Családdal színházba járni jó
2021. november 04. /

Ha egy család kiskamasz gyerekekkel menne színházba, nincs könnyű dolga. Ebben az életkorban néhány év is számít, a tízévesnek még nem való az, ami a tizenhárom évest már leköti, a nagy unatkozik a kisebbeknek szóló előadásokon, netán kerek perec kijelenti, hogy ő el se megy.
Pedig családdal színházba járni jó, mert közös az élmény, amiről jó együtt beszélgetni, és amelyre jó együtt emlékezni is. És fontos az is, hogy a kiskamaszoknak legyenek iz­gal­mas és érdekes színházi élményeik (ne csak a kötelező iskolai szín­ház­lá­to­gatások), mert belőlük lesz a jövő kultúrafogyasztó nemzedéke, a színházak, koncerttermek közönsége. A Pesti Magyar Színház évadról évadra keresi azokat az előadásokat, melyek megfelelnek az egész család számára, a szülőket is beleértve.
A gyerekekről szóló musicalek többnyire nem csak gyerekeknek szól­nak, hiszen a darabok által fölvetett kérdések (szeretet, család, ma­gány, közösséghez való tartozás, hűség, felnövés, csalódás, hazugság, háború, halál, igazság, hatalmi harcok stb.) minden generáció életében jelen voltak és jelen vannak. Talán ennek is köszönhető, hogy a Pesti Magyar Színház évek óta töretlen sikerrel játssza A muzsika hangja és a Valahol Európában című musicaleket. Az előbbiből készült Oscar-díjas filmet majdnem biztos, hogy mindenki látta már, de aki véletlenül mégsem, az is végig tudja énekelni a legnagyobb slágereket (Sound of Music, Do-Re-Mi, Edelweiss, My Favorite Things). Maria, az apácából lett nevelőnő és a von Trapp család története életigenlően, szó­ra­koz­tatóan és mélyen humánusan szól szeretetről, családról, összetartásról és persze szerelemről. Utóbbi pedig a legjobb magyar musicalek egyike: Dés László zenéje és Nemes István dalszövegei új fejezetet nyitottak a magyarországi musicalirodalomban. Megmutatták, hogy egy tragikus, a háború sújtotta Magyarországon játszódó film is lehet egy gyerekeknek (is) szóló musical alapanyaga.

[kep3]

A Pesti Magyar Színház legújabb családi előadását néhány hónappal a pandémia kitörése előtt mutatták be. Dennis Martin zeneszerző Robert Louis Stevenson azonos című regénye és élete nyomán írta meg A kincses sziget című musicaljét. Igazi kalandtörténet kalózokkal, kincskereséssel, viharral, kikötői kocs­mák­kal, ahol összefonódik a való élet és a fantázia által teremtett világ. És hát ki ne szeretne kalózok vállán ülni és egy titkos térkép alapján kincset keresni?
Nyugodt szívvel lehet tehát a gyerekekkel elindulni a Hevesi Sándor térre, unatkozni senki nem fog, viszont garantált a hazáig (másnapig?) tartó éneklés. Csak azt kell majd tisztázni, hogy a reggelinél ki lesz kalóz, és ki a bandavezér.
A Pesti Magyar Színház – Magyarországon egyedülálló módon – előzetes egyeztetés után bármelyik előadásához biztosít jelnyelvi tolmácsolást és audionarrációt. A nagyszínpad nézőtere kerekesszékkel akadálymentesen megközelíthető. Évek óta dolgoznak a teljes akadálymentesítésen, a színház honlapján részletes leírás olvasható a szolgáltatásokról és a regisztráció menetéről.