Interjú Hommage à Cziffra György 2017-11. szám / Jónás Ágnes
Idén lenne kilencvenhat éves Cziffra György, a világhírű zongoraművész, a 20. századi zenei élet kiemelkedő alakja, aki Magyarországról elindulva kora egyik ikonjává vált a nemzetközi koncertéletben. A zongorista géniusz magas művészi színvonalú életművét és hagyatékát méltóképpen őrző és ápoló Cziffra Fesztivál keretében február 25-én, a Zeneakadémián kerül sor az Hommage à Cziffra gálahangversenyre, ahol együtt áll színpadra a fesztivál megálmodója, Balázs János zongoraművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Vásáry Tamás zongoraművész-karmester. A Kossuth-díjas dirigens felidézte Cziffra Györggyel kapcsolatos emlékeit, és beszélt arról is, hogy miben rejlik a huszonhárom éve elhunyt zongoraművész játékának ereje.
Az Hommage à Cziffra gálahangversenyen a karmesteri pulpitust foglalja majd el – Balázs János zongoraművésszel és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával Brahms d-moll hegedű-zongora szonátáját, Liszt prelűdjeit és Esz-dúr zongoraversenyét adják elő a Zeneakadémia Nagytermében. Egy ilyen nagy volumenű karmesternek, mint amilyen ön, jelentenek ezek a művek még egyáltalán kihívást?
V. T.: Nem, és ezt minden nagyképűség nélkül mondom. Cziffrára való tekintettel, a barátságunk miatt vállaltam el a dirigálást, na meg persze azért is, mert van szerencsém ismerni a zongorista géniusz reinkarnációját, Balázs Jánost, a Cziffra Fesztivál megálmodóját és életre hívóját. János még akadémista korában keresett meg azzal, hogy hallgassam meg a zongorajátékát. Zseniálisan játszott, jóban lettünk, s innentől fogva rendszeresen hívtam őt a zongorakoncertjeimre fellépni vagy turnézni.
Köztudott önről, hogy nagyon közelről ismerte Cziffrát, jó barátságot ápolt vele. Egyszer Dráfi Kálmán azt mondta, hogy olyan lelkesedéssel tud beszélni a zongoragéniuszról, hogy öröm hallgatni. Miben rejlik az a bizonyos Cziffra-esszencia és egyediség?
V. T.: Cziffra György olyan virtuozitással rendelkezett, amivel talán Horowitzon kívül senki más. Elképesztő hangorgiát produkált a zongoránál, s olyan szuggesztivitás, elektromosság járta át a játékát, ami plusz tartalommal töltötte meg a virtuozitását és a technikai tudását.
Hogyan került kapcsolatba vele?
V. T.: Egy barátomon keresztül. Az ötvenes években, amikor a szüleimet kitelepítették, közeli barátságba kerültem Ravasz Illéssel, aki a Muzsika Hangverseny Vállalatnál dolgozott – ez volt a Filharmónia elődje. Megpróbált disszidálni, de elkapták, így együtt ült két évet Cziffra Györggyel Sopronkőhidán. Illés minden szabadidejét velem töltötte, együtt jártunk zongorakoncertekre, előszeretettel véleményeztük a zongoristák játékát. Hallottuk Emil Gilelsz első magyarországi szólóestjét is 1955-ben – többek között Liszt h-moll szonátáját és Chopin 24 prelűdjét is eljátszotta. Azt mondtam Illésnek, hogy ez a legfantasztikusabb zongorázás, amit valaha hallottam. Mire ő így szólt: én azért hallottam ennél még fantasztikusabbat, méghozzá Cziffra Györgytől! Azt sem tudtam, ki az a Cziffra György, mindenesetre még aznap este fogtunk egy taxit, s elmentünk a Kedvesbe, tudniillik ez volt az az éjszakai mulató, ahol Gyuri a kenyerét kereste. Fenntartásokkal léptem be, mert sok jót nem reméltem olyasvalakitől, aki egy ilyen helyen játszik. Mikor felakasztottam a kabátom, hallottam, hogy két fantasztikus zongorista is játszik bent. Az egyik biztosan Cziffra – gondoltam. Megkérdeztem a mulató üzemeltetőjét, hogy ki a másik zongorista. Kiderült: nincs másik. Leesett az állam, mert Gyuri elképesztő gyorsasággal zongorázott, zseniálisan improvizált, bravúros átiratokat játszott. Ettől az estétől kezdve rendszeresen jártunk őt hallgatni – kezdetét vette egy barátság.
Bizonyára van a tarsolyában olyan, a „Zongoracsodával” kapcsolatos története vagy emléke, amit szívesen oszt meg az olvasókkal.
V. T.: Egyszer meglátogatott a Kresz Géza utcai lakásomban. Késő este érkezett, és másnap reggel hatkor ment el. Készültem neki egy üveg whiskyvel és vodkával – sokat tudott ám inni! Reggelre eléggé becsípett, így valamivel lassabban zongorázott. Ekkor tudtam csak kisilabizálni, hogy mit és milyen technikával játszik, előtte ez nekem rejtély volt.
| hirdetés
|
|
Igaz az, hogy Fischer Annie-val, a háromszoros Kossuth-díjas zongoraművésszel ki nem állhatták egymást?
V. T.: Voltak, akik ezt terjesztették, de az efféle rosszindulatú pletykáknak semmi valóságalapjuk nem volt. Két különböző irányzatot képviseltek, mások voltak a művészeti elképzeléseik is, de sose ártottak egymásnak. Olyan pletykát is hallottam, hogy amikor Gyuri kiment a londoni Carnegie Hallba koncertezni, üres ház várta, mert Annie felvásárolta a jegyeket. Később ugyanezt a sztorit hallottam, csak épp fordítva, vagyis hogy Cziffra vásárolta fel a jegyeket irigységből Annie elől. Hazugság volt.
Úgy tudom, hogy egy időre elsodorta önöket az élet egymás mellől, hiszen mindketten sokat koncerteztek. Cziffra az első párizsi hangversenyével szinte üstökösként robbant be a világ zenei életébe, ekkoriban találkoztak újra.
V. T.: A Deutsche Grammophontól 1956-ban kaptam szerződést egy Liszt-lemezre. Egy kotta miatt Párizsba utaztam, s felhívtam a már kint élő Gyurit, hogy megkérdezzem, kölcsön tudná-e adni nekem, de nem jött a telefonhoz – csak feleségével, Soleilkával beszélhettem, aki kissé szemrehányóan mondta: persze, most, hogy Gyuri világhírű művész lett, mindenki felkeresi, bezzeg azelőtt senki nem röstellt pletykálni a háta mögött! Én persze mondtam, hogy a kezdetektől kiálltam Gyuri mellett, s hogy a Fischer Annie-féle pletykákat hazugságnak tartom. Újra összebarátkoztunk, ismét jártam a koncertjeire, és sokszor láttam, ahogy utazásai során néma zongorán gyakorol, akárcsak Liszt Ferenc.
Temperamentumos, visszavonuló, magának való vagy extrovertált – melyik jelző illett rá a leginkább?
V. T.: Tiszta, nyíltszívű, becsületes, jószívű, szerény, visszahúzódó ember volt, viszonylag keveset beszélt, sose hallottam kifakadni vagy kiabálni. Nagy érzelmű, technikás művész volt. Az biztos, hogy ekkora tehetségek ritkán születnek le közénk.
|
vissza |
|
| |