2009. augusztus 15. / Fáy Miklós
Belvárosi Vonósok, vezényel Virágh András
Bámulatos, hogy a világ százötven év alatt sem okul. Százötven éve, kicsit több is, hogy Liszt Budapestre érkezett, próbákat tartani az Esztergomi miséhez. Mosonyi Mihály zeneszerző is ott volt, beállt a nagybőgősök közé.
Hogy közelről tanulmányozza Liszt művészetét. De nem egyértelmű rajongással érkezett, inkább finom gyanúval. Liszt mégis elsősorban zongorista, másodsorban zongorista-zeneszerző, aki nagyon mutatós darabokat képes írni a zongorára, bizonyára sokat fejlődik általa a zongoristák technikája. És csak ezután jön Liszt, a zeneszerző.
Mindenesetre Mosonyi addig-addig figyelte Lisztet próba közben, míg rá nem jött: csodálatos lángészt néz. De mintha mindez hiába történt volna. A mai közvélekedés mondja, mondogatja, hogy Liszt valóban jelentős zeneszerző, de nem érzi. A nagy műveit ritkán adják elő, és egy olyan fantasztikus remekművet, mint az Esztergomi mise (másik nevén Missa solennis) csak elvétve lehet hallani.
Nehéz mű. De elmúlt már a vihar, győztek a wagneriánusok, nem kell újra és újra megharcolni azért, ami a miénk. Csakhogy Liszt még mindig nincs a megbecsülésnek azon a fokán, ahol Wagner. Pedig…
Mindegy egyébként, örüljünk annak, hogy most végre megszólal a nehezen született, sokat hányódott mise. Nehezen született, hiszen a felkérést Liszt a pécsi katedrális felújításának megünneplésére kapta. Akkor nem készült el semmivel, de pár év múlva a pécsi püspökből, Scitovszky Jánosból esztergomi érsek lett, hát megismételte a felkérést, ezúttal az újjáépülő esztergomi bazilika felszentelésére. Liszt bámulatosan gyorsan dolgozott, ellenségei pedig bámulatos sebességgel intrikáltak. A még be sem mutatott darabról kimondták, hogy hipermodern, zagyva, teátrális, tiszteletlen, primitív és egyébként is előadhatatlan. Nagyobb baj, hogy a nagy előadás sok mindent igazolt. Az esztergomi akusztika enyhén szólva is kétes, a kupolában összegyűltek a hangok, az oszlopok között össze-vissza verődtek, Liszt ellenségei triumfáltak: ők megmondták előre.
De azóta eltelt százötven év, volt alkalmunk rá, hogy megértsük: nem egyszerűen szép a mű, de nagy zene. Beethoven után először jött valaki, aki a mise szövegét úgy tudta megzenésíteni, hogy szakrális célokra is alkalmas maradt, közben mégis a modern ember hitét fogalmazta meg, és még személyes is tudott lenni. Egy nap tényleg rájövünk, hogy Liszt csak legnagyobbakhoz mérhető. És sokszor még ott is ő nyer.
Szent István-bazilika
6., csütörtök, 19.30
Bámulatos, hogy a világ százötven év alatt sem okul. Százötven éve, kicsit több is, hogy Liszt Budapestre érkezett, próbákat tartani az Esztergomi miséhez. Mosonyi Mihály zeneszerző is ott volt, beállt a nagybőgősök közé.
Hogy közelről tanulmányozza Liszt művészetét. De nem egyértelmű rajongással érkezett, inkább finom gyanúval. Liszt mégis elsősorban zongorista, másodsorban zongorista-zeneszerző, aki nagyon mutatós darabokat képes írni a zongorára, bizonyára sokat fejlődik általa a zongoristák technikája. És csak ezután jön Liszt, a zeneszerző. Mindenesetre Mosonyi addig-addig figyelte Lisztet próba közben, míg rá nem jött: csodálatos lángészt néz. De mintha mindez hiába történt volna. A mai közvélekedés mondja, mondogatja, hogy Liszt valóban jelentős zeneszerző, de nem érzi. A nagy műveit ritkán adják elő, és egy olyan fantasztikus remekművet, mint az Esztergomi mise (másik nevén Missa solennis) csak elvétve lehet hallani.
Nehéz mű. De elmúlt már a vihar, győztek a wagneriánusok, nem kell újra és újra megharcolni azért, ami a miénk. Csakhogy Liszt még mindig nincs a megbecsülésnek azon a fokán, ahol Wagner. Pedig…
Mindegy egyébként, örüljünk annak, hogy most végre megszólal a nehezen született, sokat hányódott mise. Nehezen született, hiszen a felkérést Liszt a pécsi katedrális felújításának megünneplésére kapta. Akkor nem készült el semmivel, de pár év múlva a pécsi püspökből, Scitovszky Jánosból esztergomi érsek lett, hát megismételte a felkérést, ezúttal az újjáépülő esztergomi bazilika felszentelésére. Liszt bámulatosan gyorsan dolgozott, ellenségei pedig bámulatos sebességgel intrikáltak. A még be sem mutatott darabról kimondták, hogy hipermodern, zagyva, teátrális, tiszteletlen, primitív és egyébként is előadhatatlan. Nagyobb baj, hogy a nagy előadás sok mindent igazolt. Az esztergomi akusztika enyhén szólva is kétes, a kupolában összegyűltek a hangok, az oszlopok között össze-vissza verődtek, Liszt ellenségei triumfáltak: ők megmondták előre.
De azóta eltelt százötven év, volt alkalmunk rá, hogy megértsük: nem egyszerűen szép a mű, de nagy zene. Beethoven után először jött valaki, aki a mise szövegét úgy tudta megzenésíteni, hogy szakrális célokra is alkalmas maradt, közben mégis a modern ember hitét fogalmazta meg, és még személyes is tudott lenni. Egy nap tényleg rájövünk, hogy Liszt csak legnagyobbakhoz mérhető. És sokszor még ott is ő nyer.
Szent István-bazilika
6., csütörtök, 19.30