Karim Ziad Ifrikya
2009. február 20. /

A The Gift a Trafó legújabb zenei sorozata, melynek célja nem más, mint olyan előadók bemutatása, akiknek muzsikája középpontjában a megújított tradíció áll, és hangsúlyos elem benne a transz élményének megélése. Az első koncertet egy algériai ütős, a 60-as évek második felében született Karim Ziad Ifrikya adja.

20 éves korában költözött Párizsba, mert hazájában, Algériában nem nézték jó szemmel azt, aki a nyugati világ kulturális termékeiért rajong, őt viszont, az afrikai zene mellett, érdekelte például a jazz, a pop vagy a sanzon is. Miután Párizsba költözött, belevetette magát a város színesen kavargó zenei-kulturális életébe. Ő volt az első, aki az észak-afrikai dobzenekarok szólamait hagyományos dobszerelésre átültette. Játszott Nyguen Lé, Bojan Z, Cheb Mami zenekaraiban, a Zawinul Syndicate-ben, a WDR Bigbandben és az Orchestre National de Barbés-ben. Az észak-afrikai vidékeken nagy megbecsülésnek örvendő zenésznek, akit arrafelé csak a Kis Herceg névvel illetnek, eddig három szólóalbuma jelent meg, melyeken nemcsak dobol, de olykor még énekel is. Trafós koncertjén azonban nem ő, hanem a marokkói gwana dalos, Hamid El Kasri áll majd a legtöbbet a mikrofon mögé.

Trafó
31., szombat, 20.00
2300/2700 Ft