Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Román Jazz Napok a BMC-ben
2015-08. szám / Sz. K.

Gabriela Matei 2012 óta igazgatója a budapesti Román Kulturális Intézetnek, ám előtte sokfelé járt, sokat tanult diplomataként. Irányítása alatt igyekszik minél jobban erősíteni a nemzetek közötti együttműködést a kultúrán keresztül, így például második alkalommal rendezik meg a Román Jazz Napokat szeptemberben, melynek ezúttal a Budapest Music Center Opus Jazz Clubja ad otthont.

Sokfelé tanult, dolgozott a világban és sokféle szakmában kipróbálta magát. A Román Kulturális Intézet igazgatójaként miként tudja kamatoztatni sokszínű tapasztalatát?
G. M.: Bukarestben diplomáztam, majd újságíróként kezdtem dolgozni egy hetilapnál, ahol külpolitikai cikkeket írtam és interjúkat készítettem bukaresti diplomáciai testületek képviselőivel. Több mint száz külügyi témájú cikket publikáltam és adtam sajtójelentéseket Romániába látogató külföldi politikai személyiségeknek. Filológusként az évek során belső vágyaimat követve sokat írtam és máig is írok, szerzője vagyok például egy kétnyelvű verseskötetnek is Emergency X-Ray címmel. 1999-ben egy pályázaton nyertem el a lehetőséget, hogy a Román Külügyminisztérium diplomatájaként dolgozzak, így az elmúlt 16 évben a diplomácia több területén volt alkalmam tevékenykedni. 2012-ben neveztek ki a budapesti Román Kulturális Intézet vezetőjének. Jelenlegi posztomon az összes korábbi szakmai tapasztalatomat kamatoztatom, így például azt, hogy hozzászoktam a magas színvonalú munkához, hogy folyamatosan kövessem a céljaimat, és több nézőpontból is megvizsgáljam a problémákat, nem félve a kihívásoktól. De mindenekelőtt a legfontosabb, hogy 2001 és 2007 között helyettes igazgatója lehettem a budapesti Román Kulturális Intézetnek, így megismerhettem Magyarország kulturális fejlődését, a helyi művészeket és művészeti intézményeket.

Azért választották az intézmény élére, mert gazdagítani kívánták a tevékenységeket, több irányba akartak nyitni. Milyen tervekkel érkezett és mi valósult meg eddig?
G. M.: Amikor megkezdtem itt a munkát, először is bejelentettem, hogy az intézet minden értékes programját megtartom, és olyan újakat fogok bevezetni, melyekkel még sokszínűbben mutathatjuk be a román kultúra kiválóságait Budapesten és egész Magyarországon. Az elmúlt két év rengeteg új zenés eseménye közül kiemelném például a jazzprogramjainkat, melyeken jelentős román muzsikusok mutatkozhattak be több korosztályból, ami egyfajta folytonosságot adott, és elősegítette a nemzetközi és generációk közötti együttműködést. Ennek fényében tavaly indítottuk el a Román Jazz Napokat Budapesten. A fesztiválon két emlékkoncertet szenteltünk két nagy romániai jazz-zenészünknek, Johnny Raducanunak és Jancsy Körössynek, akik Magyarországon is nagyon elismerésnek örvendtek. Magam is nagyra becsültem Johnnyt, korábbi pozíciómban meg is hívtam néhányszor, és csodálatos emlékeket őrzök róla. Különleges mesélő is volt és több olyan fontos román zenész mentora, mint Harry Tavitian és Teodora Enache. Hogy ösztönözzük a párbeszédet a különböző országokból érkező zenészek között, ebben az évben létrehoztunk egy új programot, a Jazz for Two-t, ahol első alkalommal Gyárfás István és Emil Bazga találkoztak a színpadon májusban. Musical Gems címmel pedig klasszikus zenét is adunk a magyar közönségnek. 2013 óta Gödöllőn, Budapesten és Szegeden voltak már komolyzenei koncertjeink. EU Jazz Express címmel tradicionálisan minden évben megrendezzük népszerű jazzprogramunkat is Európa napján, az EUNIC Cluster Magyarországgal együttműködésben, az Erzsébet téren.
hirdetés

Milyen helyet foglal el a jazz a romániai a kulturális életben?
G. M.: A jazz különösen népszerű ma Romániában, de persze még mindig nem annyira, mint a populárisabb műfajok. Évtizedek óta létezik egy hagyományos jazzfesztivál Nagyszebenben, mely fontos szerepet töltött be a város 2007-es Európa Kulturális Fővárosává választásakor. A bukaresti Román Kulturális Intézet is partnere a fesztiválnak. Több városban is vannak hasonló rendezvények, melyek közül kiemelkedik még a Garana Nemzetközi Jazz Fesztivál. Az évek alatt olyan különleges muzsikusok fordultak meg ezen a fesztiválon, mint Eberhard Weber, Mike Stern, Jan Garbarek, Charles Lloyd, Jean-Luc Ponty, Stanley Jordan és John Abercrombie. Ebben az évben Magyarországról a Cári Tibor Project és Lantos Zoltán hegedűművész volt a vendégünk, aki Nicolas Simionnal játszott. De a külföldön élő román jazz-zenészek is sokat tesznek a romániai jazz-szcéna fejlődéséért, hiszen időről időre hazalátogatnak projektjeikkel és zenész kollégáikkal, ezzel is gazdagítva a kulturális életet. Mi hozzájuk hasonlóan ugyanígy észben tartjuk ezt az elvet, amikor a budapesti zenei programjainkat szervezzük.

Szeptember 22-23-án rendezik meg a Román Jazz Napokat másodszor, ezúttal a BMC Opus Jazz Clubban. Miként kezdődött az együttműködés a két intézmény között?
G. M.: 2013-ban kezdődött, amikor a már említett Musical Gems című komolyzenei programot szerveztük közösen. Lenyűgözött minket a BMC magas szintű szakmaisága és hogy a csapatuk egyesíti a tapasztalt idősebb kollégákat a fiatalokkal, akik mindannyian szenvedélyesen szeretik a zenét. A fesztivál első estéjén a Sorin Zlat Trio lép fel, amely már a világ számos kultikus koncertklubjában megfordult jazz-sztenderdeket és saját szerzeményeket is tartalmazó repertoárjával. Az est különleges vendége Bacsó Kristóf szaxofonművész lesz. Ebben az évben Mircea Tiberian a díszvendégünk, aki jelentős mértékben járult hozzá a román jazz fejlődéséhez. A kolozsvári művész 1974-ben debütált a Nagyszebeni Nemzetközi Jazz Fesztiválon, később pedig több fontos jazzformáció vezetője és tagja volt. A rengeteg romániai koncert mellett Tiberian turnézott Európa több országában, ahol világhírű zenészekkel lépett fel. Tanít a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen, a Gheorghe Dima Zeneakadémián Kolozsváron pedig a jazz tanszak alapítójaként tart előadásokat a jazz történetéről. A második napon tanítványával, Ana-Cristina Leontével lép fel, aki 1989-ben diplomázott Bukarestben jazz-ének szakon, és többek közt 2013-án a Nagyszebeni Fesztivál Legjobb énekes előadója címet is elnyerte. Juhász Gábor gitárművész lesz a partnerük.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor