Burger Barna fényképei a Budapest Projekt Galériában
2019. augusztus 13. /

Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évében a Budapest Projekt Galéria július 3-tól augusztus 10-ig állítja ki Burger Barna fotográfus sporttematikus fényképeit, melyek sportolóknak és művészeknek állítanak emléket Mozgásban címmel.

A kiállítást dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes és Szalontai Ábel fo­tó­mű­vész, a MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszékének egyetemi ad­junk­tusa nyitotta meg.
Burger Barna (1965-2017) kimagasló munkásságában helyet kaptak portrék, fotóesszék, fotóriportok, illetve az alkalmazott fotográfia is hangsúlyos szerepet játszott. A fotográfus számos olyan nagy sikerű magazin munkatársa volt, mint a Playboy, az Elle, a Cosmopolitan vagy a Nők Lapja. Szenvedélye volt a könyvek, ami irodalmi munkásságában is megnyilvánult, ugyanakkor két könyvet is szentelt a kortárs magyar írók portréinak. Fontosnak tartotta, hogy képek segítségével mesélje el azt, amit a világból látott, érzett vagy gondolt. Súlyos betegsége alatt is, egészen haláláig, a 18. könyvén dolgozott, amely várhatóan 2019 őszén jelenik meg. Fotóit több mint 40 kiállításon mutatták be korábbam Ma­gyarországon kívül New Yorkban, Frankfurtban, Berlinben, Lipcsében, Sanghajban, Pekingben, Los Angelesben és Torontóban. 2014-ben je­lent meg nagy sikerű Kékvándor című könyve, amelyet a 40 évvel ezelőtt készült, legendás Másfélmillió lépés Magyarországon című film inspirált. A könyv képeiből készült kiállítást azóta a világ számos országában bemutatták, 2016-ban a Budapest Projekt Galéria is otthont adott az inspiráló képeknek.

[kep3]

Az ingyenes kiállítás minden héten keddtől szombatig 12-18 óráig várja látogatóit a Budapest Projekt Ga­lé­riá­ban (V., Kossuth Lajos u. 14-16.).
Facebook: facebook.com/budapestprojektgaleria