Max Payne – Egyszemélyes háború 2008. október 31. / SF Valakinek (közös képviselő, filmiroda?) szólnia kéne már a hollywoodi fejeseknek, hogy a számítógépes játékok, azokon belül is a lövöldözősök filmfeldolgozása semmi jóra nem vezet. Most épp Max Payne jött el közénk, a kiégett zsaru: feleségét, gyermekét legyilkolták, csoda-e, hogy csak a bosszú élteti. A játékban a gyilkolás élményén túl a bullet-time effektek jelentették a bónuszt, az a pazar mozdulatsor például, amikor Max a levegőben úszva, két pisztollyal lövi halomra az ellent. Na, ez talán egyszer látható is a filmben, s habár az eredeti sztori néhány fontos elemét-karakterét átemelték, a hangsúlyok többnyire máshová kerültek, néhány izgalmas történetszál pedig teljesen eltűnt. Az eredmény: egy bosszantóan kiszámítható, ostoba és felszínes akciófilm, amiben még az akciójelenetek sem ütnek akkorát, hogy legalább a látványt dicsérjük. Ismét nem sikerült kiváltani a moziban reprodukálhatatlan interaktivitást, a főhős irányíthatóságának élményét. E nélkül pedig minek az igyekezet!? Hiába keménykedik Mark Wahlberg, hiába mutatja meg ismét a bájait az új Bond-görl, Olga Kurylenko, s hiába hasonlít New York a Lövölde térre (ahol mindig hideg van, sosincs nyár, csak tél), mindez édeskevés az üdvösséghez. Max Payne – Egyszemélyes háború Amerikai, szinkronizált film Rendező: John Moore Főszereplők: Mark Wahlberg, Mila Kunis 100 perc Forgalmazó: InterCom