Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Los Angelesben újradefiniálódik az ember”
2017-07. szám / Pavlovics Ágota

Szabó Dániel neve fogalom a jazz világában. Gyerekkora óta foglalkozik komolyzenével és jazzel, persze a népzenét sem kerülte el. Következetesen járja útját, azt az utat, amelyen nem sokan voltak bátrak elindulni. Lenyűgöző természetességgel teszi a dolgát, ami nem kevés.
Zeneszerző, zongorista, tanár, családos, kétgyerekes édesapa. Los Angelesben él, de mindig szívesen jön Budapestre zenélni. Ezúttal a Budapest Music Center meghívásának tesz eleget.

Klasszikus zenét játszó csodagyerekekről hallunk, ám olyat, hogy egy gyerek nyolcévesen beleszeret a jazzbe, nemigen. Hogy történt?
Sz. D.: A szülői háttér komoly szerepet játszott, mert a szüleim is zenészek, anyukám zongorázik, kórusvezető is volt, apukám klarinétozott, és karnagyként dolgozik jelenleg is. 4 évesen kezdtem zongorázni. Nagyon sok lemezünk volt otthon. Az első komoly jazzhatás 8 éves koromban akkor ért, amikor meghallgattam Erroll Garner, Concert by the Sea című albumát. Megfogott a zene pozitív kisugárzása. Érdekes, hogy más jazz-zenészekre is nagy hatással volt ez a lemez, például Gonda János tanár urat is ez vitte a jazz felé. A pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában pedig Apagyi Mária növendékeként interaktív, interdiszciplináris kurzuson vettem részt, az én generációm volt az első, amelyik ilyen képzést kapott. Ebben az intézményben különleges szerepe volt a művészeti területek – pl. zene és festészet – közti szerkezeti analógiák keresésének, elemzésének, alkalmazásának. Így ragadott egyre inkább magával az akkoriban még „gyanús” műfajként számon tartott jazz.

Még az ön fiatalkorában is „gyanús” műfajként emlegették a jazzt?
Sz. D.: Egy példa arra, hogy a jazzt hova helyezték akkoriban. Huszonéves voltam, vidéken játszottunk, egy olyan helyen, ahol két zongora volt. Amikor megtudták, hogy jazzkoncert lesz, ki sem nyitották a jobb hangszert. Miközben nyílt titok, hogy Liszt Ferenc fiatalon erőteljes technikájával tönkretette a zongorákat, amelyeken játszott, elszakította a húrokat a hangszeren.

Szerencsére mára nálunk is elfoglalta méltó helyét a jazz, amiért sokat tesz a Budapest Music Center is, ahol a műfaj rajongói számára ünnep lesz augusztus 3-a, amikor a Szabó Dániel Trió ad koncertet.
Sz. D.: Új felállással jövünk, én zongorázom, társaim Luca Alemanno nagybőgős, Vladimir Kostadinovic dobos. Saját szerzeményeimet fogjuk játszani és jazz örökzöldeket saját felfogásban. Az olasz származású Luca Alemanno jó barátom, jelenleg ő is LA-ben él, és a világhírű Monk Institute-ban tanul. Vele már sokat játszottam. A dobos szerb származású, Bécsben élő muzsikus, vele még nem játszottam, de hallottam a felvételeit, és nagyon tetszettek.

2014-ben emlékezetes koncertet adtak a Müpában, aminek műsorát első Amerikában megjelent triólemeze adta, társai a műfaj óriásai, Peter Erskine és Edwin Livingston voltak. Hogy látja, mitől eltéveszthetetlenül más az ön zenei felfogása?
Sz. D.: Nem szabad elfelejteni, hogy amerikai műfaj a jazz, alapja az afroamerikai népzene, akkor is, ha európai és komolyzenei elemeket teszünk bele. Magam is sokszor használok komolyzenei elemeket és nyilvánvalók európai gyökereim, ugyanakkor a jazzre jellemző polimetrikus és poliritmikus elemek benne kell legyenek a kompozíciókban.
hirdetés


Hogy születnek a művei, hogy komponál?
Sz. D.: Mostanában úgy, hogy leülök a zongorához, amikor még üres a tudatom, nincs tele hangokkal, és ami eszembe jut, ritmika vagy dallam, felveszem az iPhone-omra. Aztán ezeket a hangfile-okat visszakeresem, és ezekből csinálok számokat. Fontos számomra, hogy ez a folyamat spontán és természetes legyen.

Évek óta Amerikában él, összefoglalná milyen út vezetett oda, hogy napjainkban a világ egyik legjobb egyetemén tanít, és a világ legjobb muzsikusaival játszik?
Sz. D.: 2001-ben nyertem felvételt és kaptam ösztöndíjat a Los Angeles-i Henry Mancini Institute-ba, ahol olyan hírességekkel játszhattam együtt, mint Randy Brecker vagy Vince Mendoza. 2003-ban Fulbright-ösztöndíjjal kezdtem meg posztgraduális tanulmányaimat a világhírű New England Conservatoryn Bostonban, ahol 2005 májusában Masters-diplomát szereztem. Bostonban két remek mesterem volt: Bob Brookmeyer, akitől zeneszerzést és hangszerelést, illetve Danilo Pérez, akitől jazz-zongorát tanultam. Pérez panamai, tőle óriási jazzimpulzust kaptam. Arra tanított, a jazz attól lenyűgöző, hogy hatására adott pillanatban az emberek lelke összekapcsolódik. 2012-ben visszatértem Amerikába, doktori képzésre Los Angelesbe, a Dél-kaliforniai Egyetemre (USC). Erősen gyakorlatcentrikus képzésem fókuszában a jazz-, film- és komolyzeneszerzés, valamint a zeneelmélet volt. Ezt a komplex és kemény programot három év alatt sikerült abszolválnom. Közben tanársegédként is dolgoztam az USC-n, ami megtisztelő volt számomra. A következő lépésben megpályáztam egy tanári állást az UCLA-n. Számomra az is siker, hogy kikkel voltam az irdatlan nagy versenyben. Komoly presztízse van ennek az állásnak, amelyet elnyertem, és a munkám is nagyon érdekes. Kidolgoztam egy új, interaktív kurzust, amely több zenei stílust, zeneszerzést, improvizációt tartalmaz. Kreatív úton fejlesztjük a zene főszakos hallgatók készségeit. Külön öröm számomra, hogy egyre nagyobb a szabadságom tanárként is.

A tanítás Los Angeleshez köti, előadóművészi tervei hogy alakulnak a közeli jövőben?
Sz. D.: Jelenleg van anyagom a trión kívül quintettre, big bandre és kamarazenekarra is. Több lemez felvételére is készülök, ezeket remélem, majd Magyarországon is lesz lehetőségem bemutatni. A nyári szünet után fellépések következnek amerikai kollégákkal, köztük két lemezbemutatóval, illetve színházi és filmzene-projekteken is dolgozom. Los Angelesben újradefiniálódik az ember. A város a szó igazi értelmében vadnyugat, minden lehetőség ott van, az emberen múlik, mit hoz ki belőle. Nagy az átjárhatóság. A közeg alázatra és együttműködésre tanít, a rengeteg impulzus pedig inspirálóan hat az emberre. Óriási a verseny, a profizmus, de a zenében a csapatmunka mégis dominál. A tér óriási, kötetlenül lehet bukdácsolni, de repülni is.




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor