New York is my Vietnam – Halász András tárlata
2019. március 16. /

Halász András neve legenda, elsősorban azért mert a 70-es évek meghatározó új képzőművész-generációjának egyik kiemelkedő egyénisége volt. 1979-ben New Yorkba disszidált, ahol a P.S.1 ösztöndíját elnyerve festményei a 80-as évek progresszív galériáiban szerepeltek.
A személyi számítógépek kora előtt, 1983-ban készült első kom­pu­ter­gra­fikai sorozatában az 1965-67 között tartó kaposvári ka­to­naél­mé­nyeit dolgozta fel. A New York is my Vietnam című sorozat és angol nyelvű memoár igazi ritkaságnak számít a 80-as évek magyar vo­nat­kozá­sú képzőművészeti anyagában. A tárlat része néhány, a 80-as évekbeli műnek a továbbgondolásából született nagyméretű festmény is, melyek Halász egyetemi tanítványainak közreműködésével ké­szül­tek 2015-ben.
A kiállítás olyan műtárgyakat is felsorakoztat, amelyek az elmúlt két évtized jellegzetesen észak-európai, főleg belga (pl. Luc Tuymans) kor­társ festészeti tendenciáihoz kapcsolódnak. Halász András fest­mé­nyein aszketikus egyszerűséggel jelennek meg hétköznapi tárgyak, de ugyanez az egyszerűségre törekvő, lényeglátó stílust érezhető az aktjain is.

Rugógyár Galéria
03. 22-ig