Dajkamese – Ősbemutató a Bethlen Téri Színházban
2019. október 23. /

„Ötvenhat évig élt velünk. Felnevelt engem és testvéreimet – mindennemű fizetség nélkül. Tizenegy éves voltam, egy tipikus amerikai fiú, amikor ráébredtem, ki is volt ő.”

A Dajkamese című előadást október 22-én mutatják be a Bethlen Téri Színház és a Manna közös kezdeményezése, a Találkozások Te­het­ségprogram keretében.
Cortes Sebastián, a programban most bemutatkozó rendező egy amerikai újságcikk alapján írta meg a darab szövegét, mely a függés, a szolgaság, a kiszolgáltatottság és a bölcsesség meséje lesz, Nyakó Júlia és Kovács Domokos főszereplésével.
A dajka még csak 18 éves volt, mikor Alex édesanyja ajándékba kapta őt a szüleitől a Fülöp-szigeteken. Amikor a család az Egyesült Ál­la­mok­ba költözött, magukkal vitték, mint egy használati tárgyat. Dajka, szolgáló, takarító, pótanya volt, személyazonosság nélkül, távol az övéi­től, hazájától, kultúrájától, megfosztva egy emberhez méltó élet lehetőségétől. Mire Alex felnőtt, már nem tehette jóvá azt a kárt, amit több évtizednyi rabszolgaságban töltött élet okozott. Dajkája halála után Alex útnak indul, hogy a hamvakat egy kenyérpirítónyi méretű dobozban visszavigye Lola családjához.
Bethlen Téri Színház
Bemutató: 10. 22., 19h