Interjú
Egy kerek születésnap, sok-sok mű meg néhány új út
2016-02. szám / Pavlovics Ágota
Március 21-én van Tihanyi László születésnapja, nem rossz dátum, elég, ha hozzátesszük, Johann Sebastian Bach is ezen a napon született. Az idén kerek születésnapjához érkező zeneszerző-karmester társaival is ünnepel. Igen jó társaságról van szó, mondhatni, a legjobbról, hiszen lesz
60 + 40 koncertje Horváth Balázzsal és 90 + 60 Kurtág Györggyel. Tihanyi Lászlóval a forgalomirányító rendőr korától napjainkig, a stage music izgalmas világáig vezető töretlen alkotói pályaív mentén baktattunk.
Mikor dőlt el, hogy a zene fogja meghatározni az életét?
T. L.: Lényegében már négyéves koromban világos volt, hogy a zenével kapcsolatom van, szerettem énekelni. Amikor már zenei általános iskolába jártam és hangszert kellett választanom, kiderült, hogy egy zongora nem fér el a lakásunkban, a csellót túl nehéznek találták a szüleim, így maradt a hegedű a Béres-furulyával kombinálva. Már 8 éves koromban írtam hegedűre és furulyára kis darabokat Mozart stílusában, aki frenetikus hatással volt rám. A hegedűtanárom hegedűst akart faragni belőlem, amihez nem volt kedvem. Szerencsém volt, mert elküldött a szomszédjához, aki nem volt más, mint az akkor még főiskolás Madarász Iván zeneszerző, mondja el nekem, hogy semmi keresnivalóm a zeneszerzés környékén. Nem így történt, Madarász Iván tanítani kezdett. Neki köszönhetően a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultam tovább, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, mindkettőn zeneszerzés szakon, utóbbin a zeneszerzői és zeneelmélet-tanári után karmesteri diplomát is szereztem. A karmesterség sem volt előzmény nélküli, kisfiúként teljes szívvel irányítottam a forgalmat, napokig néztem a rendőröket, ahogy dolgoztak. Kaptam is apukámtól egy kis rendőrbotot, azt hiszem, itt kezdődött a karmesterség. Amikor a főiskolán végeztem, tudtam, hogy nem szeretnék egy szokásos repertoárt játszó szimfonikus zenekart irányítani. Az is világos volt számomra, hogy az új zene zenetörténeti előzményei is érdekelnek, és nyitott vagyok minden zenére, de a legfontosabb, hogy zenét írhatok.
Aztán alapított hozzá egy együttest is.
T. L.: Az Intermoduláció Kamaraegyüttest 1985-ben alapítottam. Célunk a 20. századi és a kortárs zene irányzatainak bemutatása, új művek inspirálása volt. Az együttes többször megkapta az Artisjus díját az új magyar művek megszólaltatásáért.
Műveinek száma tekintélyes, Anyaisten (Genitrix) című operáját François Mauriac regénye alapján a francia állam felkérésére komponálta, a művet a bordeaux-i operaházban mutatták be. Eötvös Péter zeneszerző társkarmestere volt több ízben. Születésnapja alkalmából hol mindenhol hallhatjuk műveit?
T. L.: Boldog és meghatott vagyok, mert a születésnapom alkalmából három zeneakadémista megtanulta közel egyórás triómat, és március 21-én este kilenc órakor elő fogják adni a Zeneakadémia Kupolájában. Május 3-án pedig a Budapest Music Centerben (BMC) 60 + 40 címen lesz ünnepi koncertünk Horváth Balázs kollégámmal, aki most tölti be a 40-et. A BMC-ben hat művünk hangzik el, ezek közül négy ősbemutató. Rohmann Ditta, Bársony Péter, Palotás Gábor és a THReNSeMBle adja elő, mi fogunk vezényelni. Ketten együtt Kurtág Györggyel 150 évesek vagyunk az idén, ebből az alkalomból olasz muzsikusok fognak egy esten felerészben Kurtág, felerészben az én műveimből játszani a sienai Zeneakadémián (Accademia Musicale Chigiana) július 9-én.
Az UMZE zenekar nem vesz részt ebben a szép sorozatban?
T. L.: Nincs még pontos időpont, de összeállított koncertprogramunk már van. A kényszerűen őszre halasztott esten a pályámon fontos zeneszerzők (Dufay, Mozart, Messiaen, Eötvös, Madarász) és az én műveim lesznek műsoron. Immár biztosnak tűnik, hogy az őszi CAFe Kortárs Őszi Fesztivál programjában is helyet kapok. | hirdetés
 |
|
Mitől függ, hogy milyen hangszerekben gondolkodik, amikor komponál?
T. L.: Könnyű válasz lenne, ha azt mondanám, a felkérések határozzák meg, de nem így van. Erősen vizuális típus vagyok, amikor zenét írok, sűrűségeket és ritkulásokat, csomópontokat látok magam előtt, pedig még hangok nincsenek leírva. Érzem, hogy mit szeretnék, milyen hangzásokat, és megkeresem hozzájuk a megfelelő hangszereket. Persze vannak jobban és kevésbé kedvelt hangszereim, mint minden zeneszerzőnek.
Az elmúlt néhány évben sokat van külföldön.
T. L.: A külföldi muzsikusok gondolkodásmódja inspirál, persze a magyaroké is, de a külföldiek más tradícióból jönnek, így másként is látnak. Tanulságos olaszokkal, oroszokkal, franciákkal dolgozni. Friss agy, friss fül az övék számomra a zene internacionális, nyelvi korlátokat nem ismerő világában.
1979 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
T. L.: Úgy is fogalmazhatnék, hogy amióta beléptem, többé nem léptem ki a Zeneakadémia kapuján. 37 éve tanítok. Az utóbbi néhány évben különleges csoportjaim is vannak, ahol a hallgatóim Európán kívüli országokból is érkeztek, így mindenki mást hozott magával. Elmondom nekik, mi mit hallunk bizonyos zenékből, és kíváncsian hallgatom, vajon ők mit hallanak. A fiatalokkal való folyamatos kapcsolat fontos számomra. Érdekes nyomon követni a generációk váltakozásában az azonosat és a változót.
Mi az, ami most zeneszerzőként, alkotóként legjobban foglalkoztatja?
T. L.: Egy bemutatásra esélyes, 40-45 perces színpadi darabon dolgozom, ami koncertteremben is előadható, úgynevezett „stage music”. A darab szövegét is én írtam, a kétszemélyes férfi-nő történet levelezés és emlékezés alapján mutatja meg a köztük lévő tragikus meg nem értést, félreértést. A szöveget prózai színészek fogják mondani, az énekesek pedig furcsa, eltorzított szöveget énekelnek majd. Már kész van egy darabom, aminek témája szintén a férfi-nő kapcsolat. A szövegét 14 középkori japán haiku alapján állítottam össze, a darabot egy színésznőre, öt hangszerre és kórusra írtam. Ám a színpadi megvalósítása még várat magára, nem tudom, hogy a zenéhez videoinstalláció, élő pantomim vagy más vizuális elem illik leginkább.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
