Bejáratott márkanév – Kemenes Cukrászda és Bisztró 2019. november 03. / Bóta Gábor A Kemenes Cukrászda és Bisztró megnyitását sokan várták már a Vámház körúton. Hiszen a Kemenes az elmúlt évek során abszolút bevezetett márkanévvé vált. Először a biatorbágyi cukrászműhely nőtt naggyá, és szállította finom termékeit sokfelé, például a Lipóti Pékségekbe, aztán cirka egy éve Budapesten, az Attila úton is nyílt egy cukrászda. A sikere sarkallta a Kemenes családot, hogy nyisson egy nagyobbat, még központibb helyen. Ott, ahol Klapka György rendszeresen hirdetett zálogháza volt. ![]() ![]() Kemenes Edith 2011-ben alapította Biatorbágyon a Kemenes Manufaktúrát, cukrászdát. Az ötvenes évei közepén járt, amikor új utat keresett. Addig a fő hobbija volt a sütés, hetente háromszor is nekiállt, hogy készítsen valamit, és egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt. A vállalati ünnepségekre is ő csinálta a finomságokat, többen mondták, hogy neki ezzel kellene foglalkoznia. És aztán ez be is következett. Az egyik lánya, Noémi tanítónő volt, annyira beleszeretett a cukrászatba, hogy 2014 óta csak ezzel foglalkozik. A másik lány, Leveles-Barta Tímea, ügyvéd, megtartotta az irodáját, de szintén foglalkozik a cég ügyeivel. Annyira, hogy a két testvér nyitotta közösen az Attila úti és a Vámház körúti üzletet, ahol Tímea fogad bennünket. Megtudjuk tőle, hogy ma már 70-80 embert foglalkoztat a cég központi biatorbágyi üzeme, onnan félóra alatt felér minden termék a fővárosba. Több sütemény az édesanyja receptjei szerint készül, de már van olyan is, amit ő gondolt ki, és persze dolgoznak cukrászok, akikkel közösen folyik a kísérletezés. Fontos, hogy csakis természetes alapanyagokat használnak, és nem alkalmaznak térfogatnövelőt, tartósítószert. A Vámház körúti konyhában pedig szabad keze van a séfnek, Kuczora Zsoltnak, aki korábban például Ausztriában, Tirolban dolgozott. A felesége, Kuczora-Kelencz Edit pedig az üzletvezető. Aki ugyanúgy elmondja, mint Tímea, hogy mennyire fontos a jó légkör a munkahelyen. Naponta, szombat-vasárnap is van menü és ezen kívül néhány fogásból álló séfajánlat, ami meleg ételeket és salátákat is tartalmaz. Szeretik a gazdag leveseket, a minestrone igazán tartalmas. Az aznapi menühöz ez tartozott, meg a kellemesen szájban elomló afrikai harcsa bundában. A séfajánlatban pedig az ízlelőbimbókat lágyan simogató, kellemesen krémes sárgadinnye-krémleves, tejszínhabrózsával. Aztán megkóstoljuk az ugyancsak lefegyverzően puha, roston sült lazacot, tormahabbal, grissinivel, salátaágyon, a hús nedveit, zamatát jól kiadó rozé kacsamellet, narancsos rózsaborsmártással, édesburgonya-hasábbal. Utána jöhet még egy pirospozsgás magyaros szűz burgonyachipsszel. A fölöttébb kívánatos süteményes pult parádés választéka előtt bajba kerülünk, hogy hát mit is válasszunk. Tortákból, sütikből nem lehet kis adagokat kérni, mint az ételekből. Megkóstoljuk a philadelphiai sajttortát, ami Tímea kreációja. Dél-Afrikában evett olyan finomat, hogy már ott egy hétig ezt csinálta, mire elégedett lett vele. A mákos zserbó is az ő ötlete, mert nem szereti a diót, arra gondolt, mi lenne, ha ezt a klasszikust kipróbálná mákkal, és bevált az ötlet. Végül egy vendégük kérésére a Kemenes krémesbe is került mák. A citromos kosár egyesíti a savanykás és az édes ízt. A csupacsokitorta többféle minőségi csokoládéból készül. A paleo narancsos túroson nem érződik, hogy például nincs benne cukor. Még van egy csipetnyi hely a gyomrunkban, hogy bele-beleharapjunk a sajtos és a magvas pogácsába meg a sajtos, a szezámos, a köményes rúdba. Frissek, ropogósak. Nem sokkal a megnyitása után a Kemenes Cukrászda és Bisztró máris több mint ígéret. Kemenes Cukrászda és Bisztró IX., Vámház krt. 9. |