Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Jön
Dixie-ünnep dixie-csillagokkal
2015-10. szám

A szegedi Molnár Dixieland Band 1964-ben alakult, s azóta folyamatosan színpadon van, bejárta a világot. Minden évben 5-6 alkalommal fellép Budapesten is. A zenekar eMeRTon-díjas, az alapító zenekarvezető, dr. Molnár Gyula úgyszintén.

A Molnár DB gyakorta szerepel különböző rádiókban, tv-csatornákon, de Budapesten mégsem ismert annyira, mint az indokolt volna.
Ezért Molnár Gyula gondolt egy merészet. Azt mondta, hogy van vidéken néhány olyan dixieland zenekar, amelyek tudásuk alapján bátran bárhol felléphetnének. A cél a budapesti közönség megnyerése, azzal a „sajátos” módszerrel, hogy kiválóan szórakoztatják őket.
Vidéken mintegy 8 kvázi dixieland stílusban játszó zenekar működik, közülük három „bandát” hívott meg a szegedi Molnár DB, nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal. A kecskeméti Bohém Ragtime Jazz Band is betöltötte a 25. életévét. A dixie mellett sok ragtime-ot játszik, magas színvonalon. A zenekar Prima Primissima-díjas Bács-Kiskun megyében. A Miskolc Dixieland Band idén ünnepli alakulásának 25. évfordulóját. Igazi európai modern dixielandet játszik. A hévízi Happy Dixieland Band tavaly először rendezte meg Gyenesdiáson a Dixie Olimpiát, sokat téve ezzel a műfaj népszerűsítéséért. Fiatalos, ötletes zenéje miatt esett rá a választás. A meghívó Molnár DB stílusa egyedien szvinges. Harsány előadásmódja vérpezsdítő örömzene, amit hallgatva nehéz ülve maradni.
A négy zenekar egy műfajon belül négy különböző stílus. Innen jött az ötlet: egyesüljön a négy zenekar az est végén bigband formációban, és játsszanak így is!
hirdetés

A szervezők meghívását elfogadta két kiváló szólista: Illényi Katica hegedűművész és Berki Tamás jazz­é­ne­kes. Katica egész lénye, elsöprő hangszeres tudása, lendületes játéka, improvizatív készsége hozzájárul az est magas színvonalához. Tamásról csak annyit: kevés olyan jazzénekes van hazánkban, akit nem ő tanított énekelni.
A szervezők meglepetésvendégről is gondoskodtak, továbbá lesz sorsolás, ahol szegedi gasztronómiai élmény lesz a nyeremény.

MOM Kulturális Központ (XII., Csörsz u. 18.)
12. 09. 19h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor