebb tolmácsolásban, Gilbert Varga karmester úrral, aki évtizedig volt a barcelonai Baszk Nemzeti Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója. Olyan jelentős hazai művészek is fellépnek velünk, mint Boldoczki Gábor trombitaművész, továbbra is velünk van Bogányi Gergely, a Richard Strauss-dalokban Szabóki Tünde lesz a partnerünk, Korngold Hegedűversenyét Benjamin Schmid hegedűművész szólaltatja meg. Egy nagyon izgalmas karmestert is bemutathatunk a magyar közönségnek Paolo Paroni személyében, aki főleg a Metropolitanben dolgozik, és igazi olasz temperamentummal az est nyitányaként egy Corelli- műben csembalistaként is dirigálja majd az együttest. Vagyis úgy érzem, egy olyan évadot tudtunk összeállítani, melyben a sok fontos szál erősíti egymást, és a sokféleség ellenére is letisztult a válogatás, miközben vannak olyan csemegék, melyek csak első ránézésre tűnnek evidenciának.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor