Interjú
Popularitás és igényesség
2017-04. szám / Bóta Gábor
Három ősbemutató is lesz az idei miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon június 16–25. között, tudtuk meg Kesselyák Gergely ügyvezetőtől, neves karmestertől. Akinek egyik legfőbb célkitűzése, hogy minél szélesebb közönséghez juttassa el az operát.
Kiáltványt is írtál, hogy népoperára van szükség, mert vissza kell szerezni a műfaj közönségét. Ennek, gondolom, a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál abszolút az egyik lehetősége.
K. G: Így van. 2012 után nem kell külön megkérdezni, hogy idén mi lesz a plusz, mert már nem egyetlen szerzőt kötünk hozzá, hanem nagyon sok mindenre vonatkozik. Azokra a plusz nézőkre például, akiket az utcán eljátszott operákkal megnyerünk, azokra az új művekre, amelyek születnek a mi kezdeményezésünkre, akár az operaíró versenyen, akár arra az új műfajra, ami megkeresi azt a határmezsgyét, ami nagyon kényesen húzódik a popularitás és az igényesség között. Ezt a határmezsgyét Mozart, Verdi és Puccini, a nagy zsenik mindig is képesek voltak megtalálni, amikor akarták.
Miért szakadt el az opera úgy a nagyközönségtől, hogy elitműfajjá vált, és főleg klasszikusokat játszik?
K. G.: Mozart is máshogy írt, amikor egy világdrámát, a Don Giovannit akarta megzenésíteni, és más zenei eszközökhöz nyúlt, amikor A varázsfuvolával egy népoperát célzott meg. Úgy látom, hogy a 20. század elején a zenei szakma azt gondolta, hogy akkor teszi helyesen, ha elvonul az elefántcsonttoronyba, és akkor igényes, ha a műveit csak kevesen értik meg. Bizonyos zseniális próbálkozásokat, amik nem illettek bele ebbe a trendbe, megpróbáltak elnyomni. A West Side Storyt például nem lehetett elnyomni, de hát azt maga a szerző, Bernstein is musicalnek hívta, bár 150 év múlva már senki sem fogja nézni, hogy minek nevezték, mint ahogy A varázsfuvolával kapcsolatban sem nézi senki, hogy egykor daljátéknak hívták. A West Side Story remekmű, és egyszer csak az operairodalomban lesz a helye.
Nem lehet, hogy maga az opera forma is elöregedett, a zsenik nem feltétlenül ebbe fektetik az energiájukat? Új, igazán életképes operett sem nagyon íródik.
K. G.: Az operettről valóban azt gondolom, hogy az egy kor lenyomata, és a musical kellene, hogy a folytatása legyen, nem pedig az opera. Ez nem azt jelenti, hogy a modern népopera nem használhatja fel a musical elemeit. Igényes zenés színházra van szükség, hogy ezt minek nevezzük, másodlagos kérdés, Wagner például a Ring darabjairól azt mondta, hogy nem operák, hanem zenedrámák. Nagyon jó időszak volt, amikor Verdi dallamait csak néhány nappal a bemutató előtt lehetett kiadni a tenoristának, nehogy a nyitott ablaknál gyakorolva túl hamar lelője a „poént”, és túl hamar fütyüljék az utcán az aktuális bemutató slágereit.
| hirdetés
 |
|
Akkoriban a suszterinas is meg tudta fizetni az operát, aminek elitműfajjá válásában szerepe lehet annak is, hogy meglehetősen drága műfaj lett?
K. G.: A suszter általában valószínűleg nem tudta megfizetni, de azért volt, ahol igen. Számomra nagyon szép modell, hogy az operajátszás hőskorában egy fedél alá hozta a különböző társadalmi osztályokat, ha nem is egymás mellé. A páholyt megfizették a nagyon gazdagok, a földszinten állt, aztán később ült a középosztály, a kevésbé tehetősek a kakasülőre tudtak bemenni.
Shakespeare színházában a kocsma közönsége meg az elit ugyancsak ott volt. Minden réteget ki tudott elégíteni.
K. G.: Ebben a tekintetben párhuzamot érzek Verdi és Shakespeare között, nem véletlenül szerette Shakespeare műveit Verdi, és zseniálisan nyúlt hozzájuk. Az olasz patkószínházban, ebben az építészetileg nagyon elterjedt formában, ahol az opera a hőskorát élte, akusztikailag legszebben éppen a kakasülőn szólt a zene. Muszáj keresni, kutatni az igényes modern zenés színház útjait, lehetőségeit. Ez lehet Kurt Weill öröksége, Korngoldnak a filmzeneszerűsége, Nino Rota Puccini örökségének a folytatása vagy Sondheimnek a musical eszközeiből merítő, de mégis nagyon igényes kompozíciós technikát felvonultató darabja. Ha akár Bachig visszanyúlunk, akkor minden szerző a korának tánczenéiből, az utcán található zenéből építette föl a csodálatos kompozícióit, ma pedig valahogy úgy érzem, hogy az úgynevezett komolyzenei komponisták azt gondolják, ha nem határolódnak el attól, ami az utcán, a bárokban történik, akkor ők igénytelenek.
Mi lesz az idei Operafesztiválon?
K. G.: Idén az országban Kodály-emléksorozat van, és ehhez nagy erőkkel csatlakozunk, ezért a fesztivál meglehetősen gazdag kínálatot vonultat fel a műveiből. Ezenkívül három magyar őrbemutató is lesz, mindegyik valamiféle csemege. Harmadszor hirdettük meg az operaíró versenyt, és először lett egyértelmű nyertes. Másik két fantasztikus, szerintünk népszerűségre számot tartó opera is született, a későbbiekben lehet, hogy ezek is előadásra kerülnek. Most Mátyássy Szabolcs Scaevola című nagyoperája nagy kórussal, bordallal szólal meg. Igen ügyesen találja meg, hogy lehet mainak mondható, mégis népszerű, dallamos, megrázó, erős drámai effektekkel operát írni. Bár semmi köze a magyar történelemhez, de nemzeti operaszerű hangulata van. Nagyszínpadi előadásban, Almási-Tóth András rendezésében, a Zeneakadémia ének- és operatagozatos hallgatóival együttműködésben állítjuk színpadra. Egy szép szerepet énekel benne Rost Andrea. Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című művét is be tudjuk mutatni, koncertszerűen, a színpadi előadása az Operaházban várható, ha jól tudom, két szezon múlva. Ennek a műfaji megjelölése opera-musical. A harmadik ősbemutató Ittzés Tamás ragtime-operája. Egyrészt műfaji keresgélésről van szó, másrészt nyilván a reformáció 500. évfordulójához is kapcsolódva készült. Vannak benne prózai átkötő szövegek és egy big bandre, egy vonósnégyesre, illetve kis vonószenekarra íródott a kíséret. A pontos műsorról és a külföldi vendégjátékokról majd egy legközelebbi interjúban beszélek, de azért néhány információt már most szeretnék elmondani. Lesz a vendégjátékok közt egy musical-operett műfaj megjelölésű produkció, és stúdió előadásként lesz tangó-opera. Két további előadás pedig a két nagy szerző, Bartók és Puccini ismert műveinek, A kékszakállú herceg várának és a Pillangókisasszonynak a továbbgondolása. A vendégjátékok között várható például római, szentpétervári, skóciai, németországi produkció. Kodálytól pedig műsorra kerül a Székelyfonó, az Operaházzal együttműködve, lesz kórustalálkozó, a nyitóhangverseny is nagyszabású Kodály-koncert lesz, az utcai színpadunkon pedig ingyenesen Háry Jánost fogunk játszani.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
