Ismét színre lép a három amazon
2018. december 28. / Jónás Ágnes

Az Amazonok című darabnak – amely három éve fut nagy sikerrel a Rózsavölgyi Szalonban – megszületett a folytatása: az új történetben éppen három év telt el az „amazonok” életében, de hétköznapjaik ismét fenekestül felfordulnak, természetesen ezúttal is egy férfi miatt. A december
13-tól látható, humorral átszőtt, de fajsúlyos kérdéseket is boncolgató Amazonok – három év múlva című előadásról, magányról és érzelmi intelligenciáról a Martine-t megformáló Náray Erikával beszélgettünk.

Az Amazonok első részében egy bizonyos Pablo bejelentkezik te­le­fo­non az általad megformált Martine-nál – a hang a második részben testet ölt, a figurát Sztarenki Pál játssza.
N. E.: Valóban ezúttal Pablo bonyolítja a három nő, Annie (Györgyi Anna), Micky (Auksz Éva) és Martine életét. Annie időközben férjhez ment egy idős milliomoshoz, de a férfi hamar meghalt, ugyanakkor rengeteg pénzt hagyott rá, Micky pedig elfoglaltabb, mint valaha…

„A darab rendezője, Szarka János végtelenül intelligens, jó humorú ember, a közös munka gerincét a sok beszélgetés adja, aztán ebből a sok eszmecseréből valahogy természetesen jön a karakterek meg­for­mál­ha­tó­ságának megoldása” – így nyilatkozott nemrégiben lapunknak kolléganőd, Auksz Éva. Te hogyan értékeled a rendezővel való közös munkát?
N. E.: Engem lenyűgöz János műveltsége, tájékozottsága, és nagyon sokat tanultam tőle. Gyakran hangoztatom, hogy tanítania kellene a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, sőt ha New Yorkban vagy Hollywoodban élne, minden bizonnyal ő lenne az a rendező, akihez minden színész bekönyörögné magát a produkciók utolsó fázisa előtt, csak azért, hogy az adott szerepeket átvehessék vele, ugyanis János tűpontos képet ad a karakterek mozgatórugóiról, így aztán a színésznek már könnyű építkeznie.

Egyébként milyen az általad játszott Martine?
N. E.: Martine tipikus háziasszony. Húszéves volt, amikor boldogan és önként „feláldozta” az életét azért a férfiért, akihez hozzáment. Az ő élete attól volt teljes, hogy megteremtette és karbantartotta a meleg családi fészket, illetve hogy mosott, főzött, takarított. Ez hosszú évekig jól működött, de mivel nem született gyerekük, a házasság kezdett kihűlni, férje elkezdett másfelé kacsingatni, s végül szétváltak az útjaik.

A magány és az egyedüllét mint alapprobléma a második részben is megjelenik. Nemrégiben Szacsvay Lászlóval beszélgettem, akinek egy mondata nagyon szíven ütött. Azt mondta, hogy az is magányos, akinek társa van, és az is, akinek nincs. Szerinted is ekkora a baj?
N. E.: A Müpában futó Jazzrajongók című sorozatom kertében nemrégiben az emberi kapcsolatokról beszélgettünk. Szóba jött a tangó és az, hogy nem a szexus az, ami csodálatos ebben a táncban, hanem az a fajta bizalom és intimitás, ami két idegen között is kialakulhat pusztán attól, hogy egy nő rábízza magát arra a férfira, aki vezeti őt. Talán az intimitás és a bizalom hiánya lesz az, ami felemészti majd emberiséget, ráadásul szerintem nem arról van szó, hogy nincsenek meg a nemi szerepek, hanem arról, hogy egyre alacsonyabb érzelmi intelligenciával rendelkezünk, miközben az érzéketlenség, a racionalitás, a másikon való áttaposás egyre nagyobb teret hódít. Állítólag van remény: a 2000 után születettek közül azok lesznek a nyerők, akik magas érzelmi intelligenciával büszkélkedhetnek.
Ha már a Jazzrajongók beszélgetéssorozatot említetted, akkor maradjunk a zenénél egy kicsit! A Szín­művészeti elvégzése után a Zeneakadémia jazz szakán is diplomát szereztél. Mi fogott meg ebben a műfajban?
N. E.: Nem származom túl jómódú családból, így viszonylag későn kaptam meg életem első le­mez­ját­szó­ját. Édesanyám vette meg hosszas kuporgatás után tizennégyezer forintért, ami akkoriban olyan volt, mint egy mai havi fizetés két és félszerese. Később aztán magam vásároltam hozzá bakeliteket, többek között Ella Fitzgeraldot és Benny Goodmant. Beleszerettem Stingbe és Lisa Stansfieldbe, vagyis a popzenében is az tetszik, amikor az előadók zenekarai jazzistákból vagy jazzmúlttal rendelkező előadókból állnak. Az első nagy szerelmem óriási Zappa-rajongó volt (Zappa szintén sokat merített a jazzistáktól), így én is megkedveltem, s rongyosra hallgattuk a lemezeit. A jazz lassanként átszőtte a mindennapjaimat, és ez a szerelem a mai napig tart. Eksztatikus állapotba kerülök egy-egy szám hallatán, s vagy öngyilkos akarok lenni a gyönyörűségétől vagy meg akarom váltani a világot.

Apropó, ki lesz a Jazzrajongók következő vendége?
N. E.: Nádasdy Ádám. Nagyon várom a vele való beszélgetést, hiszen zseniális a humora és rendkívül intelligens. Egyszer – teljesen véletlenül – együtt utaztunk Londonba repülővel. Épp Shakespeare-t fordított. Mondtam is a lányomnak, hogy jól nézze meg ezt a bácsit, mert nagyon híres.

Pihenéssel vagy fellépésdömpinggel telnek az ünnepek?
N. E.: Sok fellépésem lesz, karácsony előtt és után is dolgozom. Az Amazonok után az Ofra Haza – a Kelet Madonnája című zenés előadást játsszuk Klem Viktorral a Kálmán Imre Teátrumban, szép számmal van felkérésem karácsonyi partikra, és idén is vállalok jótékonysági fellépéseket. Október végén volt tíz szabadnapom – ekkor raktam össze fejben a karácsonyt, készítettem elő a töltött káposztának valót, és vásároltam jó pár karácsonyi dekorációt. Remélem, hogy az előrelátóságomnak köszönhetően idén nem az lesz, hogy csak úgy beesem hullafáradtan a fa alá, hanem meghitten tölthetem majd el az időt a sze­ret­teimmel.