Katasztrófafilm
2008. november 20. / Szalóky Bálint

A Jason Friedberg–Aaron Seltzer alkotópáros eddigi munkásságát ismerve aligha lehet prekoncepciók nélkül beülni legújabb produkciójukra,
a Katasztrófafilmre, hiszen ők voltak azok, akik a Bazi nagy film, a Csajozós film és a Spárta a köbön című gyomorforgató instant-paródiákat is elkövették. A kérdés ezúttal tehát így fest: lehetséges-e egyáltalán alulmúlni az eddigieket? Az előrejelzések nem is lehettek volna biztatóbbak, hiszen amerikai premierje óta a Katasztrófafilm a legnagyobb filmes internetes adatbázis, az imdb toplistáján kitartóan őrzi a minden idők leggyengébb filmjének járó címet, mely pozícióját több mint 16 ezer látogató szavazata alapján sikerült elérnie. A negatív várakozásokat csak fokozta, hogy ez az első Friedberg–Seltzer-produkció, amely az amerikai kasszáknál is leszerepelt. A mi listánkon mégsem fért be a legpocsékabb filmek top 10-ébe, hisz még csak nem is filmet látunk, hanem viccesnek szánt akció(?)jelenetek és musical-betétek borzalmas láncolatát, amely során az Ed Wood-i kvalitásokkal bíró színészek egyik blockbuster-paródiából esnek a másikba, már ha éppenséggel nem egy méretes ürülékben kell hanyatt vágódniuk.. Megidézésre kerül a Junótól és a Nem vénnek való vidéktől a Kung Fu Pandán és Bűbájon át a képregény-feldolgozásokig (A Vasember, A hihetetlen Hulk, A sötét lovag, Hellboy II: Az aranyhadsereg) minden, ami az elmúlt fél évben az amerikai mozikban futott. A végeredményt kiválóan jellemzi, hogy Seltzerék bevallják, a forgatókönyv írásakor (merthogy bármily hihetetlen, de volt olyan is) még csak nem is látták azoknak az alkotásoknak a többségét, amelyeket a Katasztrófafilm oly nagy vehemenciával kipécéz.

Katasztrófafilm
Disaster Movie
Amerikai, feliratos film
Rendező: Jason Friedberg, Aaron Seltzer
Főszereplők: Matt Lanter, Vanessa Minnillo, Gary ′G Thang′ Johnson, Nicole Parker
90 perc
Forgalmazó: Budapest Film