2009. Április 14. / Csejtei Orsolya
Szentkuthy Miklós, ahogy a kiállítás információs anyaga írja róla, a modern próza egyik legnagyobb kísérletezője. Hamvas Béla ugyanezt úgy fogalmazta valahol, hogy „nem nagyközönség-író, s az obligát regényolvasó bosszankodva teszi le, s csak abban, akiben már elég sok a hátsó gondolat, ébred valami homályos gyanú, hogy kár nem érteni.”
A Literatura a Prae megjelenése kapcsán tömören csupán annyit közölt: „Egy ember írta a Prae-t. Pontosan eggyel több, mint ahány olvasta.”
A Petőfi Irodalmi Múzeum két teremnyi kamaratárlatán sem tolonganak a látogatók, pedig Szentkuthyt a művei, a gondolatai, a nyakkendői, a könyvei és a női közé ágyazva látni már-már nagyközönségélmény-számba megy. Nem állítom, hogy aki végigjárja és végigolvassa a kiállítást, az érteni is fogja a mestert, de az biztos, hogy kedvet kap hozzá, hogy kezébe vegye, ha nem is a Szent Orpheus breviáriumát, de a Frivolitások és hitvallásokat. Akár a gyerekkori rajzait, későbbi illusztrációit, vagy a lehetetlenebbnél lehetetlenebb ifjúkori portréit nézzük, egyre élesebben rajzolódik ki a szemünk előtt annak a férfinak, írónak, tanárnak és abszurd életregény-hősnek az alakja, aki egész életében azzal küzdött, hogy valahogy közös nevezőre hozza magában a katolikus ortodoxiát, a végtelen sok erotikát és a hétfejű sárkányként rátörő kételkedést. Blaszfémiái, ahogy ő maga írta, vallásos jellegűek. „Létezik egy kétségbeesett, Istenért küszködő, Istenre szomjazó keresés, mely nem ismeri Pascal vigasztaló mondatát: nem keresnél, ha már meg nem találtál volna.” Ez a fajta kétség mozgatta akkor is, amikor bíborosnak öltözött egy jelmezbálon, lila ornátust öltve, s akkor is, amikor mindennapi imáiba az aznapi ebédjét, angol katedrálisokat vagy női manekeneket foglalt. A női divat ugyanis Szentkuthy szerint olyan a XX. századnak, mint a gótikának a katedrális vagy a XIX. századnak a regény. Számára a divat egyfajta ars poetica, mely az első teremben filmbe szökve, XXI. századi köntösben idézi meg az író gyakran frivol hitvallását. Már csak alig egy hétig!
Petőfi Irodalmi Múzeum
Április közepéig
A Literatura a Prae megjelenése kapcsán tömören csupán annyit közölt: „Egy ember írta a Prae-t. Pontosan eggyel több, mint ahány olvasta.” A Petőfi Irodalmi Múzeum két teremnyi kamaratárlatán sem tolonganak a látogatók, pedig Szentkuthyt a művei, a gondolatai, a nyakkendői, a könyvei és a női közé ágyazva látni már-már nagyközönségélmény-számba megy. Nem állítom, hogy aki végigjárja és végigolvassa a kiállítást, az érteni is fogja a mestert, de az biztos, hogy kedvet kap hozzá, hogy kezébe vegye, ha nem is a Szent Orpheus breviáriumát, de a Frivolitások és hitvallásokat. Akár a gyerekkori rajzait, későbbi illusztrációit, vagy a lehetetlenebbnél lehetetlenebb ifjúkori portréit nézzük, egyre élesebben rajzolódik ki a szemünk előtt annak a férfinak, írónak, tanárnak és abszurd életregény-hősnek az alakja, aki egész életében azzal küzdött, hogy valahogy közös nevezőre hozza magában a katolikus ortodoxiát, a végtelen sok erotikát és a hétfejű sárkányként rátörő kételkedést. Blaszfémiái, ahogy ő maga írta, vallásos jellegűek. „Létezik egy kétségbeesett, Istenért küszködő, Istenre szomjazó keresés, mely nem ismeri Pascal vigasztaló mondatát: nem keresnél, ha már meg nem találtál volna.” Ez a fajta kétség mozgatta akkor is, amikor bíborosnak öltözött egy jelmezbálon, lila ornátust öltve, s akkor is, amikor mindennapi imáiba az aznapi ebédjét, angol katedrálisokat vagy női manekeneket foglalt. A női divat ugyanis Szentkuthy szerint olyan a XX. századnak, mint a gótikának a katedrális vagy a XIX. századnak a regény. Számára a divat egyfajta ars poetica, mely az első teremben filmbe szökve, XXI. századi köntösben idézi meg az író gyakran frivol hitvallását. Már csak alig egy hétig!
Petőfi Irodalmi Múzeum
Április közepéig