PM Online | Zene

Amikor Horváth László 2010-ben visszatért a Fonó Budai Zeneház igazgatói székébe, érzékenyen reagálva a zenei kultúra és a közönség alakulására, sok változást kezdeményezett, amiknek nemzetközi elismerések és telt házas programok lettek az eredményei. December végéig különleges ünnepi programokkal várják a régi és az új látogatókat, hiszen 20. évébe lépett a népi kultúrát újjáélesztő és népszerűsítő intézmény.

Hogyan váltak be a változtatások?
H. L.: Amit anno elterveztünk, vagyis hogy kicsit gatyába rázzuk a népzenei és világzenei vonalat azzal, hogy csak a legjobbakkal kooperáljunk, jó döntésnek bizonyult. Így sikerülhetett az is, hogy a Fonó már harmadik éve Top Label minősítést kap, vagyis a világ 20 legjobb világzenei kiadója között vagyunk a legjobb közép-európai szereplőként. Ebben az is érdekes, hogy elsősorban magyar népzene és világzene kiadásával érdemeltük ki ezt az elismerést. Örömteli, hogy Lukács Miki, Dresch Mihály, Herczku Ági, Csík János, Lajkó Félix vagy a Cimbaliband új anyagain mi dolgozhatunk. Mellettük pedig folyamatosan noszogatjuk az új előadókat is, mert sokuknak vannak nagyon értékes tartalmaik, melyek kiadásra érettek. A portfóliót digitálisan is elérhetővé tettük, hiszen egyértelmű, hogy egyre inkább ezekre a felületekre tevődik át a zenefogyasztás. De az például nagy kihívás még mindig, hogy a huszonéves generációt hogyan tudjuk e felé az igényes, tartalmas zenei világ felé terelni úgy, hogy pénzt is hajlandóak legyenek áldozni rá.

Ha ilyen népszerűek a kiadott zenei anyagok, az megalapozhatja a széles körű érdeklődést önmagában a népzene műfaja iránt is.
H. L.: Igen, bár a népzenének vannak mélységei, a legautentikusabb stílusok képviselői, akik nem lubickolnak ebben a népszerűségben, inkább csak a táncházas közönség kíváncsi rájuk, akárhol lépnek fel. Az igazi élmény az lenne, ha ezeket a zenekarokat is megismerné a publikum, és meglátnák, hogy például a Csík zenekar azért játssza úgy a dalait, mert ezektől az emberektől tanult. Ez persze évek marketingmunkája és szerencse kérdése is. Mindenkinek, aki a Fonóban dolgozik, van meghatározó népzenei élménye, így számukra nem is kérdés, hogy ezekkel az ügyekkel foglalkozni kell, és az alapító elvárása is az, hogy az értékek mentén szerveződjenek a programok.

Az is bebizonyosodott, hogy elég jó orruk van a válogatáshoz…
H. L.: A Fonó valóban bölcsője volt a magyar világzene létrejöttének. Innen indult világhódító útjára a Boban Markovic Orchestra, a Besh o droM, de a Parno Grasztot is a Fonó fedezte fel. Valahogy akkoriban ott voltunk a sűrűjében. Most a belvárosi zenei élethez, folk kocsmákhoz képest nagyon kiestünk ebből, szinte matuzsálemekként dolgozunk. A belvárosi embertömeg egyébként is más szórakozási formát kíván, ők inkább fogyasztanak, nálunk viszont az értékállóság az első. Ráadásul ide el kell jönni, rá kell szánni az utazást, de nem panaszkodunk, mert már az ősszel minden hétre lesz legalább egy telt házas bulink. Aki szereti ezt a műfajt, az úgyis eljön.

Két éve arról beszélt, hogy a kormány még mindig nem érzi és érti a hagyományos népzene és néptánc értékét, ám most talán változás áll be, hiszen 20 millió forintot kaptak egy NKA-pályázaton.
H. L.: Ez annyira elég, hogy túléljünk, de a színházaktól vagy más belvárosi, zenével foglalkozó intézményektől még messze vagyunk. Az a cél, hogy megértsék, a Fonó is ugyanúgy értékek mellett szerveződik, értékeket, élményt ad át, és ugyanúgy közösségformáló ereje van, mint más kulturális intézményeknek. Egyáltalán nem alacsonyabb rendű a népzene a többi műfajhoz képest, de ezt csak akkor fogjuk tudni bebizonyítani, ha ugyanannyi pénzt kapunk majd, mint egy szórakoztató színházi előadás. A kultúra részei vagyunk, de a népzenész nem azért megy játszani, mert ebből él, hanem mert ez számára belső elégtételt jelent. Más műfajok esetében komoly gázsiról beszélhetünk és próbapénzekről. Ráadásul azt a 10-20 évet se fizeti ki senki a népzenésznek, ami alatt megszerzi a tudását azoktól a művészektől, akik szintén sok év alatt tanulták meg elődjeiktől. A néptáncosokat pedig az érinti rosszul, hogy nem módosították a nyugdíjkorhatárt. Nem kellene, hogy a folk ellenzékben legyen saját hazájában.