Határon túli turnéra indul ismét a kecskeméti Katona József Színház
2019. június 04. /

A kecskeméti Katona József Színház nagy figyelmet fordít a határon túli kapcsolatok ápolására. A színház társulata keresi a határon túli magyarsággal való rendszeres kapcsolattartás és együtt­mű­kö­dés lehetőségeit, formáit, amelyek elősegítik az anyanyelvi kultúra ápolását, a magyarságtudat
megerősítését, a hagyományos közösségi értékek bemutatását.
2019-ben 10. alkalommal szerveztük meg a jubileumi SZÍN-TÁR – Szín­mű­vé­szeti Egyetemek Találkozóját, melyen évről évre nagy si­ker­rel mutatkoznak be vizsgaelőadásaikkal a marosvásárhelyi, kolozsvári és újvidéki egyetemek magyar nyelvű színész osztályai.
A Hargita megyei bemutatkozás 2017-ben valósult meg első alka­lom­mal, és terveink szerint évről évre megismételjük.
„Mindent megteszünk azért, hogy a kulturális kapcsolat fontossá vál­has­son az itt élők számára. Nagy örömmel jöttünk, a fogadtatás pedig minden várakozásunkat felülmúlta” – nyilatkozta Cseke Péter igazgató a turné után.
Idén Kecskemét testvérvárosába, Marosvásárhelyre is meghívást kaptunk. Nagy örömmel mutatjuk be darabunkat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.
2019-ben David Seidler: A király beszéde című, nagy sikerű előadásunkat mutatjuk be Erdélyben.

A turné helyszínei:
június 26. – Tomcsa Sándor Színház Székelyudvarhely
június 27. – Csíki Játékszín, Csíkszereda
június 28. – Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós
június 29. – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Támogatóink: Bethlen Gábor Alap, NKA